Letartóztattak egy házaspárt, mert szexuálisan bántalmazták a nevelésükbe adott gyermeket

2024. október 8. – 15:16

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatott a bíróság egy házaspárt, mert a férfi és a nő szexuálisan bántalmazta a nevelésükre bízott gyermeket Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében – írja az MTI a vármegyei főügyészségre hivatkozva.

A vádhatóság a közlemény szerint tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta az intézkedést. Azt írták, hogy a férfi és felesége a gyanú szerint rendszeresen különböző szexuális cselekmények tűrésére, annak végzésére kényszerítette az általuk nevelt, kiskorú fiút 2023 májusa előtt – amíg a gyermeket ki nem emelték a gondozásukból –, illetve a saját szexuális cselekményeikbe bevonták.

A főügyészség indítványában hivatkozott arra, hogy kiemelkedő súlyú bűncselekményről van szó, jelentős a kiszabható büntetés (5-20 év szabadságvesztés), emellett mindkét gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye is. Továbbá a férfival szemben hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás folyik, így az ő esetében a bűnismétlés veszélyétől is tartani lehet.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását. A döntéssel szemben az érintettek fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!