Több százezer új vendégmunkásra lesz szükség Magyarországon az államtitkár szerint
Székesfehérváron átadtak egy új munkásszállót, ahol döntően ukránok laknak majd.
Úgy tűnik, Pottyondy Edina mégis felléphet Gyulán
A stand-upos májusi műsorát karbantartási okokra hivatkozva mondták le, majd azt közölték vele, igazából sosem szeretnék fogadni az előadását.
Olyan volt ide bemenni, mintha az apámat temetnénk – mondta az eltűnt villanyszerelő lánya a...
A vád szerint azon a Győr melletti telken ölték meg az eltűnt villanyszerelőket, ahol ma bűnügyi szemlét tartott a törvényszék. Az áldozat hozzátartozói számára horrorisztikus volt a helyszín.
Hazahozták Dominikáról a debreceni csalókirálynőt, Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét
D. Andreát több mint 15 év börtönre ítélték csalás és pénzmosás miatt, azonban 2012-ben eltűnt.
Volt Orbán-miniszter és -államtitkár is aláírta a tanári státusztörvény elleni nyilatkozatot
Többek között Réthelyi Miklós, Ángyán József, Jeszenszky Géza is kiáll a tanárok követelései mellett.
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került az a századfordulós villa, ahol korábban a francia...
Az épület pár lépésre van a Fidesz Lendvay utcai székházától, várhatóan a Polgárok Háza költözik majd ide.
Senki nem tudta megmondani, mennyit fizet a honvédségnek Orbán és Szijjártó az utazásaiért
Az adatvédelmi hatóságnak sem tudott választ adni egyik illetékes szerv sem, ezért le is zárták a vizsgálatot.
Minden tizedik dolgozót ki kell rúgni, hogy emelhessék a minisztériumi tisztviselők fizetését
A jelenlegi háborús és szankciós helyzetben mérlegelni kellett: valamit valamiért.
Romokban van a gyermekvédelmi rendszer Magyarországon a Párbeszéd-Zöldek szerint
Az ellenzéki párt parlamenti bizottsággal vizsgálná felül a nevelőszülői hálózatot a csomagtartóban holtan talált kisfiú ügye után.
Mikor csillant meg könny Orbán Viktor szemében? – Kvíz a 30 éve megválasztott Fidesz-elnökről
1993. április 18-án választották meg Orbán Viktort először a Fidesz elnökének. Egyetlen kihívója akadt azóta – de volt-e más elnöke a pártnak? Miért kellett Orbánnak kihagynia a Fidesz 1997-es...













