A Facebook állítja, nem nyúltak hozzá Varga Judit oldalához
Az igazságügyi miniszter szerint hétfői posztja után negyedére-ötödére esett vissza az elérése a Facebookon.
Nehezen kapják meg a fertőzött pedagógusok a beígért százszázalékos táppénzt
Lassú a bürokratikus folyamat, és gyakran elutasítják az igénylőket. Gulyás azt ígérte, változtatnak a szabályokon, de ez még nem történt meg.
Az Evangélikus Egyház életszerűnek találta Donáth László vádlóinak beszámolóit
Donáth reakcióját a szembesítésre pedig csalódást keltőnek. Nem járultak hozzá, hogy még 2 évig lelkészkedjen a nyugdíj után.
Márciustól ingyenes lesz a hódmezővásárhelyi tömegközlekedés a városkártya tulajdonosoknak
A buszjáratok menetrendjét összehangolják a szegedi tramtrain vasútvillamossal.
K-Monitor: A szülések kétharmadánál kap hálapénzt az orvos
11 ezer ember válaszai alapján elkészült Magyarország első szülésélmény-térképe, ami óriási különbségekre és megkérdőjelezhető orvosi gyakorlatokra mutat rá.
29 éves kismama halt bele a koronavírusba, császármetszéssel született gyermeke jól van
A szombathelyi kórházban feküdt veszélyeztetett terhesen, családja szerint ott fertőződött meg.
Ötéves fiú száját mosta ki egy pedagógiai asszisztens, traumatikus élményt okozhatott ezzel a...
A szülők gyermekbántalmazás miatt rendőrségi feljelentést tettek.
A drónról savazott fák nem úszták meg, de a tettes, úgy tűnik, igen
Egy budai társasház ligetes-árnyas kertjét tavaly rongálták meg ismeretlenek. A rejtélynek továbbra sincs megoldása, a több mint százéves gesztenyés viszont azóta elszáradt. A fákat jelentősen...
Nitrogénművek: Bige őrizetbe vétele a megfélemlítést szolgálja
A társaság közleményt adott ki, melyben megerősítik, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a milliárdost.
Bontják a volt Radetzky-kaszárnya épületét
A 180 éves épület műemlék volt, de ahogy felbukkant egy NER-közeli ingatlanfejlesztő, a kormány levette a védettséget róla.
Kövess minket Facebookon is!