Fact check: „egy szénerőmű több radioaktív anyagot bocsát ki, mint egy atomerőmű”
Az atomerőműveket erősen szabályozzák, a szénerőműveket radioaktív kibocsátás szempontjából kevésbé, így lehet az, hogy utóbbi valóban több radioaktív kibocsátással jár.
Fact-check: „Ferenc Pápa Magyarországon kívül még sehol nem járt kétszer”
Püspökök és kormányközeli médiumok is állították az elmúlt időszakban, hogy Olaszországon kívül csak Magyarországra jött eddig kétszer az egyházfő. De ez nem igaz, két ilyen ország is van még.
Fact-check: „Egy Pfizer-jelentés szerint grafén-oxidot tettek a vakcinába”
Egy interneten terjedő hír szerint az amerikai FDA kiadott egy Pfizer-iratot, ami szerint mérgező grafén-oxid van az oltóanyagban. A dokumentum létezik, de nem sok köze van ahhoz, amit álhírekben...
Fact-check: „Az állam egy új jogszabállyal ellopja a társasházi lakásokat”
Egy futótűzként terjedő írás szerint a globalista bankárok úgy akarják elvenni az emberek lakását, hogy jogi személlyé alakítják a társasházakat. Megnéztük, mi az állítás alapja, és mi igaz belőle.
Fact-check: Magyarország 2023-ban is világranglista-vezető alkoholizmusban?
Bár terjed erről egy térkép a közösségi médiában, valójában a rövid válasz az, hogy nem, mert nincsenek is friss adataink arról, hogy melyik országban milyen mértékű az alkoholizmus. Ami persze nem...
Fact check: „a gyerekek agya transzba kerül a képernyőtől”
Egy futótűzként terjedő Facebook-bejegyzésen keresztül akadtunk Pécsi Rita előadására, aki szerint a képernyőtől a gyerek agya transzba kerül, a videójáték olyan az agynak, mint a drog, és a...
Fact-check: Soros György nem azt írta, hogy közép-európai emberek élete árán kell legyőzni az...
Orbán Viktor a Kossuth rádióban idézett egy 30 éves Soros-cikket, amiben szerinte ezt írta, de valójában Soros akkoriban épp a posztszovjet országok gazdasági megsegítését sürgette.
Fact check: hiába sugallja Jordan Peterson, valójában nem derült ki, hogy a Covid-vakcinák miatt...
Valóban megfigyelhető csökkenés a vakcinák széles körű bevezetése után 9 hónappal, de még a tanulmány szerzői sem állítják, hogy ez azért lenne, mert az oltások belezavarnak a termékenységbe.
Fact-check: ha Törökország után Romániában is rengett a föld, az azt jelenti, hogy közelednek a...
Bulvárhírek szenzációhajhász címei szerint közelít hozzánk a földrengés, de valójában nem függnek össze a törökországi katasztrófával a máshol, például Romániában kipattant rengések.
Fact-check: Hiába állítja néhány orvos is, nem több a rákos beteg és a szívroham a Covid-vakcinák...
Töretlen az ilyen elméletek népszerűsége, amit legutóbb egy edzés közben meghalt fiatal esete mutatott meg. Nemcsak az interneten, de orvosi rendelőkben is találkozni velük. Megnéztük, miért tartják...
Kövess minket Facebookon is!