Idén még nem tervezhetünk felszabadultan nyaralást – véli az immunológus

2021. április 3. – 13:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit variáció miatt nem elég a 50-65 százalékos átoltottság, legalább 85-90 százalékot kell elérni, igaz ebbe a fertőzésen átesettek is beleszámítanak – mondja Erdei Anna immunológus.

Erdei Anna Széchenyi-díjas immunológus, az MTA főtitkárhelyettesévé. a Népszavánakadott interjújában vázolta a szerinte lehetséges grádicsokat:

Az idén még nem tervezhetünk felszabadultan nyaralást. A tavalyi állapotokon alapuló számítások szerint a nyájimmunitás eléréséhez nagyjából a lakosság 60-65 százalékát kellene beoltani. Sajnos azonban az újonnan felbukkanó mutánsok – így elsősorban a gyorsan terjedő brit variáció – miatt viszont ennél jóval nagyobb védettségi arányt, legalább 85-90 százalékot kell elérni, amibe persze beletartoznak a fertőzés útján védetté váltak is.

Az immunológus szerint ez sem kivételes helyzet a kanyaró ennél is jobban fertőz, az ellen csak a majdnem 100 százalékos átoltottság jelent biztonságot, különben kitör a járvány. Ez történt nemrég Ukrajnában és Romániában.

Versenyfutás van tehát a népesség számára védelmet biztosító, kellő szintű átoltottság elérése és a vírus terjedésének sebessége között.

Ha májusban kezdődik a fiatalok beoltása – számol Erdei Anna, akkor a második oltásuk után az ő védettségük leghamarabb a nyár közepére alakul ki.

Véleményem szerint tehát hosszabb távú védelemre kell berendezkednünk, vagyis várhatóan az év végéig maszkot kell hordani, távolságot kell tartani és gyakran kell kezet mosni.

Ugyanakkor az interjúban az immunológus felvillantja egy praktikus spray reményét is. Mint mondja, ha sikerül kifejleszteni egy hatékony vírus-ellenes sprayt, elképzelhető, hogy az önmagában is elegendő lesz. Ugyanis, ha megakadályozzuk, hogy a vírus elszaporodjon a felső légutakban és onnan lejjebb jusson és megfertőzze a tüdőt, akkor nincs szükség további védelemre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!