Letartóztattak egy házaspárt, mert szexuálisan bántalmazták a nevelésükbe adott gyermeket
Kiemelkedő súlyú bűncselekményről van szó, ezért jelentős a kiszabható büntetés, 5-20 év szabadságvesztést kaphatnak.
Ha többe kerül a fűtés, kevesebb lesz a móka-kacagás
A téli fűtésszámlára gyűjt támogatást a hátrányos helyzetű gyerekek tanulmányi fejlődését segítő szegedi civil szervezet, és bár várják a nagy minimálbér-emelést, tartanak is attól.
Pankotai Lili első fokon elbukta a volt iskolája ellen indított pert
A bíróság szerint megalapozatlan volt a keresete, iskolájában nem zaklatták és nem lehetetlenítették el. Pankotai egy tanártüntetésen szavalta el trágár versét, ami után az igazgató közölte vele,...
Tuzson Bence az elsők között harcolna, ha bárki megtámadná Magyarországot
Arról kérdezte az ellenzék az igazságügyi minisztert, mit tenne, ha orosz csapatok lépnék át az országhatárt. A középiskolások ingyenes jogsiszerzéséről és a Szuverenitásvédelmi Hivatalról is kapott...
Karácsony volt kabinetfőnöke egy ferencvárosi cégnél lett igazgatósági tag
Balogh Samu a pozícióra Baranyi Krisztina polgármestertől kapta a felkérést.
Könyörögnek a rendőrök az autósoknak, hogy ne hajtsanak át a piroson a vasúti átjáróban
A hajdú-bihari rendőrség által közölt videón még az is látszik, hogy a szabályosan megálló autósokat kikerülik a kocsik, és átmennek a piros jelzésen.
Győr új polgármestere az Alkotmánybírósághoz fordul, hogy az kimondja, törvénytelen a „bosszú szmsz”
Korábban túlhatalma volt a polgármesternek, most semmit sem hagytak neki az szsmsz-módosítással, folglalta össze a saját helyzetét Pintér Bence, Győr új városvezetője.
Egy ittas férfi légpuskával lövöldözött a szomszédjaira Borsodban, eltalált egy kiskorú gyereket is
A gyerek könnyebben sérült. A férfi ellen vádat emeltek.
Több mint 13 milliárd forintot költött az állam az országgyűlési képviselők munkatársaira 2023 óta
Tavaly a frakciók túllépték az alkalmazottakra szánt teljes keretösszeget.
Kövess minket Facebookon is!