Koronavírus
Magyarország már a tizenkettedik legátoltottabb ország a világon
A Johns Hopkins Egyetem adatai alapján.
Soron kívül szeretnék beoltatni a lelkészeket az egyházak
Pintér Sándor belügyminisztert kérték, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre, mert veszélyeztetett munkát végeznek.
Szijjártó: Magyarország májusban 40 ezer vakcinát ad Csehországnak
Csehországban már kicsit javulnak a halálozási adatok, de átoltottságban le van maradva az ország.
Idén még nem tervezhetünk felszabadultan nyaralást – véli az immunológus
A brit variáció miatt nem elég a 50-65 százalékos átoltottság, legalább 85-90 százalékot kell elérni, igaz ebbe a fertőzésen átesettek is beleszámítanak – mondja Erdei Anna immunológus.
Hosszú kihagyás után közölt újra intenzív osztályokon készült fotókat az MTI
A Honvédkórház mellett a fehérgyarmati és a nyíregyházi kezelést is bemutatták.
Orbán Viktor: Aki húsvétkor kap behívót, vegye fel az oltást!
83 ezer beoltott embert ígért szombatra a miniszterelnök, miután egyeztetett az operatív törzzsel.
A szomszédos Szerbiában hétfőtől már kiülhetnek a teraszokra
Hétfőtől kinyithatnak az éttermek és kávézók kerthelyiségei, a bevásárlóközpontok újranyitásáról a jövő héten döntenek.
Szinte biztos, hogy jövő szerdára elérjük a 2,5 millió beadott oltást
A tegnapi és a 3 napi oltásátlag is ezt mutatja.
Több mint 8500 fertőzött, 242 halott az elmúlt 24 órában
Nagypénteken több mint 100 ezer adag oltást adtak be, csökkent a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen levő betegek száma is.
Tizennyolc budapesti szakrendelővel növelik az oltási tempót húsvét alatt
A kórházi oltópontokon és a háziorvosi rendelőkön felül.













