Bank360: 10 százalékos hozam sem ritka 3 hónapra a nyugdíjpénztáraknál

2024. április 15. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

Rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak az év első negyedévében, és a magas kockázatot vállaló portfóliók már három hónap után két számjegyű pluszban állnak, olvasható a Bank360.hu elemzésében. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavalyi lendülete idén is kitartott, a tavalyi átlaghozam 25 éves csúcsnak számított, és szinte minden alap két számjegyű pluszban zárt, írják.

A KSH adatai szerint tavaly decemberhez képest 2,1 százalékkal emelkedtek az árak, ez alapján az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók nagyjából felénél van reálhozam. legalább 40 százalékban részvényeket tartó növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, közülük három is 10 százalék fölötti pluszban járt március végén (Allianz Kockázatvállaló, Alfa Mega Trend és OTP Dinamikus).

Az elemzés szerint a legnagyobb pénztári alapok a kiegyensúlyozott portfóliók, ezek közül a legnagyobb az OTP Kiegyensúlyozott portfóliója, ami több mint 7 százalékot emelkedett 3 hónap alatt. A magán-nyugdíjpénztáraknál is a legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Az elemzés szerint a hazai állampapírok árfolyama az idén már nem emelkedett olyan mértékben, mint tavaly, és a legtöbb klasszikus és kiszámítható portfólió is pluszban volt március végén, de a hozamuk egy-két kivételt (például az Aranykorét) leszámítva nem érte el a 2 százalékot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!