Minden tizedik dolgozót ki kell rúgni, hogy emelhessék a minisztériumi tisztviselők fizetését

2023. április 18. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Társadalmi egyeztetés indul a kormánytisztviselői bértábla módosításáról, amelyet a közszolgálati szakszervezetek kezdeményeztek – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden.

A kormányrendelet-tervezet feljebb tolná a minisztériumoknál és más kormányzati igazgatási szerveknél dolgozó vezetők, tanácsosok fizetésének plafonját. Az indoklás szerint „az illetménytáblák a 2019. január 1-jei hatálybalépésük óta nem változtak, indokolt az illetménysávok felső határának megemelése. Ez azonban nem eredményezi az illetménysávon belül megállapított illetmények automatikus megemelkedését.” Így a gyakorlatban ennyit vihetne haza az egyszeri minisztériumi főosztályvezető vagy egy vezető-hivatalifőtanácsos:

A KTK tájékoztatása szerint a tervezetről még nincs kormánydöntés, a társadalmi és szakmai egyeztetést követően a kormány a jelenlegi háborús és szankciós helyzetben mérlegelni fogja az intézkedés hatásait. A kormánytisztviselői bértábla legutóbb 2019-ben változott, a megyei és járási kormányhivatali tisztviselőknél legutóbb 2020-ban, majd ezt követően 2022-ben volt átlagosan 10 százalékos emelés – írja a KTK.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott bértábla nem a politikai és közigazgatási vezetők, hanem a náluk alacsonyabb szintű tisztviselőkre vonatkozik, a béremelés nem lenne automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére. A tervezet szerint a béremeléshez a kormány költségvetési forrást oly módon biztosít, hogy

elrendeli az álláshelyek 10 százalékának elvonását,

és az ezáltal felszabaduló bértömeget nem vonja el, így az béremelésre lenne fordítható – közölte a KTK.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!