Belföld
A Mi Hazánk lefoglalta az Andrássy utat a Pride felvonulás időpontjára
Ezt tavaly is eljátszották, akkor az alternatív útvonalon vonuló Pride-menethez több mint 30 ezer ember csatlakozott a szervezők szerint.
Annyi a pozsonyi átköltöző, hogy istentiszteletet tartanak szlovák nyelven
A rendszeres szlovák nyelvű evangélikus istentisztelet már elindult Rajkán a kiköltöző szlovákok polgári kezdeményezésére, most a katolikus szentmiséért gyűjtenek aláírásokat. A határszéli faluba...
A szexuális irányultság pontos megértésére indítanak átfogó kutatást a pécsi egyetem kutatói
A kérdőív névtelen, és főleg néhány pszichológiai összefüggést szeretne feltérképezni.
Nem tudott leállni a Parlament felrobbantásával fenyegetőző bátonyterenyei nő, ezért letartóztatták
Pedig a korábbi hívásai miatt már gyanúsítottként is kihallgatták.
Lerohanásszerű és elfogadhatatlan a Corvinus átalakítása a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete...
Szerintük ez újabb példája annak, hogyan veszélyezteti az egyetemi autonómiát az alapítványi modell.
Mégis részt venne a Momentum az Országgyűlés alakuló ülésén, de csak öt feltétellel
Annak ellenére, hogy korábban bejelentették: nem lesznek ott a parlamentben május 2-án.
Áder János a saját podcastjében érvel a Fertő tavi beruházás mellett
A Kék Bolygó legfrissebb adásában a leköszönő köztársasági elnök a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával beszélgetett.
Szilágyi Liliána: Nem egyszer és nem egy ember előtt verekedett össze apám a nagyapámmal
A korábbi úszónő azt állítja, nagyapja, a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső többször is tettlegességig fajuló összetűzésbe került apjával, Szilágyi Zoltánnal.
Ha lesz szex, ha nem, fizetniük kell – ezt közölte egy hamis képekkel ismerkedő, zsarolással...
A személyes randira érkező férfiak egy részétől veréssel fenyegetve tudott pénzt szerezni.
46 millió forintot csalt ki áldozataitól egy borsodi lelkésznő
Többször a parókia tetőszerkezetének cseréjére, javítására kért pénzt.









