Több százezer új vendégmunkásra lesz szükség Magyarországon az államtitkár szerint

2023. április 18. – 16:44

Másolás

Vágólapra másolva

A következő években újabb 500 ezer munkáskézre lesz szükség Magyarországon a leendő beruházások miatt, ezért elengedhetetlenül szükség lesz harmadik országból érkező munkavállalókra – többek között erről is beszélt Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az új székesfehérvári munkásszálló átadásán, írta az MTI.

Czomba szerint a magyarok „zsigerből” nem szeretnek költözni, márpedig a betöltetlen munkahelyek jellemzően mobilis munkaerőt kívánnak. Hozzátette: a Videoton 182 millió forintot nyert a munkásszállók kialakítására kiírt pályázat hatodik körében, a program 2017-es indulása óta 61 nyertes pályázat volt és 25 munkásszállót adtak át eddig. Azt mondta, az új székesfehérvári munkásszállón döntően ukrán állampolgárok laknak majd.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a munkásszállón lakó, más országból érkezett emberek ugyanúgy Székesfehérvár polgárai, mint a magyarok, ráadásul ők is családjaik egzisztenciájáról gondoskodnak, miközben a város fejlődését segítik, hiszen adót fizet a cégük és ők maguk is. Cser-Palkovics szerint a munkaerőpiaci helyzet folyamatos javulása magával hozta a munkaerőhiány kialakulását, amelyre az egyik megoldási lehetőség a külföldi munkavállalók foglalkoztatása lehet, ehhez azonban elengedhetetlen a 21. századi szálláslehetőség biztosítása, amit most a Videoton megtesz.

A székesfehérvári Videoton Holding Zrt. új munkásszállójának avatása 2023. április 18-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI
A székesfehérvári Videoton Holding Zrt. új munkásszállójának avatása 2023. április 18-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. társ-vezérigazgatója azt mondta, hogy a munkásszálló a telephelyen belül, egy évekig üresen álló irodaházból lett kialakítva. A 196 fő elszállásolására alkalmas épületet teljesen felújították, energetikailag korszerűsítették, a szobákat pedig úgy alakították ki, hogy később akár önálló lakrészeket, apartmanokat tudjanak kialakítani. A szállót két elektronikai gyártó cégükben, három műszakos munkarendben foglalkoztatott dolgozók fogják használni – tette hozzá. A sajtóanyag szerint a 78 szobás épület átalakítása 830 millió forintból valósult meg, a munkásszálló 80 százalékos kapacitással működik jelenleg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!