Elnyújtott KO – ez vár a börtönbe kerülő politikusokra és az üzleti világ nagypályásaira

„Attól kezdve, hogy megindult ellenem a büntetőeljárás, úgy néztek rám az üzleti világban, mintha leprás lennék. Szerintem ez vár rájuk is” – ezt mesélte a Telexnek egy üzletember, aki a kétezres évek egyik legnagyobb, politikusokat is érintő gazdasági bűncselekményének egyik vádlottja, majd elítéltje volt. A lapunknak név nélkül nyilatkozó üzletember szerint hasonló sors vár azokra a szereplőkre is, akiket nemrég vezetőszáron láthattunk és akiknek a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az elmúlt hónapokban letartóztatottak között akadnak, akiket az NKA-ügyben, másokat a Volánbusz-ügyben vagy más korrupciós ügyben tartóztattak le. Többségük korábban egyáltalán nem állt bíróság előtt, a börtönvilágot sem ismeri, mi több, köztiszteletben állt akár a politikai, akár az üzleti szférában.

Az elmúlt időszakban polgármester, egykori kormánytisztviselő, de még Magyarország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel is rács mögé került. És ki tudja, kik kerülhetnek még a közeljövőben hasonló helyzetbe.

Éveken át tartó vesszőfutás

Noha az elszámoltatást sürgetők közül sokan a jogerős ítéletet tekintik a valódi büntetésnek, akik ellen már folyt komolyabb büntetőeljárás és a szabadságukban is korlátozták őket, pontosan tudják, hogy az ítéletig vezető út is felér egyfajta büntetéssel. Erre utalt a cikkünk elején idézett üzletember, aki szerint már maga az eljárás is tönkreteheti, és általában tönkre is teszi az érintett szereplő addigi életét, beleértve a magánéletét, az üzletei érdekeltségeit, az egzisztenciáját, a társadalmi kapcsolatait. „Emlékszem, előtte mindenki smúzolt nekem, aztán meg, amikor már kijöttem a börtönből, egy-két kivétellel, de minden ismerősöm inkább átment az utca túloldalára, ha észrevett” – mesélte a cikk elején is idézett üzletember.

Különösen akkor számíthat hosszú, éveken át tartó vesszőfutásra egy gyanúsított, ha nem működik együtt a hatóságokkal és „beleragad” az ügybe. Ekkor egy idő után már semmi másról nem szól az élete, mint magáról az ügyről, függetlenül attól, hogy időközben kiengedték-e a letartóztatásból, vagy sem. Onnantól kezdve, hogy az igazságszolgáltatási rendszer beszippantja, az egész életét ez az ügy határozza meg, és ez a személyiségére is hatással lesz.

A 30 napot meg szokták hosszabbítani

Az első állomása ennek a hosszú időn át tartó folyamatnak az, amikor egy ügy gyanúsítottjának otthonában, irodájában a nyomozók kutatást tartanak, őt pedig előállítják a nyomozó hatóságnál. Ez történt legutóbb Jellinek Dániel milliárdos üzletember és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója esetében, mindketten a Volánbusz-ügyben lettek gyanúsítottak.

Kamerák mutatták, amikor Jellineket és Sziveket vezetőszáron vitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületébe, miközben ők az arcukat próbálták takarni. Talán azóta már mindketten rájöttek arra, hogy célszerűbb lett volna, ha az előállításukkor melegítőben vannak, mert a börtönben a letartóztatás ideje alatt az egyik legfontosabb dolog nem az elegancia, hanem a minél kényelmesebb ruha. Egy jó ideig ugyanis valószínűleg nem mennek haza – de erre még visszatérünk.

Amikor valaki – hozzájuk hasonlóan – egy ilyen jellegű büntetőeljárás gyanúsítottjává válik, és előállítják, majd őrizetbe veszik, akkor nem börtönbe, hanem fogdába kerül. Abban az esetben, ha őrizetbe veszik, a hatóságnak 24 órán belül értesítenie kell a gyanúsított által megjelölt hozzátartozót vagy azt az embert, akit ő megjelöl mint értesítendő személyt. Budapesten a Gyorskocsi utca egyik szárnyán börtön, a másik szárnyán fogda van – az illető ez utóbbiba kerül.

A gyanúsítotthoz eközben vagy kirendelnek egy ügyvédet, vagy ő maga hatalmazza meg a védőjét. Ilyenkor az ügyvéd tartja a kapcsolatot a hozzátartozóval, aki a legtöbb esetben a védőtől tudja meg, mi van a gyanúsítottal. Például azt, hogy befejeződött-e a kihallgatása, őrizetbe vették-e.

A gyanúsított azonban csak 72 óráig lehet őrizetben, ezután a bíróságnak döntenie kell. Ha az ügyészség kéri a letartóztatást és a bíróság ezt indokoltnak tartja, akkor a letartóztatásról már a bíró dönt. A különféle közleményekből már ismerős lehet az a szöveg, amellyel a bíróság a letartóztatást megindokolja: például azt írják, hogy ha szabadon engednék az illetőt, akkor elszökhetne, elrejtőzne, befolyásolhatná a tanúkat vagy akár újabb bűncselekményeket követhetne el. Jellinek és Szivek esetében például arra tett utalást a letartóztatásukról döntő bíróság, hogy rendkívül nagy vagyonuk és kiterjedt kapcsolatrendszerük következtében a föld színéről is el tudnának tűnni, ha akarnának.

Aki nem került korábban ilyen helyzetbe, azaz nem tartóztatták még le, könnyen azt hiheti, hogy ha a bíróság 30 napra rendelte el a letartóztatását, akkor 30 nap múlva szabadul. Ez azonban korántsem ilyen egyszerű. Noha van esélye annak, hogy 30 nap múlva megszüntetik a letartóztatását, a Telexnek nyilatkozó ügyvédek szerint ezekben a komplexebb büntetőügyekben minimum fél év, de inkább ennél több az az idő, amíg a gyanúsítottak letartóztatásban maradnak. Persze ennek az ellenkezője sem lehetetlen: Hankó Balázs egykori kabinetfőnökét harminc nap elteltével kiengedték.

Konkrét információk hiányában ez utóbbi esetre ezt nem mondhatjuk rá, de általánosságban előfordul, hogy valaki azért szabadulhat viszonylag korán, mert már a büntetőeljárás elején alkut, egyezséget köt az ügyészséggel. Ezek jellemzően titokban született egyezségek, de vannak árulkodó jelek: ha például van egy büntetőügy, amelyben már hónapok óta ülnek különféle szereplők, majd az egyikük esetében a bíróság kimondja, hogy már nem kell letartóztatásban lennie, miközben ugyanúgy gyanúsítottja az ügynek, a többi gyanúsított sejtheti, hogy az illető azért került szabadlábra, mert együttműködött. Ilyen például az óbudai korrupciós ügyben Puskás Péter volt fideszes alpolgármester esete, aki már kint van, mert információnk szerint „énekelt”.

A magyar jogban már nem előzetes letartóztatásnak nevezik ezt a szakaszt, és nincs szó arról, hogy ez sokkal lazább körülményeket jelentene a jogerős ítéletüket töltő elítéltekéhez képest. Sőt, a letartóztatás lelkileg talán még megterhelőbb is lehet egy jogerős ítéletnél. Míg ugyanis egy jogerős ítéletnél az ember előre rendezheti a dolgait, aztán pedig tudja, mikor fog szabadulni, a letartóztatásban lévő gyanúsított minden napja bizonytalanságban telik. Még akkor is, ha esetleg kiengedik a letartóztatásból. Sok olyan gyanúsított van, aki már szabad, de mivel eljárás folyik ellene, csak a jogerős ítélet kihirdetésekor tudja meg, mi vár rá. Egészen addig nem tud előre tervezni se a munkájában, se a magánéletében.

A letartóztatásban lévőknél ez az érzés még erősebben jelen van. Remény és bizonytalanság váltja egymást, és a gyanúsítottak mentálisan leginkább akkor roppanhatnak meg, ha látják, hogy időről időre meghosszabbítja a bíró a letartóztatásukat. Még kőkemény bűnözőknél is előfordul, hogy a hosszabbítások során előbb-utóbb megtörnek.

Meg kell szokni, hogy mások dirigálnak

Ha valaki korábban nem volt börtönben, akkor a letartóztatás első időszakában egy olyan világhoz is hozzá kell szoknia, amit addig egyáltalán nem ismert. Amikor valakit letartóztatnak és bevisznek a börtönbe, akkor általában két ökölszabály van. Az egyik, hogy megpróbálják olyan börtönbe vinni, ami viszonylag közel van a nyomozó hatósághoz, ezzel is megkönnyítve a nyomozást. Másrészt arra is figyelnek ilyenkor, hogy egy büntetőügy gyanúsítottjai lehetőleg ne kerüljenek ugyanabba a börtönbe. Ha ezt nem lehet elkerülni, akkor lehetőleg ne legyenek egy szárnyban, vagy ha ez sem elkerülhető, akkor ne legyenek egy szinten. Így közvetlenül nem lesz lehetőségük egymással kommunikálni, összebeszélni.

A befogadás is megterhelő. Azoknak az embereknek, akik odakint luxusban éltek, vezető pozícióban voltak és megszokták, hogy befolyásuk van, másoknak dirigálnak, már a befogadási procedúra, az orvosi vizsgálat, a meztelenre vetkőzés, a motozás is megterhelő lehet mentálisan.

Ráadásul a hazai börtönkörülmények nem éppen a luxusról híresek. A poloskákhoz, a csótányokhoz ugyanúgy hozzá kell szokni, mint ahhoz, hogy nyáron nagyon meleg, télen nagyon hideg van. Azt viszonylag hamar megtanulják, hogy ha ruhát kérnek kintről, akkor nem a luxus, az elegancia, a több százezer forintos öltönyben feszítés, hanem a mindennapi kényelem a fontos – és a kényelem ezúttal mackónadrágot jelent.

A jól szituált és vélhetően a személyzettel együttműködő üzletembereknek, politikusoknak ugyanakkor attól nem nagyon kell tartaniuk, hogy „kannibálok” közé kerülnek. Így nevezik azokat a rabokat, akik általában alacsony intellektusú, erőszakos, többszörös visszaesők, és nem a kifinomult kommunikációs képességeikről híresek. Azok a fogvatartottak, akikre a „kannibálok” veszélyesek lehetnek, jellemzően védett szinteken, védett körletekben vannak.

Ilyen védett helyen vannak például a politikusok, a közszereplők, de például a pedofíliával gyanúsítottak is – szóval mindenki, aki a rácsok mögött a személye vagy az általa elkövetett bűncselekmény miatt célkeresztbe kerülhet. Gyakori például, hogy a fehérgalléros, gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított fogvatartottak egy cellában kötnek ki. Persze nem minden esetben adott a védelem, évekkel ezelőtt egy börtönbe került ügyésszel elég keményen elbántak a rabtársai.

23 óra a zárkában, speciális telefon, pénz vásárlásra

A letartóztatás hasonló ahhoz, mintha valaki fegyházba kerülne. Ellentétben a börtönfokozattal, itt a 24 órából 23 órát a zárkájában kell lennie, napi egy óra sétára van csak lehetősége. Olyankor az összes fogvatartott sétál, aki az adott szinten van, de a séta nem kötelező.

A zárkán belül egy rabnak pusztán egyetlen helyre korlátozódik az intim szférája: az ágyára. Oda csak ő ülhet vagy fekhet le, és más is csak az ő engedélyével, legalábbis ez a rácson belüli világ egyik íratlan szabálya.

Az első időszakban a legnehezebb, hogy időbe telik, mire a letartóztatott kapcsolatba léphet a hozzátartozójával. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a nevelőtől – akivel nem mindennap találkozik – kérhet egy kapcsolattartói formanyomtatványt, amin megjelölheti, kivel akarja tartani a kapcsolatot. Ha az illető nem gyanúsítottja ugyanannak az ügynek, akkor vele tarthatja a kapcsolatot, de a kérelem elbírálásának és a kapcsolat „felvezetésének” is van átfutási ideje, ami egy-két hétig is eltarthat, vagy akár tovább. Ettől eltér az ügyvéddel való kapcsolattartás, a védőt a büntetés-végrehajtási intézet azonnal felviszi kapcsolattartónak.

A letartóztatottnak van lehetősége arra is, hogy egy speciális mobiltelefonhoz jusson, amin keresztül az ügyvédjével korlátlanul, a hozzátartozójával korlátozottan kommunikálhat. Ezt a telefont úgy kaphatja meg, ha 35 ezer forintot letétbe helyez. A letartóztatottnak úgy lehet pénze, hogy ha a kapcsolattartó elhelyezi a bv. intézet letéti számlájára. Ebből a pénzből tud például élelmiszert is vásárolni a letartóztatott a börtön közértjében. Azért, hogy minél hamarabb vásárolni tudjon a rab a közértben, a letartóztatáskor gyakran az ügyvédje utal pénzt a letéti számlájára és az ügyvédnek fizeti ki a hozzátartozó. A mobiltelefon kártyás feltöltésű, amit kívülről bárki feltölthet.

Jobb hallgatni

Az pedig nem íratlan szabály, de az okosabb rab tudja, hogy a bűncselekményéről a zárkában nem tanácsos semmit sem mondani. Nem is feltétlenül amiatt, mert a zárkatárs esetleg már eleve spicli, aki a hatóságnak segíthet. Sokkal inkább azért, mert később állhat elő olyan helyzet, hogy egy zárkatárs a saját ügyében akar előnyhöz jutni, és akkor áll elő a hatóságnál olyan információval, amit állítása szerint a börtönben hallott. Van, amikor ennek tényleg van alapja, és tényleg hiteles információkat szerez így valaki, de olyan is előfordul, hogy a zárkatárs egy-egy elszólását csípi csak el, majd azt színezi ki és ezzel házal a saját érdekében.

A most zajló, politikusokat vagy fontos gazdasági szereplőket is érintő büntetőügyekben a gyanúsítottakra akár többéves börtönbüntetés is várhat. Noha azt gondolhatnánk, hogy ők majd a jogerős ítélet után kerülnek padlóra, valójában már a letartóztatás felér egy elnyújtott KO-val.

Egy letartóztatott elméjében ugyanis folyamatosan kérdések cikáznak: meddig lesz letartóztatva? Mikor láthatja újra a szeretteit? Mit vallanak a többiek? Hogy tud kimászni ebből a slamasztikából? Kiben bízhat meg és kiben nem? Mi van a kinti üzleteivel?

Ám hiába is agyal ezeken egyfolytában, nem tudja rá a választ, és szerencsésnek mondhatja magát akkor, ha az ügyvédje nem hitegeti, hanem őszintén elé tárja a lehetséges forgatókönyveket.

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát ilyenkor egy olyan üzletember, aki megszokta, hogy mikromenedzseli a cégeit. Ha a börtönből tud is utasításokat adni, azok messze nem olyan hatékonyak, mintha közvetlenül kommunikálna az embereivel. Így a legtöbbször a letartóztatásával a bizniszeinek is búcsút mondhat. Ha pedig szabadul is a letartóztatásból, a bélyeg rajta lesz akkor is, ha maga az eljárás elhúzódik.

És éppen a végkifejlet az, amit már sokkal inkább csak ő él meg, a nyilvánosság nem látja. Még a nagy horderejű, kezdetben hatalmas médiaérdeklődés övezte ügyekre is jellemző, hogy azok az évek múlásával egyre kevésbé érdeklik a médiafogyasztókat, ezáltal pedig a sajtót. Sokszor előfordul, hogy amire jogerős ítélet születik, az emberek már nem is emlékeznek magára az ügyre.