Belföld
Kósa Lajos a DK-t sejti a csengeri örökösnő vallomása mögött
Továbbra is tagadja, hogy elutazott volna Svájcba P. Máriával. Szerinte a nő és védőügyvédje nem mondtak igazat a szerdai tárgyaláson.
A Jobbik beáll az LMP-s Demeter Márta mögé a VIII.-IX. kerületi körzet előválasztásán
A pártérdeket felül kell írja a nemzet érdeke – írják a közleményükben.
Hiába volt kint figyelmeztetés, belerohant a közutasok energiaelnyelőjébe egy sofőr Gödöllőnél
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. úgy tudja, a sofőrnek jogosítványa sem volt.
Harcsa Veronika és Steiner Kristóf is támogatja a levélszavazást
Azt szeretnék, hogy ne kelljen órákat utazniuk és sorban állniuk a külföldön élő magyar állampolgároknak, hogy a külképviseleten leadhassák szavazatukat.
Vasárnap jelenti be Dobrev Klára miniszterelnök-jelölti indulását a DK
Kálmán Olga és Vágó István már a választók figyelmébe ajánlották a DK politikusát.
Akár öt évet is csúszhat Paks 2 indulása
Öt évvel később kezdi meg törleszteni az orosz gigahitelt Magyarország.
Lemondott posztjáról az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója
Fichtinger Gyula harminc éve dolgozik a hivatalnál, 2013-ban nevezték ki főigazgatónak.
Meghosszabbíthatják a tavaszi félévet az egyetemek
Az esetleges változtatásról az intézmények dönthetnek.
Kiemelt fontosságú rendezvény lett az Eucharisztikus Kongresszus és a vadászati kiállítás
Az eseményeket egymás után rendezik ősszel a Hungexpón.
Visszafizette a saját magának megítélt év végi jutalmát Balatonalmádi polgármestere
Kepli Lajos szerint ugyan jogszerűen járt el, de elhatározta, hogy soha többet nem fog jutalmat elfogadni.













