Kórházban hagyott csecsemőket ment, a másságot elfogadja a Tisza új gyermekvédelmi törvénye

Kórházban hagyott csecsemőket ment, a másságot elfogadja a Tisza új gyermekvédelmi törvénye
Felvonulók a 2025-ös Pride-on – Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kedden elfogadta az Országgyűlés a gyermekvédelmi törvénycsomag módosítását, ami több jogszabályt is megváltoztat. Ennek nemcsak amiatt van nagy jelentősége, mert a maga fonák módján ez a Fidesz politikájának egyik központi eleme is volt: az előző kormány címszavakban a homoszexualitástól, a genderideológiától, a nemváltástól igyekezett megvédeni a magyar gyerekeket, miközben az állam által fenntartott gyermekvédelmi intézményekben megengedhetetlen szexuális bűncselekményeket követhettek el nevelők a rájuk bízott kiskorúak ellen.

A mostani törvénymódosítás amiatt is fontos, mert már a Fidesz által elbukott választások után egy héttel, április 21-én az Európai Unió Bírósága kimondta: a 2021-ben hozott gyermekvédelmi szabályok nem egyeztethetők össze az európai uniós alapértékekkel és joggal. Ennek súlyát leginkább azzal lehetne érzékeltetni, hogy ha Magyarország most akart volna csatlakozni az EU-hoz, az Orbán-kormány idején meghozott törvénnyel még a tagjelöltségre sem lett volna esélye.

Gyermekvédelem vs. gender és Brüsszel

A törvénycsomag módosítása élénk belpolitikai vitát váltott ki már a beterjesztésekor. A kormány az elfogadása után három elemet emelt ki a változások közül: védik a gyerekeket a pornográf és erőszakos tartalmaktól, megszüntetik a gyerekekben félelmet keltő hirdetéseket, plakátokat, és gondoskodnak a kórházban hagyott csecsemőkről.

Ahogy számítani lehetett rá, az ellenzéki pártok egészen másra helyezték a hangsúlyt. A Fidesz és a KDNP álláspontjában közös, hogy szerintük itt a Tisza-kormány „gendertörvényéről” van szó, ami Brüsszel kívánalmainak felel meg. A Fidesz szerint „a Tisza gendertörvénye nem a kórházban hagyott csecsemőkről szól, hanem az LMBTQ-lobbiról és a pedofilok jogainak védelméről a magyar családokkal szemben”. Az ellenzéki párt szerint „a tiszás gendertörvény beengedi az LMBTQ-szervezeteket a magyar óvodákba és iskolákba, anélkül, hogy arról a szülők rendelkezhetnének”. Ugyanerről írt Orbán Viktor is, és ő is megemlítette, hogy „2022-ben 3,5 millió magyar ember mondott nemet a genderpropagandára a gyermekvédelmi népszavazáson”.

A Mi Hazánk leginkább azt kifogásolja, hogy a törvénycsomag az EU Bíróságának ítéletéhez igazodva valamelyest szigorította a pedofilnyilvántartáshoz való hozzáférést. Ebből ők azt olvasták ki, hogy „a pedofilok érdekében módosított törvényt a Tisza-frakció az Európai Unió nyomására”, ezért azt kérik Baka András államfőtől, hogy ne írja alá a törvényt.

A Tisza kommunikációjából közben jól látszik, hogy ők pont nem az LMBTQ vagy a gender témáját akarják előtérbe helyezni – még ha erre vonatkozó módosítások is szerepelnek a mostani jogszabályban. Magyar Péter nem véletlenül azzal vágott vissza az ellenzéki frakcióknak, hogy szégyenteljes módon szavazatukkal nem akartak hozzájárulni a kórházban hagyott több száz csecsemő sorsának rendezéséhez, a kamaszok online bántalmazása elleni fellépéshez vagy a gyermekekben félelmet keltő köztéri plakátok és hirdetések betiltásához.

A szexuális erőszaktól védik a gyerekeket, nem a másságtól

Pedig a módosítás a korábbi Orbán-kormány számára kardinális ügyekben is alapvető változást hoz. Ahogy már bemutattuk, a törvényjavaslat kigyomlálta a homofób részeket a Fidesz 2021-es, gyermekvédelminek nevezett, de valójában meleg- és másságellenes, a pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvénycsomagjából. A gyermekekre veszélyes tartalmaknál a hangsúlyt nem az önazonosságtól való eltérésre, a nemváltoztatásra vagy a homoszexualitás népszerűsítésére helyezték – ez utóbbi meghatározásokat törölték is a törvényből.

A törvénycsomag ehelyett a gyermeket az olyan tartalmaktól védi, mint a szexuális erőszak, a szexuális kizsákmányolás ábrázolása, a szexuális célú kapcsolatfelvétel vagy manipuláció, illetve más szexuális bűncselekmények népszerűsítése. A szövegben benne maradt a szexualitás öncélú ábrázolása, azaz a pornográfia is, amitől szintén óvni kell a gyerekeket.

Mindez nem csak általános alapelvként jelenik meg. A jogszabály kimondja, hogy a televízióban és médiatartalmakban 18-as karikával kell ellátni az erőszakot, az öncélú szexualitást ábrázoló műsorokat, de önmagában a születési nemtől való eltérés, a nemváltozás vagy a homoszexualitás „népszerűsítése” már nem indokolja ezt a korlátozást.

Csak nyilvántartásba vett külső szereplők tarthatnak felvilágosítást az iskolákban

Fontos kérdés az is, mit kezd az új jogszabály a Fidesz mumusával, az iskolákból kitiltott szexuális felvilágosító előadások kérdésével. 2021-ben azzal indokolták a civil szervezetek által tartott iskolai előadások megszüntetését, hogy a szülők joga döntést hozni arról, hogyan világosítják fel a szexualitásról a gyerekeiket. Márpedig a Fidesz szerint ezeken az előadásokon olyan információk is elhangozhatnak szexuális kérdésekről, a nemi önazonosságról vagy a homoszexualitásról, amivel a szülők nem értenek egyet.

A korábbi törvény bírálói szerint viszont a szülők nagy része eleve nem végzi el ezt a feladatot, és nincs is tisztában sok új információval. Másfelől kifejezetten káros lehet, ha a gyerekek épp a rendkívül érzékeny kamaszkor idején nem hallhatnak ezekről a kérdésekről, nem kapnak segítséget ahhoz, hogy a másságukat természetesként fogadják el.

A Tisza Párt által most módosított törvény az ellenzék éles tiltakozása ellenére ezután sem teszi korlátlanul lehetővé külső szereplőknek az iskolai szexuális felvilágosítást. A törvény szerint felvilágosító előadást az iskola pedagógusán, az iskolaegészségügyi szakemberen vagy az iskolával együttműködési megállapodásban lévő állami szerven kívül külső szereplő csak akkor tarthat, ha nyilvántartásba vették. Annak részletei egyelőre nem ismertek, milyen módon zajlik majd ez a regisztráció.

A jogszabály szerint az ilyen foglalkozásokon csak a gyermekvédelmi törvény már említett 6A. paragrafusában felsorolt dolgokról tiltott beszélni, tehát a már említett szexuális erőszakról, kizsákmányolásról, szexuális manipulációról, bűncselekményekről, de a homoszexualitás, a nemi önazonosság kérdése ezután nem lesz tabu.

A Fidesz-féle törvény 2021-es hatályba lépésekor nagy felzúdulást váltott ki a homoszexualitás, nemváltás témáját megjelenítő könyvek lefóliázása is. Ezzel a kérdéssel a most elfogadott törvénycsomag nem foglalkozik. A Partizán rákérdezett arra Magyar Péternél, hogy az erről szóló kereskedelmi rendeletet nem tervezik-e módosítani. A miniszterelnök azt mondta: ezt nem tartja meghatározó kérdésnek. Elmondása szerint amikor párszor könyvesboltban volt, nem látott egyetlenegy fóliázott terméket sem, és „se Kisvárdán, se Zalaszentgróton, se más településeken nem jöttek ezzel oda emberek, hogy olyan fontos lenne ez számukra”.

Gyermekmentés a kórházakból, szigorítás a pedofilnyilvántartásnál

Országszerte most is 301 olyan gyerek van elsősorban Budapesten és az ország keleti felében, akiket szülei nem vittek vagy nem vihettek haza magukkal, és kényszerű módon most is a kórházban igyekeznek ellátni őket, hangzott el a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság szeptember 30-i ülésén a Parlamentben. Ahogy a parlamenti vitában, Barna-Szabó Tímea, a Szociális és Családügyi Minisztérium parlamenti államtitkára összefoglalta: a kórházakban maradó gyermekek helyzete különösen jól megmutatja, milyen következménye van annak, amikor egy rendszerben sok szereplő rendelkezik részfeladattal, de nincs olyan eljárás, ami rövid határidővel, egységben vizsgálja meg a gyermekek helyzetét.

A most módosított törvény konkrét megoldást vázol fel a kórházakban rekedt gyerekek helyzetének rendezésére. Ha egy gyereknek egészségügyi okból már nem kell kórházban maradnia, a gyámhatóságnak legfeljebb nyolc napon belül el kell készítenie a teljes gyermekvédelmi helyzetfelmérést és az intézkedési tervet. Itt elsődlegesen azt vizsgálják meg, hogy a gyerek visszakerülhet-e a vér szerinti családjához. Ha erre nincs lehetőség, akkor megnézik, van-e olyan hozzátartozó, aki vállalja a nevelését. Ha ez az út sem járható, akkor a gyámhatóság intézkedik a gyermek nevelőszülői vagy otthont nyújtó ellátásba vételéről, illetve az örökbefogadási eljárás előkészítéséről.

A Fidesz, a KDNP és főleg a Mi Hazánk egyként háborodott fel azon is, hogy a most módosított jogszabályok szigorítják a pedofilok nyilvántartásához való hozzáférést. A Fidesz a 2021-es gyermekvédelmi csomagja összeállításakor itt is azzal érvelt, hogy a szülőknek joga van tudni azokról, akik gyermekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt a közelben. Politikai okokból azonban ez az elem is inkább csak arra volt alkalmas, hogy a homoszexualitást megpróbálják összemosni a pedofíliával.

A pedofilnyilvántartást mostanáig ügyfélkapus bejelentkezéssel lehetett megnézni. Ehhez néhány kattintással be kellett jelölni, hogy miért kér adatot az ember (szülőként, gyermek hozzátartójaként, nevelőjeként stb.), majd egy konkrét nevet megadva válasz érkezett, hogy az illető követett-e el gyermekek sérelmére nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményt. Valódi találat esetén a rendszer az illető nevét, fényképét és a lakóhelyéül szolgáló települést (pontos cím nélkül) adta meg.

A mostani változtatás lényege, hogy ehhez a jövőben „a bűnügyi nyilvántartó szerv előzetes kontrolljára” lesz szükség. Az indoklás ehhez az, hogy ezzel akarják megszüntetni az ilyen adatok visszaélésszerű megismerését, de a szülőknek, gyermekek gondviselőinek továbbra is lehetőséget adnak a tájékozódásra. Ezt a változtatást az Európai Unió Bíróságának már említett áprilisi ítélete tette szükségessé.

A most elfogadott törvénymódosítás pénzben is mérhető előnyöket hoz a Tisza-kormánynak.

  • Elkerülhető lesz a 2021-es gyermekvédelmi törvény miatti uniós bírság. Erről Magyar Péter a Kossuth rádiónak adott szeptember 14-i interjújában beszélt.
  • Fel lehet majd szabadítani félmilliárd eurónyi (kb. 183 milliárd forintnyi) oktatási célokra felhasználható uniós forrást, mert ez az ügy „horizontális feltételként” blokkolta ezt az összeget a felzárkóztatási (kohéziós) támogatásokból 2022 vége óta.
Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!