Navracsics: Akkor mondanék le, ha részegen vagy bekokózva mennék tárgyalni és ezért nem jutnánk forrásokhoz

2022. szeptember 19. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Akkor lenne elégedett, ha a 15 és 24 milliárd eurós uniós források 100 százalékát elhozná Magyarországnak – mondta Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter a Válasz Online-nak adott hosszú interjújában. A politikába idén visszatérő valamikori miniszterelnök-helyettes szerint egyértelmű siker az EB vasárnapi ultimátuma, mert november 19-ig biztosan megszületik a megállapodás a kifizetésről.

Az interjúban elég sok témát érintettek, így kiderült, hogy:

  • A kormány legtöbb tagjához hasonlóan Navracsics is az alma és a körte esetének tartja, amikor sokan összehasonlítják a Vodafone megvásárlását és a tanárok béremelését. Az előbbi Navracsics szerint is egyszeri tranzakció, míg az utóbbi „onnantól kezdve éves determináció”.
  • Az, hogy Lázár János „kokainon élő gazembereknek” nevezte a tárgyalópartnereit, Navracsics szerint nem téma, ugyanis „nem Magyarország az egyetlen, ahol helyi politikusok blikkfangos, slágfertig kijelentéseket tesznek rájuk.”
  • Hiába zárolta az EB most a pénzek 65 százalékát, év végéig meglesz a megállapodás, fel fog állni például a szerinte független Integritási Hatóság, a pénzek kifizetése pedig folytatódni fog.

Navracsics a korábbi hírekhez képest egy újdonságot is megosztott a nyilvánossággal. Korábban mi is megírtuk, hogy az EB most az Európai Unió Tanácsának adta tovább a labdát, azaz ők fogják meghozni a végső döntést a kifizetések kérdésében. A miniszter szerint azonban a Bizottságnak bármikor joga van visszavonni ezt a határozatát, azaz ha novemberig sikerül megállapodniuk, akkor az EB megszüntetheti az eljárást és nem fog a Tanács elé kerülni az ügy. Az interjú további érdekességei:

  • Navracsics szerint felesleges boncolgatni, hogy az EU-források nélkül átvészelné-e Magyarország a jelenlegi válságot, mert ez nem fog megtörténni.
  • Az EB részéről nincsen olyan követelés, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, ez pedig azért nem lehetséges, mert alkotmányellenes lenne.
  • Navracsics szerint is a szankciók miatt emelkednek az energiaárak, ezért a különutas külpolitika ellenére sincs itthon olcsó gáz.
  • Hibának tartja a Fidesz kilépését az Európai Néppártból.
  • Hiúság is van benne, hogy elvállalta a miniszterséget.

Az interjú végén arra a kérdésre, hogy nem illeszkedne-e be könnyebben a „kokainon élő gazemberek” közé, ha maga is kokózna, Navracsics azt mondja: „Páratlan ötlet! Ígérem, megfontolás tárgyává teszem. Azt azért nem, hogy így is fogok eljárni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!