Minden csalási vádban bűnösnek találták az FTX becsődölt kriptopápáját

2023. november 3. – 05:45

Minden csalási vádban bűnösnek találták az FTX becsődölt kriptopápáját
Sam Bankman-Fried elhagyja a manattani szövetégi bíróság épületét 2023. január 3-án – Fotó: Ed Jones / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A tavaly összeomlott FTX kriptovaluta-tőzsde alapítóját és egykori vezérigazgatóját legkevesebb 10 milliárd dollár értékű csalással és visszaéléssel, a befektetők, ügyfelek és hitelezők félrevezetésével vádolták, írja az MTI. A héten lezárult tárgyaláson Sam Bankman-Friedet minden, csalással kapcsolatos vádpontban bűnösnek találták.

Az ügyészek az egyhónapos tárgyalás alatt bizonyították, hogy Bankman-Fried tudott a vállalkozásánál, valamint az ahhoz kapcsolódó befektetőcégnél – az Alameda Researchnél – zajló törvényellenes cselekményekről, és hogy Bankman-Fried a befektetők pénzét sajátjaként kezelte, cégét pedig egyfajta „malacperselyként” használta. A védelem azzal érvelt, hogy a kriptopápa nem tudott a gazdasági visszaélésekről, maga Bankman-Fried pedig azt állította, hogy nem követett el csalást és nem lopott senkitől.

A tárgyaláson többek között ellene vallott egykori barátnője, Caroline Ellison, aki az Alameda Research vezetőjeként dolgozott, és vádalkut kötött az ügyészséggel. A most 31 éves Sam Bankman-Fried vállalkozása sikerének csúcspontján 26 milliárd dollárt meghaladó vagyonnal rendelkezett, a világ leggazdagabb 30 év alatti vállalkozójaként tartották számon. Az FTX összeomlása és csődeljárásának megkezdése idején Sam Bankman-Fried a Bahama-szigeteken élt, ahol tavaly ősszel vették őrizetbe, majd decemberben adták ki az amerikai hatóságoknak.

A bírósági tárgyalás során előkerült vádirat több dolgot is állított: például, hogy Bankman-Fried kínai kormánytisztviselőknek adta a kenőpénzt, hogy a kínai hatóságok oldják fel egyik cége több mint egymilliárd dollárnyi kriptopénzt tartalmazó számláinak befagyasztását.

New Yorkban a bíróság először házi őrizetet rendelt el szigorú feltételek mellett, amit idén augusztusban azok megsértése miatt őrizetbe vételre változtatott, a vádlott azóta börtönben várta a tárgyalás kezdetét. Sam Bankman-Friedre jövő márciusban még egy bírósági eljárás várhat, ahol az FTX összeomlásának körülményeiért vonják felelősségre. A most zárult első büntetőügyben hozott esküdtszéki döntés nyomán a vádpontok alapján a bíró akár 110 év börtönt is kiszabhat.

Mi történt az FTX-szel?

A történet előzménye dióhéjban a következő: Bankman-Fried és néhány üzlettársa 2017-ben Alameda Research néven kriptokereskedő céget hozott létre, és egy elég szerencsés üzleti stratégiával hamar gazdagok lettek. 2019-ben aztán még nagyobb üzletet indítottak el, amikor megalapították a biztonságosnak ígért FTX kriptotőzsdét.

Az FTX nagyon sikeres marketinggel és Sam Bankman-Fried nagyon megnyerő személyiségével hihetetlenül gyorsan gigantikus befektetéseket szerzett, több tízmilliárd dollárt tároltak rajta. Csakhogy végig volt egy trükk a történetben: az, hogy az FTX a rábízott vagyont nem dollárban, hanem egy olyan, értékesnek nevezett tokenben tárolta, amelyet másik cége, az Alameda bocsátott ki.

A lufi akkor durrant ki, amikor az egyik legnagyobb befektető, a Binance bejelentette, hogy eladja az összes FTX-es kriptóját. A döntés hatására az FTX-től két nap alatt hétmilliárd dollárnyi kriptovalutát menekítettek ki, amire a tőzsde fizetésképtelen lett és saját maga ellen csődeljárást kezdeményezett.

Az egész ügyről ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!