Az energiahálózatok működtetésének költségei miatt nő a rendszerhasználati díj a rezsiszámlákon
2022. szeptember 21. – 20:13
frissítve
Sokan észrevehették az elmúlt hetekben, hogy jelentősen megnőtt a rezsiszámlájukon az úgynevezett rendszerhasználati díj. Ennek hátterében az áll, hogy az energiahálózatok működtetése is megdrágult az elszálló áram- és gázárak miatt – számolt be az RTL Híradó.
A rendszerhasználati díj – sok esetben – több ezer forintos drágulása mögött az áll, hogy a gáz- és áramellátáshoz szükséges eszközös működtetéséhez is energia kell, így itt is áremelkedés történt az utóbbi időben. Ennek a megemelkedett költségei köszönnek vissza a megdrágult rendszerhasználati díjaknál. Az áram esetében már nyáron megemelték az átviteli díjat, a gáznál októbertől emelkedik a rendszerhasználati díj.
„Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit ők végeznek, de ugyanúgy a piacról szerzik be hozzá az energiát, és az energia-áremelés őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti” – magyarázta az RTL Híradóban Holoda Attila energiapiaci szakértő.
A rendszerhasználati díj emelése az áram esetében már látható a számlákon, a gáznál októbertől lesz változás. Fontos azonban, hogy a köbméterenkénti 20 forintos drágulást a számlának csak a rezsicsökkentéssel fizethető mennyiségen felüli részében érvényesítik.