Jönnek a használt cikkek a Media Marktba: az átvétel és a becserélés után értékesítés is lesz

2024. április 15. – 13:55

Jönnek a használt cikkek a Media Marktba: az átvétel és a becserélés után értékesítés is lesz
Egy budapesti Media Markt áruház ügyfélszolgálata – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A vezető hazai elektronikai cikk kereskedő, vagyis a Media Markt érdekes tapasztalatokat fogalmazott meg legutóbbi háttérbeszélgetésén a hazai kiskereskedelemről:

  • A 2023-as évben erősen lehetett érezni a hazai fogyasztók gazdasági nehézségeit, megjelent a vásárlások elhalasztása és a lefelé vásárlás is, vagyis az ár még sokkal jobban dominált, mint szokott és a márka jelentősége visszaszorult.
  • Meglepő módon, a Covid utáni természetes visszarendeződés után még mindig az offline vásárlások aránya nőtt az online vásárlásokkal szemben, amiben szintén a fogyasztók vékonyabb pénztárcája és nagyobb óvatossága játszhatott szerepet.
  • A fiatalabb vásárlói rétegek miatt a zöld szempontok és az energiahatékonyság felértékelődött, miként általában is a termékek használati idejének növelése, vagyis fókuszba került az újrahasznosítás és a használt cikkek másodpiaca.

Az általános trendek ismertetése mellett a cég a saját stratégiájával kapcsolatban is több újdonságot bejelentett:

  • A jövőben a cég még nagyobb hangsúlyt fektet a használt cikkek javítására, visszavásárlására, becserélésére és hamarosan az értékesítésére is.
  • Május végén már a negyvenedik üzlet nyílik Magyarországon, ezúttal Egerben.
  • A cég vadonatúj logisztikai központot épít Ecseren, a fő logisztikai partner a Waberer’s lesz.
  • A társaság webshop alkalmazása is megújul, ami egy központi alapsémát követ, de nagyon hangsúlyos a hazai szabályozást és vásárlói szokásokat követő „magyarítás” is.

Egy nehezebb év

Az Opten számai szerint a Media Markt Kft. tavaly 184,2 (2022: 182,6) milliárd forint árbevétel mellett 3,2 (0,3) milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el. A cég életében 2023 februárjától indult egy nagyjából egyéves, rosszabb időszak, amit részben a megelőző év előrehozott vásárlásai, részben a 2023-as év nehézségei magyaráztak. Előbbinél az emelhető ki, hogy 2022-ben még volt otthonfelújítási program, a felújításokhoz pedig eszközbeszerzések is párosultak, illetve volt pénz is a fogyasztóknál, amit például a választások előtti adó-visszatérítés magyarázhatott. Utóbbinál a magas infláció (a háztartások élelmiszer-kiadásai drasztikusan megemelkedtek) említhető, amit a bérek nem követtek elégséges ütemben.

Szilágyi Gábor ügyvezető igazgató emlékeztetett, hogy 2023-ban a kiskereskedelmi forgalom volumene 8 százalékkal zuhant. Az volt a nagy kérdés, hogy mikor jöhet el a trendforduló. Talán ebben idén februárban és márciusban már biztató jelek is mutatkoztak. Az egyéves apátiából elindult egy törékeny emelkedés, de azért az emberek nem kezdték el megrohamozni a boltokat. Viszont legalább már nincs két számjegyű látogatószám-csökkenés a bázishoz képest.

Online és offline

Mivel a Media Markt úgynevezett omnichannel modellt működtet, vagyis van online és offline értékesítése is, nagyon érdekes azt látni, hogy az online rovására még mindig az offline hódít teret.

Igaz annak is lehet szerepe, hogy a magyar kiskereskedelemre a Covid alatt (2020-2021-ben) hirtelen és kényszerből szabadult rá az online értékesítés, akinek pedig volt negatív tapasztalata (nem az jött, nem akkor jött, sérült volt az áru), az visszatért a boltokba, amint lehetett. De ennek a trendnek is volt köze a pénztárcához. Az emberek ugyanis jobban megfontolják a döntéseiket, ha ki is választják a digitális térben az árut, egy utolsó ellenőrzést beiktatnak azzal, hogy még személyesen is elmennek a boltba. Márpedig ha végül a pénztárnál ütik be az árut, akkor az offline vásárlásnak számít, ez is magyarázza az offline-online 80-20 százalékos arányát.

Innen pedig jöhet egy kis fellendülés, konkrétan a Media Markt életében az is számít, hogy idén nyáron majd jön a németországi foci-Eb, majd a párizsi olimpia, a tévévásárlások megugrását az előbbi indokolja. Bár ha a kereskedőknek nagy szerencséje van – ezt persze már nem a cég mondta – és a magyarok gyalázatosan szerepelnek, akkor az újabb keresletet generálhat, legalábbis amikor gyerekkoromban Irapuatóban 6-0-ra kikaptunk a szovjetektől a mexikói vébén, akkor az óbudai lakótelepen többen is kihajították a tévéjüket a tizedikről.

Lefelé vásárlás, energiatudatosság

A Media Markt kutatása alapján a vevők szempontjai között a legfontosabb az ár, amikor a fogyasztók anyagi helyzete rosszabb, ez még dominánsabbá válik. Ilyenkor felértékelődnek az úgynevezett saját márkás cikkek. Gyakorlatilag szétszakadt a mezőny, a középszegmens iránti érdeklődés eltűnt, maradt egy stabil kereslet a prémium kategóriában, de a belépő árszegmens lett igazán fontos. Ezt a jelenséget hívják lefelé vásárlásnak.

Emellett egyre fontosabb a funkcionalitás és meglepően felértékelődött az energiatudatosság. Vélhetően ebben keveredik a magas energiaárak pénzügyi motívuma, de a fiatalok zöld, energiatakarékosabb szemlélete és jó esetben ők az idősebb generációt is edukálják. Vagyis a magyar emberek olyan készülékeket keresnek, amelyek hosszabb távon megtérülnek az alacsonyabb energiafelhasználással. A márkanév fontossága így hátrasorolódott a vevői szempontok között.

A lefelé vásárlás és a spórolás mellett persze mindig vannak olyan terméktípusok is, amelyekre aktuálisan nagy a kereslet, növekszik az értékesített mennyiség. A Media Marktnál ilyenek most a szolár generátorok, amelyeknek a forgalma még nem olyan nagy abszolút értékben, de hatalmas növekedés van bennük. Pedig ezek nem olcsók, 500 ezer – 1,5 millió forint egy ilyen készülék, viszont egy nyaralót szinte zéró károsanyag-kibocsátással lehet üzemeltetni velük. Illetve minden megy, ami e-mobilitás, rollerek, elektromos eszközök, biztonsági kiegészítők, sisak, térdvédő.

Használt termékek

A háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a cég a jövőben hozzájárul ahhoz, hogy a cikkeket ne kelljen kidobni, ha meg is lehet őket javítani. A Media Marktnál eddig is volt készülék-visszavásárlási lehetőség (akkor is, ha az eredetileg nem Media Marktban vett készülék volt), van javítás az okospultoknál (tavaly 50 ezer telefont javítottak meg így), illetve olyan, talán főleg az idősebb vásárlóknak hasznos szolgáltatás, hogy a pultnál lehetőség van szoftverfrissítésre, névjegyátmásolásra, alkalmazásletöltésre, külső-belső védelemre (szoftver, tok). Ami viszont újdonság, hogy

hamarosan az üzletekben is kaphatók lesznek használt cikkek. A tájékoztatón elhangzott, hogy a háztartások kétharmadában van működő, de nem használt eszköz, jó az, ha ezek visszakerülnek a gazdaságba.

A használt termékek az év végétől lesznek kaphatók a Media Marktnál. Úgy tudjuk, hogy a világ legnagyobb használttermék-kereskedője (FoxWay) lesz a Media Markt egyik partnere, de szintén van külső hulladékos partner, akár az anyagok újrahasznosításában, vagy az alkatrész-hasznosításban vesz részt.

Májusban nyílik a cégcsoport negyvenedik áruháza Egerben, míg augusztus végéig elkészülhet az új logisztikai központ, ami zöldmezős beruházással Ecserben épül fel. A webshop is megújul, de a társaság a B2B, vagyis a vállalatokat megcélzó szolgáltatásait is fejleszti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!