Bankcsődök 2023-ban: lesz még folytatás?

A 2023-as év számos szomorú meglepetéssel szolgált a pénzügyi szektor számára, és nem kevés leckével is. Március 8-tól 19-ig, mindössze 11 nap leforgása alatt nézhettük végig a Silvergate Bank (SGB), a Silicon Valley Bank (SVB), a Signature Bank (SB), és a Credit Suisse (CS) bukását. Ezt követően még április végére a First Republic Bank is csődbe ment, átvéve ezzel a második legnagyobb banki bukás helyét az SVB-től az Egyesült Államok történelmében. Mindez számos olyan tanulsággal szolgált, amely még jó ideig foglalkoztatni fogja a szakmai közvéleményt.

Mint mindig, a kérdés az: képesek vagyunk-e tanulni ezekből, vagy egyszerűen csak ismételgetni fogjuk a hibákat és próbálgatni fogjuk az időközben, de mindig utólag, kialakított megoldásaink életképességét?

Akikről nem hallunk többé

A San Diego környéki takarékpénztárként induló Silvergate Bank 1988-ban kezdte meg működését, és 1996-ban alakult bankká. Igazán ismertté 2016-ban vált, azzal, hogy kinyitotta kapuit a kriptovilág előtt, folyamatos elszámolási szolgáltatásokat kínálva a kripto és a hagyományos devizák (elsősorban dollár) között ügyfeleinek a Silvergate Exchange Networkön (SEN) keresztül. 2019-es tőzsdei megjelenésétől számítva, ütemes növekedése lényegében követte a kriptoágazat növekedését.

A 2022-es év vége felé elindult a betétek kivonása (decemberre az állomány mintegy negyedére olvadt), megjelentek a short-selling pozíciók, látva a tágabb környezet változásait, az egyoldalúan összeállított ügyfélportfóliót és az akkor már felbukó legnagyobb kriptotőzsde, az FTX haláltusáját (ami szintén ügyfél volt a kapcsolt vállalkozásával, az Alameda Researchcsel együtt). A kriptotőzsdékkel szembeni bizalomvesztés az ügyfeleiket az ott elhelyezett forrásaik kivonására indította, így a tőzsdék pedig az SB-ből kezdték kivonni a betéteiket. 2023 elején, az igények teljesítése érdekében eladott kötvényeken realizált veszteségek már olyan mértéket értek el, amelyek a tőkemegfelelést is veszélybe sodorták. Miután pedig a könyvvizsgáló elbizonytalanodott a „going concern” alapon történő vélemény kiadásával kapcsolatban, így az éves jelentés benyújtása is elmaradt, a napok meg voltak számlálva. 2023. március 8-án megérkezett a bejelentés a végelszámolásról és a bank bezárásáról.

A Silicon Valley Bank Financial Group meghatározó tagja, a Silicon Valley Bank volt a következő a sorban, ami mintegy 36 óra alatt omlott össze. Az 1983-ban alapított bank már akkor a korai startup vállalkozások finanszírozására jött létre. Nagy veszteségekkel ugyan, de túlélte a dotkomlufi kipukkadását, és 2002-ben a privátbanki szolgáltatások piacára lépett. A 2008-as válságot már csak a szövetségi kormány pénzügyi segítségével sikerült megúsznia, viszont szép ütemesen a tech és life sciences startupok meghatározó bankjává vált. 2015-re saját értékelése szerint az Egyesült Államok startupjainak 65 százalékát szolgálta ki, köztük a különböző digitális devizák és kriptoeszközök kibocsátóit és forgalmazóit. 2020-tól nagy ütemben kezdett nőni a betétállománya, amely 2021–2022 folyamán tetőzött.

2022 végén itt is megkezdődött a betétkivonás, bár ekkor még a betétesek megnövekedett költségeiből eredő többlet forrásigényre tekintettel. 2023 februárjában a Forbes még Amerika legjobb bankjának kiáltotta ki, a Moody’s pedig konzervatív és kiemelkedően teljesítő banknak minősítette. A Silvergate Bank csődje után itt is megjelenő rohamot, amelyet sok esetben a kockázatitőke-befektetők és brókerek tanácsát követő ügyfelek indítottak, már nem élte túl. Március 10-én a hatóságok átvették az irányítást.

A sorban következő áldozat a hollywoodi filmekben is felbukkanó Signature Bank volt. A 2001-ben alapított bank a New York-i, tehetős ügyfelek kiszolgálására jött létre. Igazi hírnevet, szélesebb körben csak 2018-ban szerzett, amikor ő is a kriptovilág felé fordult. 2021-ben már a betétállományának mintegy harmada származott a szektor szereplőitől. 2022-ben, a szektor megingása után, maga a bank döntött úgy, hogy csökkenti az ez irányú sebezhetőségét.

Hiába volt azonban a felismerés, a 2023-as év márciusában ezt a bankot is elérte a roham, nem meglepően közvetlenül a Silvergate Bank és a Silicon Valley Bank bukása után, így március 12-én itt is befejeződött a történet.

Itt a vége – vagy mégsem?

Mindeddig úgy tűnhetett, hogy az amerikai kontinensen belül maradnak a problémák, azonban egy globális nagybank is elindult a lejtőn, már jóval korábban, így a történések inkább csak felerősítették mindazt, ami – nem is annyira – a színfalak mögött zajlott.

A Credit Suisse 1856-ban, az akkoriban kezdődő vasútfejlesztések finanszírozására jött létre, de finanszírozta a svájci elektromos hálózat és az európai vasúthálózat kiépítését is. Neve összeforrt a svájci modernizációval. A 20. században a lakossági (retail) üzletág irányába fordult, és a korai iparosítás után a polgárosodás, a középosztály felemelkedésének is meghatározó szereplőjévé vált. Akvizícióival a század végére nemcsak egy kiemelkedő globális piaci szereplőként, de egyfajta szupersztárként tekintett rá az akkori pénzügyi sajtó.

A legutóbbi időkben ismert struktúráját 2004-ben érte el, az „egy bank” koncepció alapján. A 2008-as világválság viszonylag kevéssé viselte meg, azonban elkezdték negatív hírek körüllengeni, amelyek szerint adóelkerülésben segítette ügyfeleit más államok terhére. Később számos egyéb botrányban felmerült a neve,

• kezdve a devizaárfolyam-manipulációval;
• folytatva a pénzmosásban közreműködéssel;
• kémkedéssel;
• a Malajziai Fejlesztései Alap botrányával;
• a mozambiki eltitkolt finanszírozással, korrupciós ügyekkel;
• a Greensill-botránnyal;
• az Archegos-ügyben való részvétellel;
• orosz szankció alá eső személyek hiteldokumentációjának megsemmisítésével;
• egészen az ember- és drogkereskedelemből származó források kezeléséig.

Mindezzel mutatva, hogy a növekedés mindenáron való erőltetése mennyire háttérbe tudja szorítani a kockázatkezelési és jogszabályi megfelelési követelmények érvényesülését.

2022 végén a közösségi médiában elinduló hangulatkeltés, majd az egyre fokozódó bizalomvesztés, a veszteséges év, a vezetőcserék, és a többi jelenség oda vezetett, hogy az ügyfelek innen is elkezdték kivonni a forrásaikat. A Szaúdi Nemzeti Bank bejelentése után, amely szerint az további forrásokat nem kívánt a bank rendelkezésére bocsátani, ez megállíthatatlanná vált a világ 30. legnagyobb bankja közé sorolt, és kiemelt rendszerkockázati tényezőnek tekintett intézményében. Március 19-én, erősen vitatott körülmények között, létrejött egy kikényszerített felvásárlási megállapodás, amelynek nyomán a UBS lett a Credit Suisse új tulajdonosa, ily módon elkerülve a hangos, azonnali összeomlást.

Mindannyian tudunk történeteket mesélni arról, hogy milyen a „riskesekkel” küzdeni, legyen az ember akár banki alkalmazott, akár ügyfél, aki igyekszik a legszebb oldalát mutatni, és eközben tonnaszámra kérdéseket megválaszolni. Ennek ellenére kicsit olyan ez, mint a fogorvos: senki nem szeret odajárni, de valahogy mégis jobbak az esélyeink elkerülni, hogy később egy Lamborghini árát hordjuk a szánkban, vagy hogy éppenséggel a semmit.

Minden, a példákban szereplő bank esetében felmerültek kockázatkezelési problémák, sőt a Silicon Valley Bank esetében például 9 hónapon át nem is volt kockázatkezelésért felelős ember a szervezetben.

Kockázatok: koncentráció, inflációs nyomás, kamatok

A koncentrációs kockázat megítélése nem mindig egyszerű feladat, azonban a megismert esetekben – valljuk be – egy átlagembernek is kiszúrhatta volna a szemét. A Silvergate Bank és a Signature Bank portfólióinak összetételében igen domináns volt a kriptoágazat mindenféle szereplőjéhez tartozó eszközök aránya és szolgáltatásaik meghatározó része is ehhez az ökoszisztémához kapcsolódott. A kriptoeszközök fedezete mellett és/vagy jelentős tőkeáttétellel nyújtott kölcsönök pedig alkalmasak voltak arra, hogy átterjesszék az ágazat sajátos kockázatait a „hagyományos” bankrendszerre is. Erre azonban végül nem is volt szükség a bajhoz.

A Silicon Valley Bank ugyan nem a kriptovilág kedvence volt, hanem a Szilícium-völgy tech- és úgynevezett life sciences vállalkozóié, befektetőié és adott esetben ezeknél a piaci szereplőknél vezető pozíciókat betöltőké. Szinte elvárás volt kockázati- és magántőke-befektetők részéről, hogy a célpontjaik az SVB-hez vigyék a rendelkezésükre bocsátott forrásokat. Ennek eredményeképpen, 2020 óta óriási ütemben nőtt a betétállomány a bankban, amelyekre nem kellett kamatot fizetni, így jó elképzelésnek tűnt, hogy ezt a szabad szemmel is jól látható hozamot ígérő, hosszú lejáratú, lényegében kockázatmentes kötvényekbe fektessék. Hamarosan azonban ez megváltozott.

2022 folyamán a világ nagy részén megjelent egy inflációs nyomás, amelyet emelkedő kamatkörnyezet kísért. Értelemszerűen, a korábban megvásárolt hosszú lejáratú kötvények értéke zuhant, hatalmas lyukat ütve ezzel az érintett bankok mérlegeiben. Azoknál az eszközöknél, amelyeket a lejárat előtti értékesítés céljával tartottak a bankok, a piaci értéken történő nyilvántartás kötelezettsége miatt rögtön megjelent egy óriási nem realizált veszteség. A lejáratig tartani tervezett eszközök esetében a könyv szerinti érték a beszerzési érték volt, azaz ezek csak akkor kezdtek el problémát okozni, amikor a betétkivonások teljesítése érdekében nemcsak át kellett sorolni őket az előbbi kategóriába, hanem el is kellett adni – realizálva ezzel a veszteséget. A rémálom elkezdett valósággá válni, minden folyamat egy irányba mutatott, és a tőkeellátottság is veszélybe került.

A rossz hírek és a kialakult idegesség a betétesek körében meghozták az eredményt: egy jelenkori, gyors lefolyású bankrohamot, amely egy-két kattintással vált valóra az erősen koncentrált közösségekben. Kérdés, hogy megfelelő kockázatértékelés és menedzsment mellett megelőzhető lett volna-e mindez.

A nagy csalások kora

Már-már közhelynek számít a kérdés: megnövekedett a nagy formátumú csalások, botrányok számra, vagy egyszerűen könnyebben, gyorsabban és szélesebb körben válnak ma láthatóvá? Bárhogyan van is, az biztos, hogy segítenek ráirányítani a figyelmet a pénzügyi rendszer gyengeségeire. Ha csak 3-5 évre nézünk vissza, abba is beleesik számos nagy vihart kavaró történet.

Nem is olyan rég láthattuk annak az FTX-nek az összeomlását, amely úgy tűnt, hogy némi állandóságot és megbízhatóságot hoz az amúgy viharvert kriptovilágba. Megtudtuk, mi az igazi filantrópia és az „effektív altruizmus”, valamint azt is, hogy ezek, más egyéb hívószavakkal együtt, hogyan képesek egy vállalatértékelést két számjegyű milliárddolláros magasságokba lökni. Annak ellenére, hogy a mű inkább hasonlított a szupermarketekben gyűjtött hűségpontok működéséhez, mint bármi máshoz, amelyet bármiféle érdemi képzettség nélküli fiatalok működtettek a legalapvetőbb vállalati alapelvek figyelmen kívül hagyásával.

Miután felröppentek hírek, hogy az ügyfelek eszközeit esetleg nem szabályszerűen használták fel, a bizalom kezdett megrendülni. Egy idő után az agresszív médiajelenlét sem tudta kompenzálni a háttérben meghúzódó események hatásait és a csőd elkerülhetetlenné vált. Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) mint hatóság bekapcsolódásával azóta fény derült arra is, hogy nem egyszerűen sikertelen üzletről, hanem bűncselekmények sorozatáról volt szó. A vezérigazgató esetében 115 éves, a további vezetők esetében pedig – vádalkukra tekintettel – több tízéves börtönbüntetéseket szabtak ki. A következmények pedig továbbterjedtek a szabályozott pénzügyi intézményekre és a gazdaság más szereplőire.

Sok egyéb, mint például a Theranos- vagy a We Work-, vagy éppen az Egyesült Királyság jelenlegi kormányához kínosan közeli Greensill-eset hangos történetei mellett kiemelést érdemel az Archegos Capital Management (AC) botránya is, amely talán a történelem eddigi legnagyobb egyéni egyidejű vagyonvesztésének példája. Noha az AC lényegében egy úgynevezett family office, azaz magánvagyont kezel, de ennek értéke mintegy 30 milliárd dollárnak felelt meg fénykorában. Nagy befektetési bankok befektetési szolgáltatásai keretében, egyedi részvények megszerzése helyett úgynevezett total return swap pozíciókat nyitott, amelyeken mint származtatott ügyleteken keresztül realizálta volna az árfolyamváltozásból és osztalékból származó előnyöket. Mindezeket jelentős tőkeáttéttel, minden egyes szolgáltatónál.

A nagy mennyiségekre tekintettel a megcélzott részvények árfolyama nőni is kezdett, ez lehetővé tette a még nagyobb pozíciók felvételét és egyúttal a tovább emelkedő árfolyamokat. Mindaddig, amíg az egyik céltársaság, a Viacom CBS (ma Paramount Global) be nem jelentett egy másodlagos kibocsátást, ki akarva használni a magas árfolyam adta előnyöket egy kis pótlólagos tőkebevonáshoz.

Az AC mindent bevetve próbált ellentartani a bekövetkező árfolyamesésnek, amely viszont felemésztette a likvid forrásait és nem volt képes a fedezeti (marginolási) kötelezettségeit teljesíteni. A pozíciókat a bankok elkezdték likvidálni, amivel gyakorlatilag véget is ért a játék. A tulajdonost letartóztatták, és ellene büntetőügy van folyamatban. A vádiratban szerepel a piacbefolyásolástól kezdve a megtévesztéses csaláson át számos tétel. Az viszont rejtély, hogy mi lehetett az eredeti stratégia, hogyan zárta volna be ezeket a pozíciókat. Mellette a legnagyobb, 5-7 milliárd dollárra becsült veszteséget a Credit Suisse szenvedte el, megdobva ezzel a többi rossz döntés és hiba okozta veszteséget.

A tanulságok – amit látni kellett volna

Véleményem szerint jól látható, hogy minden egyes esetben, még ha az okok eltérőek is, a bizalomvesztés és a betétkivonás az, amely az érintett bankok vesztét okozta. A bizalom természetéről pedig tudjuk, hogy megszerezni nehezebb, és többnyire hosszabb ideig is tart, mint elveszíteni. A modern pénzügyi szektor iránti bizalom felépítésének egyik alapköve volt a megfelelő szabályozási környezet kialakítása és a felügyeleti hatóságok kiépítése, hogy a kezükbe adott eszközökkel fenntartsák azokat a feltételeket, amelyek ennek a bizalomnak az alapját adják, illetve korrigálják az esetleges problémákat és elkerüljék a következményeket.

A fent felvillantott ügyek és a hátterükben feltárt, legalábbis eddig megismert hibák és problémák az alábbiakban foglalhatók össze:

1. Kockázatkezelési hiányosságok. Még mindig rejtve tudtak maradni a felügyeleti hatóságok előtt olyan esetek, mint egy nagyobb méretű bank kockázatkezelési vezető nélküli működése, a kamatkockázat kezelésének hiánya, a nem megfelelő eszköz–forrás menedzsment és a lejárati összhang hiánya.
2. Indokolatlanul kisebb a fókusz a rendszerkockázatot nem jelentő bankokon. Nem csak a ma rendszerkockázati tényezőnek minősülő bankok képesek komolyabb problémákat okozni, ezért teljesen indokolatlan engedményeket adni fundamentális kötelezettségek mint a likviditási követelmények alól pont azoknak a piaci szereplőknek, amelyek jobban ki vannak téve például a koncentrációs kockázatnak, akár éppen kisebb méretükből vagy korlátozott működési területükből adódóan. A kisebb volumenben, de szisztematikusan ismétlődő hibás üzleti döntések, mulasztások láthatólag igenis képesek nagyobb kárt okozni.
3. Nincs olyan, hogy „too big to fail”. Továbbra sem, és ezt már a Lehmann Brothers 2008-as bukása óta tudnunk kellett volna. A történelmi múlt, a nemzeti büszkeség és a nagy méret sem garancia a feltétel nélküli bizalom fenntartására.
4. Fenntarthatatlan üzleti modellek. A nagyon nagy ütemű terjeszkedés, növekedés, a rövid távú szemlélet erősítése a javadalmazási szabályokkal nagyobb eséllyel hoz magával kockázatkezelési hiányosságokat, egyéni integritási problémákat.
5. Gyorsabban kialakuló és lefolyó bankrohamok. Az információáramlás felgyorsult, mint ahogyan a források átmozgatása is könnyebb, a hatósági szereplők reakcióideje viszont még mindig nem követi ennek a ritmusát.
6. Engedély nélkül végzett pénzügyi jellegű tevékenységek. A feltárásuk még mindig nem megnyugtató. Egyes mulasztások e téren csak büntetőügyek esetén kerülnek először napvilágra, utólag. Még mindig bukkannak fel a ponziszerű, vagy pilótajátéknak tekinthető szolgáltatások, és szankcionálásukra csak hosszabb idő után kerül sor. Ezek pedig az elnevezésük, körülményeik, megjelenésük és a nyújtott ügyfélélmény alapján alkalmasak arra is, hogy később, a bukásuk után, növeljék a szabályozott szektorokkal szembeni bizalmatlanságot.

Nyilvánvaló, hogy egyes területeken az elérhető hatósági erőforrások volumene határozza meg azt, hogy milyen fejlődés, milyen eredményesség érhető el. Minden további jogszabályi kiegészítés vagy módszertani változtatás, hatósági együttműködési megállapodás vagy új felügyeleti eszköz csak annyit ér, amennyit végül a hatóságok a gyakorlatban alkalmaznak, méghozzá eredménnyel. Némi reményre ad okot, hogy a technológiai fejlődés a felügyeletek hétköznapjaiban is hozzájárulhat az eredményekhez, legyen szó az adatátviteli és -feldolgozási sebesség növekedéséről, vagy a mesterséges intelligencia szolgálatba állításáról. Fontos azonban itt megjegyezni, hogy az egyesült államokbeli 2023-as bankcsődök összvolumene, az érintett eszközállomány méretével mérve, a 2008-as válság mai értéken számított volumenének feleltethető meg. Még ha ezúttal szerencsésebb is a kimenetel. Eddig.

Amit nem látunk pontosan

A felgyorsult fejlődés, a társadalmi viselkedési normák és a gazdasági folyamatok változása újabb és újabb jelenségek felbukkanását hozza magával, amelyek újfajta kockázatokkal is járhatnak. Néhány már ma is jól látható. Olvashatunk az árnyékbankrendszer előretöréséről, amelyet ki-ki szerencsésnek vagy szerencsétlennek ítél, attól függően, hogy a bankok által visszafogott hitelezési tevékenység okozta űr betöltését vagy újabb, a hagyományos bankrendszerre veszélyes kockázatok forrását látja benne. Néhány jelenség viszont, véleményem szerint, kiemelendő.

1. DeFi (decentralizált finanszírozás) mozgalom. Ez a 2008-as válság után erősödött fel, amikor világszerte megrendült a bankokba vetett általános bizalom. Ez a bizalmatlanság aztán átterjedt a közszektorra, ahol viszont már megvoltak a gyökerek a szeptember 11-i támadás után a biztonságért cserébe feladott privát szféra formájában. Idesorolódnak a kriptovilággal kapcsolatos kezdeményezések, de elképzelhetők más, nem feltétlenül blockchain alapú megoldások is.
2. A magántőke-befektetések növekvő aránya. A startupok esetében korábban viszonylag hamar elérkezett az a pillanat, hogy a forrásbevonás elkerülhetetlenné tette a tőzsdei bevezetést, amely így magával hozott bizonyos transzparenciát a közzétételi kötelezettségek miatt. Az utóbbi időkben viszont évek, adott esetben akar 10 év is eltelik az alapítás és a tőzsdei megjelenés között. Az sem kizárt, hogy bizonyos, nagyra növő vállalkozások egyáltalán nem válnak nyilvánossá. Befektetőiken, ügyfeleik és befektetőik banki kapcsolatain keresztül viszont kockázataik átterjedhetnek a pénzügyi szektor szabályozott intézményeire.
3. Nagy méretű magánvagyonok és family office-ok. A nagy méretű magánvagyonok tulajdonosai, akár olyan jogszabálysértések nélkül is, mint a piacbefolyásolás vagy a kifejezett csalás, képesek károkat okozni vagy kockázatokat közvetíteni. Részben a valódi társasági részesedéseik rejtve maradása (például származtatott ügyleteken keresztül), a nagy tőkeáttételek, nem megfelelő ügyfélminősítési folyamatok és/vagy kockázatértékelés egymással kombinálva képesek nagy arányú veszteségeket generálni mind a szabályozott piacokon, mind a pénzügyi szolgáltatók könyveiben. Egyes becslések szerint globálisan az ilyen társaságokban kezelt összvagyon mértéke a hedge fundokban kezelt összvagyon 2-3-szorosa is lehet.
4. SPAC- (speciális célú akvizíciós társaság) mánia és hasonló, innovatív struktúrák. A forrásköltségek aránytalanul eltérő mértéke rendre kitermel olyan megoldásokat, amelyek erre az eltérésre építenek fel valamilyen üzleti/befektetési stratégiát. A látszólag transzparens struktúrák azonban természetükből adódóan majd minden esetben egy irányba kedveznek, és általában némi információs aszimmetriával kiegészítve alkalmasak arra, hogy egy bizonyos (akár előre is látható) résztvevői kört hagyjanak hátra értéktelen papírokkal vagy veszteséges pozíciókkal.
5. Ponzi- és pilótajáték-jellegű megoldások. Valamilyen okból ezek újra és újra felbukkannak, ráadásul egyre szofisztikáltabb formákban és egyre több divatos, jól hangzó hívószóval megfűszerezve. Kiterjedésük vagy esetleg a gazdaság egy amúgy is sérülékeny szektorához vagy részpiacához kapcsolódásuk révén képesek a hagyományos pénzügyi intézmények számára is problémát okozni.

Nyilván a lista kiegészül majd az idők folyamán, de az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy elem elveszíti jelentőségét, mert például valóban egy 0 kamatkörnyezet hívta őket életre. Sokan a kripto- és a SPAC-őrületet is ilyennek látják. Viszont sajnos azt sem lehet kizárni, hogy egy rejtélyesen kialakuló versenyelőny életben tartja vagy újra életre hívja ezeket, vagy ezek megújuló változatait.

Ne feledkezzünk el arról, ha most még úgy tűnik is, hogy túl vagyunk a hirtelen bankrohamhullámon, velünk marad még egy jó ideig a gazdaságok lassulása, az inflációs nyomás és a magas kamatszint, amelyeket a romló hitelportfóliók és leértékelődő fedezetek kísérnek, ezek minden következményével együtt. Nem is beszélve arról, hogy távoli országok, saját például deflációs problémáikkal küzdve tehetnek olyan politikai-gazdasági jellegű mozdulatokat, amelyek hatásai ugyancsak idegyűrűznek majd a közelünkbe. Az első ilyen, az Evergrande esete, már meg is mutatta, hogy mire lehet számítani.