Több mint 13 milliárd forintot költött az állam az országgyűlési képviselők munkatársaira 2023 óta

2024. október 8. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az állam másfél év alatt több mint 13 milliárd forintot költött az országgyűlési képviselők munkatársaira – derült ki a Népszava közérdekű adatigényléséből, amelyet az Országgyűlés sajtóirodájának küldtek.

2023-ban összesen bruttó 7,5 milliárdot költöttek a parlamenti frakciók különböző munkatársakra (asszisztensekre, sajtósokra, szakpolitikai szakértőkre stb.), az idei év első nyolc hónapjában pedig kicsivel több mint bruttó 5,8 milliárd forintot használtak fel ilyen célokra.

Az országgyűlési képviselők az alkalmazottaik után juttatásokat vehetnek fel, a parlament honlapján elérhető táblázat szerint erre 2023-ban havonta és képviselőnként 3 094 596 forint, míg 2024-ben már 3 534 684 forint áll a rendelkezésükre. A képviselők az alkalmazottak foglalkoztatására kapott keretük feletti rendelkezési jogot és a munkáltatói jogokat is átruházhatják a frakcióvezetőjükre, így tesz a Fidesz, a DK, a Momentum és az LMP is.

Az Országgyűlési törvény arra is lehetőséget ad, hogy ha valaki nem használja fel a teljes keretét egy adott évben, akkor a keretmaradványát a következő évben átcsoportosítják a frakciójának. Ez magyarázhatja azt, hogy tavaly a frakciók túllépték az alkalmazottakra szánt teljes keretösszeget.

  • A fideszes képviselők 2024-ben nyolc hónap alatt összesen több mint bruttó 3,5 milliárdot, 2023-ban pedig közel bruttó 4,5 milliárd forintot költöttek alkalmazottakra.
  • A DK idén eddig bruttó 262 millió, míg tavaly 380,9 milliót költött alkalmazottakra.
  • A Momentum idén eddig 202 milliót, tavaly összesen 313 milliót költött erre a célra.
  • Az LMP az idei év első nyolc hónapjában 163,8 milliót, 2023-ban összesen 239 milliót költött munkatársakra. A párt azt is elárulta, hogy jelenleg 25 munkatársat foglalkoztatnak a képviselőik.

A több parlamenti párt hibrid megoldást alkalmaz, a képviselőik a keretösszegük egy részét maguk használják fel, a maradékot pedig a frakcióvezetőjükre ruházzák át. Így a KDNP-sek tavaly közel bruttó 110 milliót, idén augusztus 31-ig pedig bruttó 104 millió forintot ruháztak át Simicskó Istvánra. Az MSZP frakciója 2024-ben 220,7 milliót, 2023-ban 328,3 milliót szánt alkalmazottakra, ha ehhez hozzáadjuk a képviselők egyéni költéseit, az összeg bő másfél év alatt bruttó 645 millió. A Jobbik másfél év alatt 742 milliót, a Mi Hazánk 612 milliót, a Párbeszéd pedig 346 milliót költött alkalmazottakra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!