Gazdaság
Egyre több nő kényszerül pénzért szexelni a megélhetési válság miatt Nagy-Britanniában
Sok helyen a lakbér helyett kell „természetben fizetni”.
Arrébb kell tenni egy vasútvonalat Debrecennél, mert az épülő aksigyár telkén halad át
Át fogják helyezni a Debrecenből Nagyvárad felé tartó vasútvonalat, mert a mostani nyomvonal helyét ipari parknak jelölték ki, ráadásul arra bővül majd a debreceni repülőtér is. Erre mehet majd az...
Csányi Sándor: Az állam intézkedései tavaly 138 milliárd forint terhet raktak ránk
Az OTP elnök-vezérigazgatója azt mondta, bízik benne, hogy jövőre megszűnik az extra bankadó.
GKI: Elment az emberek kedve a lakásfelújítástól
Lezárult az Otthonfelújítási program, jelentősen csökkent a lakásfelújítást tervezők száma.
Parragh László és Wáberer György is bekerült a MÁV új igazgatóságába
Lázár János teljesen átszabja a MÁV és a Volánbusz igazgatóságát és a felügyelőbizottságokat.
60 százalékra nő az értékpapíralapok portfóliójában az értékpapírok súlya júliustól
A szigorú likviditási elvárásokat változatlanul hagyta a kormány.
A Mol igazgatósága 280 milliárd forintos osztalék kifizetését javasolja
Az olajtársaság minden idők legjobb pénzügyi eredményével zárta az előző évet.
Hernádi Zsolt: El kell felejteni az összes úri huncutságot
Az üzleti racionalitás hiányát elszenvedő Európáról, elöregedésről és a rezsicsökkentés káros hatásáról is beszélt a Corvinuson tartott előadásában.
Júniustól nem árulnak hírlapokat a magyar postákon
És megnyílt az út további postabezárások előtt. A feladható csomag maximális mérete pedig a felére csökken.
Akár 3 millió forintos bírságot is kaphat egy nem helyesen akciózó áruház
Az áruházak az akciózást június 1. és szeptember 30. között kötelesek bevezetni.











