Navracsics Tibor mostantól hivatalosan is a KDNP tagja

2022. szeptember 22. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Navracsics Tibor egykori miniszterelnök-helyettes hivatalosan is a KDNP tagja lett, miután a párt parlamenti frakciója megszavazta, hogy csatlakozhat – derül ki a területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter Facebook-bejegyzéséből.

Júniusban írtunk arról, hogy Navracsics aktiválhatja a KDNP-s tagságát annak érdekében, hogy megpróbálja közelíteni egymáshoz az Európai Néppártot és az abból kilépett Fideszt.

Hosszú ide-oda üzengetés után a Fidesz tavaly hagyta ott a pártcsaládot, a KDNP viszont érdekes módon a tagja maradt, így például a kormánypárti politikus, Hölvényi György is ott maradt a EP-frakcióban.

Navracsics korábban, amikor még friss volt a Fidesz–Néppárt-szakítás, úgy fogalmazott, megfordult a fejében, hogy akár át is lépne a KDNP-be. Júniusban a politikus az ATV-nek azt mondta, neki 2003-tól kettős tagsága volt, Fidesz- és KDNP-tag is volt, és miután a Fidesz elhagyta az Néppártot, Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével megállapodtak, hogy

aktiválja a KDNP-tagságát, és ott dolgozik tovább politikusként.

Navracsics akkor azt is mondta: Orbán tud arról, hogy ő azon dolgozik, hogy közelítse a Fideszt a Néppárthoz, és nem ellenzi.

Navracsics friss bejegyzéséből kiderül: a váltás most már hivatalos, a párt parlamenti frakciójának szavazása után a miniszter mostantól a KDNP színeiben folytatja a politizálást.

Navracsics nemrég a Válasz Online-nak adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy hibának tartja a Fidesz kilépését az Európai Néppártból. A párt és a pártcsalád kapcsolata egyébként azóta se lett sokkal jobb, az orosz embargós vétók és a magyar kormány azokkal szemben megfogalmazott kritikái miatt most is kemény üzengetés megy a Néppártból a Fidesz felé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!