Hongkong új törvényt vezethet be a nemzetbiztonsági bűncselekményekről

2022. január 12. – 09:21

Hongkong új törvényt vezethet be a nemzetbiztonsági bűncselekményekről
Carrie Lam hongkongi kormányzó sajtóértekezletet tart Hongkongban 2022. január 5-én – Fotó: Vincent Yu / MTI/AP

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt a kormányzó szerdán jelentette be a helyi törvényhozó tanács ülésén.

Carrie Lam hongkongi kormányzó elmondta, hogy kormánya a jelenlegi, Peking által 2020-ban bevezetett, az elszakadásról, a felforgatásról, a terrorizmusról és a külföldi hatalmakkal való összejátszásról szóló törvény mellett helyi törvényt is be kíván vezetni, amely mintegy negyven további nemzetbiztonsági bűncselekményre terjedne ki.

Arról, hogy a korábbi törvény miként változtatta meg a hongkongiak hétköznapjait, itt olvasható az Amnesty International tízpontos, angol nyelvű összeállítása.

A kormányzó egyelőre nem részletezte ezeket a bűncselekményeket, de azt mondta, hogy a törvény összhangban lesz az elméletileg félautonóm város alkotmányának 23. cikkével. Ez utóbbi a hazaárulással, az elszakadással, a lázadással és a felforgatással foglalkozik.

A törvénytervezet célja továbbá megtiltani a külföldi politikai szervezeteknek, hogy politikai tevékenységet folytassanak Hongkongban, valamint a helyi politikai szervezeteknek, hogy külföldi politikai szervezetekkel kapcsolatot tartsanak.

A nemzetbiztonsági törvényt Peking 2020 júniusában vezette be Hongkongban, válaszul a demokráciapárti tüntetésekre. Hongkongban 2019-ben súlyos zavargások és utcai összecsapások robbantak ki a Pekingből javasolt változtatások és a később életbe is léptetett nemzetbiztonsági törvény ellen, amely szigorúan bünteti a rendszerrel szembeni ellenállás szinte minden formáját.

Ezzel gyakorlatilag megbukott az „egy ország – két rendszer” elv, vagyis az az elképzelés, hogy egyetlen Kínában egyesülne több vitatott terület, mint Hongkong, Makaó és Tajvan, amelyek megőriznék saját kapitalista gazdasági és politikai rendszerüket, míg Kína többi részén a kínai szocialista rendszer működne. Hongkongban a korábbi ellenzék egy része a törvény miatt börtönbe került, mások elhagyták az országot, vagy egyszerűen felhagytak a politizálással.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!