A DK nem ment bele a regisztráció nélküli második fordulóba, de kicsit egyszerűbb lesz az online azonosítás

2021. október 5. – 13:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex úgy tudja, az a kompromisszum született meg az ellenzéki előválasztás második fordulójában, hogy online szavazás esetén kell ugyan regisztrálni, de annyi könnyítéssel, hogy aki az első fordulóban regisztrált, annak a második körben már nem kell megadnia a személyes adatait, viszont a videós azonosítás nála is szükséges lesz. A sátras szavazásnál ismét be kell mutatni a személyi igazolványt.

A Párbeszéd, az MSZP és az LMP azt szerette volna, hogy a második fordulóban ne kelljen sorban állniuk az internetes szavazás előtt azoknak, akik már az első forduló előtt regisztráltak, és az online azonosítási folyamaton is túl vannak. A DK érve ebben a vitában az volt, hogy ne lehessen különbséget tenni a sátras és online szavazók között, márpedig a személyes szavazáskor is igazolnia kell magát az előválasztónak.

Ezután az Országos Előválasztási Bizottság fogja kidolgozni azt, hogyan gyorsítsák az online és a sátras regisztrációt, hogy a személyiadat-igazolás gyorsabb legyen.

Mint ismert, október 10-től október 16-ig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója, 17-én pedig várhatóan már előzetes eredményt is hirdetnek arról, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben. Kedden kiderült az is, hogy hiába állapodott meg arról hétfőn az előválasztáson második és harmadik helyen végzett Karácsony és Márki-Zay, hogy együtt indulnak a második fordulóban, nevük nem lesz egymás mellett a szavazólapokon, ugyanis már a nyomdában vannak a szavazólapok, amik három, egymás alatt szereplő nevet tartalmaznak Dobrev, Márki-Zay és Karácsony sorrendben. Tehát a két szövetségesnek nem maradt más lehetősége – legalábbis nem hivatalos – a közös indulásra, mint hogy valamelyikük visszalép a másik javára. Ha ez megtörténik, akkor a szavazólapokról kézzel fogják egyikük nevét lehúzni.

A második fordulóban az egész ország egy választókerületnek fog számítani, azaz a választópolgárok az ország összes szavazópontján érvényesen szavazhatnak, függetlenül az állandó lakcímük egyéni választókerületi hovatartozásától. A szavazási feltételek, azaz a magyarországi állandó lakcím és lakcímigazolvány, valamint egy fényképes igazolvány továbbra is szükséges a szavazáshoz.

Mivel a második forduló rövidebb lesz, mint az első forduló, ezért értelemszerűen részlegesen változni fognak a szavazópontok és a nyitvatartásuk is. A második forduló szavazópontjainak listáját ezen a héten fogja az OEVB nyilvánosságra hozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!