Volt Orbán-miniszter és -államtitkár is aláírta a tanári státusztörvény elleni nyilatkozatot

2023. április 18. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

Volt miniszterek, államtitkárok, tudósok, értelmiségiek írták alá az április 24-i tanársztrájk elé időzített, pedagógusok melletti, a tanári státusztörvény elleni nyilatkozatot, írja a Válasz Online. A nyilatkozatban egyek között között azt írják:

„Nem részleteiben, teljes egészében kell nemet mondanunk a pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetre és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokra: e jogszabályok szelleme, a bennük megnyilatkozó szándék elfogadhatatlan, írják. Ezek a rendszabályok a minőségi oktatás elemi feltételeit veszélyeztetik. A tanárhiány ellensúlyozására alkalmatlanok, éppen ellenkezőleg, a pálya elhagyására késztetik az érintetteket és elriasztják a fiatalokat a tanári hivatástól.

Aki az ország jövőjét, utódaink boldogulását a szívén viseli, annak most ki kell állnia a pedagógusok mellett.

Támogassuk küzdelmüket és tegyük világossá, hogy a megrendszabályozásukra és megfélemlítésükre hozott intézkedésekkel a kormány nem érhet célt!

Támogatjuk a pedagógusok jogos követeléseit: közalkalmazotti státuszuk megerősítését, a sztrájkhoz és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogaik tiszteletben tartását.”

A teljes nyilatkozatot és az aláírók névsorát itt tudják elolvasni. Az aláírók között szerepel többek között Réthelyi Miklós, aki 2010 és 2012 között volt nemzetierőforrás-miniszter, ezzel az egészségügyért, a szociális ügyekért, az oktatásért, a kultúráért és a sportügyért felelős kormánytag, Ángyán József agrárpolitikus, korábbi államtitkár, Jeszenszky Géza, a rendszerváltozás utáni első magyar külügyminiszter, az első Orbán-kormány washingtoni nagykövete, valamint Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, korábbi államtitkár is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!