Bocsánatot kért a karlendítős fotókért az ózdi jobbikos alpolgármester

2021. október 5. – 11:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Aljas rágalomnak nevezte az első fotó után Farkas Péter Barnabás jobbikos, ózdi alpolgármester, hogy a sajtó karlendítés-gyanús képként emlegette a a lengyelországi holokausztmúzeumnál készült, két hete előkerült 2018-as fotóját, mostanra azonban előkerült egy még olyanabbnak tűnő kép, amire már külön nyilatkozatban reagált a Facebookon.

„Soha nem voltam holokauszt tagadó, soha nem voltam egyetlen szélsőséges, rasszista szervezetnek tagja, eszméik mindig is távol álltak tőlem, akik személyesen ismernek, ezt tudják is rólam. Őszintén bánom, és sajnálom, ami történt, ma már nem tenném meg. Megkövetek minden közösséget, akit megsértettem, és tiszteletemet személyesen is le fogom róni előttük és a háború gyalázatos népirtásának szomorú emléke előtt!” – fogalmazott.

Farkas Péter Barnabásról, Ózd jobbikos alpolgármestere karlendít 2018-ban. Fotó: Ujhelyi István, Facebook
Farkas Péter Barnabásról, Ózd jobbikos alpolgármestere karlendít 2018-ban. Fotó: Ujhelyi István, Facebook

Mint írta, nem tudja meg nem történtté tenni, de azon lesz, hogy jóvá tegye és elfogadják bocsánatkérését az érintettek. Ennek ellenére elveszítheti alpolgármesteri pozícióját, erről a hét második felében dönthet az önkormányzat képviselőtestülete.

Farkas P. bejegyzése szerint az első fotó előkerülésekor még arra sem emlékezett, hogy valaha ilyen kép készülhetett róla, hiszen bevallása szerint távol állnak tőle a fasiszta gondolatok.

„A fotó kötetlen programon, vélelmezett baráti társaságban készült és nem titok, hogy illuminált állapotban voltam akkor, amit röstellek. (…) Csak később, téves nyilatkozataim után jutott eszembe, hogy megkeressem akkori alpolgármester társammal történt beszélgetést és az akkor általa küldött fotókat. Áramütésként ért a felismerés, hogy bizony több, sokkal direktebbnek tűnő fotó is készült akkor. Sajnálom, hogy nem tettem meg hamarabb ezt a nyilatkozatot!” – fűzte hozzá az alpolgármester.

Fidrus szerint ostoba tréfa volt

Bejegyzésében Farkas Péter Barnabás Fidrus Péter volt jobbikos alpolgármesterre utal, akiről hétfőn egy olvasónktól kaptunk fotót, a kiránduláson ugyanis Firdus is részt vett. A kép alapján Fidrus ugyanoda állt be, ahová Farkas P. is, hogy kivitelezzen egy karlendítést, illetve ujjával Adolf Hitler hírhedt bajszát is utánozta.

Fidrus Péter 2014-től 2019-ig jobbikos színekben volt alpolgármester Ózdon. 2019-től mostanáig függetlenként önkormányzati képviselő, polgármesteri referens, felügyelőbizottsági tag, és közbeszerzési bizottsági elnök. Úgy tudjuk, konkrétan egymást fotózta Fidrus és Farkas Péter Barnabás.

Fidrus Péter karlendít. Fotó: olvasó
Fidrus Péter karlendít. Fotó: olvasó

A róla megjelent képre Fidrus szintén a Facebookon reagált, egyebek mellett azt írta, hogy ahogy már korábban írta, egy otromba tréfa volt a fotók készítése, amit rosszkor rossz helyen követtek el, majd hozzátette, „tegnap megköszöntem alpolgármester úrnak, hogy végre közzé tette a rólam készült képet, mert ezzel minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy milyen aspektusban készültek a fotók. Saját magát buktatta le vele, hiszen nyilvánosan, közleményben hazudott, amikor azt állította, hogy ő az előtte állóknak integetett.”

Fidrus ezután kitért arra, hogy nem ő nem rasszista, több roma barátja, ismerőse is van, ugyanakkor határozott véleménye van “a cigányság azon részéről, akik ordibálnak, szemetelnek, bűncselekményeket követnek el a környezetemben, és ezekre a problémákra reagálok is. Nem véletlen, hogy a területemen megszűnt az áramlopás, a drogterjesztés, mert határozottan, és azonnal teszem azt, amit tennem kell a többségi társadalom érdekében, írta.

A volt jobbikos alpolgármester arról is írt, hogy az ügyrendi bizottság állítólag megvonta a bizalmat Farkas P. Barnabástól. Ez vélhetően Fidrus beadványa nyomán következhetett be, ő kérvényezte ugyanis, hogy állapítsák meg az összeférhetetlenséget Farkassal kapcsolatban. Az ügyrendi bizottság döntése miatt kerestük Janiczak Dávidot, Ózd jobbikos polgármesterét, amint elértük, frissítjük cikkünket.

Hétfőn mindenesetre azt mondta megkeresésünkkor, hogy a karlendítős képeket elítélendőnek tartja, de bízik abban, hogy mindkét személy, akikről ilyen képek kerültek elő, megteszi majd a szükséges lépéseket a megsértett közösségek felé. A kérdésre, hogy nem akarja-e felszólítani lemondásra azt, akiről ilyen kép készült azt felelte:

„Mindenkinek jár egy esély, megvárom, megteszik-e a szükséges lépéseket a megsértett közösségek felé.”

Farkas első előkerült fotója egyébként megosztotta az ellenzéki előválasztás véghajrájában lévő ellenzéki pártokat: a Momentum és az LMP megvonta a támogatását Farkastól, Karácsony Gergely azt mondta, Farkas ezek után szerinte nem lehet ellenzéki jelölt míg a Jobbik és a DK kitartott mellette. Farkas végül elindult az előválasztáson, és szoros versenyben, 47,9 százalékos eredménnyel kapott ki az MSZP és a Párbeszéd jelöltjével, Kiss Sándorral szemben.

Frissítés: Janiczak Dávid polgármester a Telex kérdésére elárulta, az önkormányzat ügyrendi bizottsága valóban megvonta a bizalmat legutóbbi ülésén Farkas P. Barnabástól, ez azonban önmagában még nem jár pozícióvesztéssel. A következő lépésben az önkormányzati képviselőtestület elé kerül az ügy csütörtök délelőtt, itt születik döntés arról, maradhat-e alpolgármester Farkas P. Párhuzamosan Fidrus ellen is indult bizalmatlansági eljárás, de ez még nem jutott túl az ügyrendi szakaszon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!