Ritka az ilyen visszatérés, mint ahogy David Cameront előhúzták a kalapból

Első külföldi útján, három nappal kinevezése után Kijevbe utazott a brit külügyminiszter. A hivatalba lépés utáni első út mindig kiemelt jelentőségű, főként ebben az esetben, hiszen Ukrajna egyik legfontosabb európai támogató országának képviseletében tárgyalt az ukrán elnökkel David Cameron. A múlt hétfőn kinevezett külügyminiszter biztosította Volodimir Zelenszkijt, hogy az Egyesült Királyság annyi segítséget nyújt Ukrajnának az Oroszországgal szemben vívott háborúban, amennyi szükséges.

Üzenetértéke volt annak is, hogy Kijevből az ukrán elnökkel Odesszába is elutazott, amelyet a Fekete-tenger felől az orosz flotta korábban súlyosan fenyegetett. Mára azonban a várostól távolabbra került a front, aminek kulcsszerepe volt abban, hogy Oroszország nem érte el háborús céljait. Camerontól az Ukrajnának tett ígéret a támogatás fenntartására nem meglepő, elvégre – igaz, magánemberként nyilatkozva – tavaly már háborús bűnösnek is nevezte a háború elindítása miatt Vlagyimir Putyint.

Ritka az ilyen comeback

De a vizit önmagában Cameron személye miatt brit belpolitikai szempontból is emlékezetes, hiszen a szigetországot 2010 és 2016 között, és a brexitnépszavazás idején is irányító egykori konzervatív kormányfő felkérése váratlan húzás volt a jelenlegi miniszterelnöktől, Rishi Sunaktól, aki alaposan átalakította kormányát.

Cameron mellett további négy új tag jelent meg a kormányban, a korábbiak közül hárman pedig tárcát váltottak – Cameron a külügyminiszteri poszton azt a James Cleverlyt váltja, aki a kormányból távozó belügyminiszter, Suella Braverman helyére lép. Az ő leváltása indította el a kormányon belüli mozgást.

A konzervatívok jobb szárnyához sorolt Bravermannek azután kellett távoznia, hogy kritizálta a rendőrséget, amiért nem lépett fel elég keményen a palesztinpárti tüntetőkkel szemben Londonban, ahol 300 ezres tiltakozás is volt a Gázai övezetben végrehajtott, a Hamász október 7-i izraeli mészárlását követő izraeli válaszcsapások ellen. Braverman egy cikkében azt írta, hogy a londoni rendőrség „kivételez” a palesztinpárti tüntetőkkel. Szerinte az agresszivitásba torkolló szélsőjobboldali és nacionalista demonstrációkra a rendőrség nagyon helyesen kemény választ ad, de „jórészt szemet huny”, amikor „a palesztinpárti népség” tanúsít szinte ugyanilyen magatartást.

A cikk megjelentése után a Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt soraiból egyaránt éles hangú bírálatok érték Bravermant. Sunak szóvivője megerősítette, hogy a kormányfő előzetesen nem hagyta jóvá Braverman cikkének tartalmát.

Arra számos példa volt ugyan, hogy egy korábbi miniszterelnök a pozíciója elvesztése után újra vezeti a kormányát, ritkább esetben arra is, hogy miniszterként folytatja, ezt azonban mindig aktívabb politikai szerepvállalás előzte meg. Cameron viszont hét éve kivonult a politikából, azóta, hogy lényegében akarata ellenére kivezette az Egyesült Királyságot az EU-ból. 2016-ban épp azzal a céllal javasolta a brexitnépszavazást, hogy az EU-pártiak győzelmével végleg levegye a kérdést a napirendről – ehelyett végül a párton belüli politikai ellenfelei és a brexitpártiak nyertek. A britek kiléptek az EU-ból, 2020 végére pedig nagy nehezen arról is sikerült megállapodni, hogy milyen szabályok mellett folytatódhat majd a kétoldalú kereskedelem a két piac között. A brexit hatásairól a brit gazdaságra itt írtunk bővebben.

„Lesznek, akik sosem bocsátják meg nekem a referendumot” – mondta Cameron egy 2019-ben adott interjújában.

Visszavonulása után képviselő sem maradt, mostani kinevezésének így formai akadálya is volt: a törvényerejű szokásjog szerint – amelynek ereje az íratlan alkotmánnyal működő országban nem meglepő – miniszter csak a törvényhozás tagja lehet, leginkább választott képviselőként az alsóházban, ritkábban a felsőházban, amelybe az uralkodó is nevezhet ki tagokat. Cameron ehhez most a kormány kérésére élethossziglani nemesi rangot kapott III. Károlytól – ezzel a címmel bír a 805 tagú Lordok Házának többsége az egyházi vezetőkként és örökletes főrendekként tagsággal rendelkezők mellett.

Cameronnál is lehetnek csontvázak

„Elismerem, szokatlan egy volt miniszterelnöktől egy ilyen visszatérés, de hiszek a közszolgálatban” – mondta az Evening Standardnek adott interjújában Cameron. Hozzátette, hogy 11 évig vezette a Konzervatív Pártot, hat évig volt kormányfő, ezért reméli, hogy tapasztalata, meglévő kapcsolatrendszere segítheti a kormányt abban, hogy erősebbé tegyék az országot. Ezért lemond minden eddigi feladatköréről, az egyetemi katedráról, a visszavonulása után fő tevékenységi területének tartott, az Alzheimer-kórral foglalkozó brit kutatóintézet (ARUK) elnöki tisztségéről és „mindenféle üzletet segítő tevékenységéről”.

Utóbbi némi magyarázkodásra is kényszerítheti Cameront: exkormányfőként tanácsadói állása volt a 2021-ben milliárdos adóssággal csődbe ment Greensill Capital pénzintézetnél, amelyért aktívan lobbizott volt kollégáinál. Számos emaillel, sms-sel győzködte őket 2020-ban, hogy a koronavírus-járvány gazdasági kárenyhítő alapjából segítsék rendezni a cég adósságait – melyeknek nyilvánvalóan semmi közük nem volt az akkor még ki sem robbant járványhoz. Amikor a BBC lerántotta a leplet az üzengetésről, Cameron lobbitevékenysége óriási felháborodást váltott ki: ennek mértékére jellemző, hogy Boris Johnson akkori kormányfő kénytelen volt vizsgálatot indítani, nem történt-e törvényszegés.

A felügyelet szerint Cameron nem sértette meg a lobbiszabályokat, de kimondta, hogy közbenjárása a megfelelő ítélőképesség hiányát mutatta. A történtek mostani politikai szerepvállalásával egyidejűleg támadási felületet adhatnak. Már csak azért is, mert 2012-ben Cameron kormányfőként tette lehetővé, hogy a cég részt vegyen közvetítőként a gyógyszertárak és az állami egészségbiztosító pénztár között: eszerint a receptre adott gyógyszerek árának állami kiegészítését a Greensill továbbította a gyógyszertáraknak, a cég pedig az összeget jutalék fejében kapta meg az államtól.

Cameronnak közvetlen anyagi érdeke is volt a barátjának nevezett ausztrál–brit üzletember, Lex Greensill érdekében eljárni, mivel a cég tőzsdére jutása esetén 60 millió font (kb. 26 milliárd forint) értékű részvény jutott volna neki. Cameron állítja, nem a személyes anyagi érdek vezérelte, hanem a hit, hogy a bank segítheti a vállalkozásokat a pandémia okozta gazdasági nehézségekből való kilábalásban, és akkor még nem volt tudomása a Greensill csődközeli helyzetéről – emlékeztetett a Bloomberg. A részvényekkel kapcsolatos reményekből a csőd miatt semmi nem lett, tanácsadói állásáért azonban Cameron saját bevallása szerint így is 7 millió fontot kapott.

Az elmúlt évek fejleményei függvényében pedig új megvilágításba helyeződik Cameron korábbi Kína-barát külpolitikája is. A volt miniszterelnök látványosan tepert a kínai befektetésekért, aranykornak nevezve a két ország közötti közeli kapcsolatokat. Kína és Amerika egyre hevesebb szembenállása, illetve az ország brexit óta tartó külpolitikai útkeresése miatt azonban ma már jóval keményebb a Konzervatív Párt pozíciója Kínával szemben.

De miért pont Cameron?

Sunaknak hasznot hozhat, de saját pozíciójára nézve akár kockázatot is jelenthet a volt kormányfő visszahívása. A Konzervatív Pártot megosztotta a döntés, a centrista Cameron visszahozása a jobbszélen okozott főleg felháborodást. „Ami sok, az sok. Én is aláírtam a bizottságnak küldött, bizalmatlansági indítványról szóló levelet” – írta az X-en a párt képviselője, Andrea Jenkyns, aki Boris Johnson kormányának utolsó két hónapjában, majd a Liz Truss 50 napot megért kormányában volt felsőoktatásért felelős miniszter.

A párt szabályzata szerint 53 képviselő kell a bizalmatlansági indítványhoz az 1922 bizottságban, márpedig 80-100 frakciótag lehet, akiknek kétségeik vannak Sunak iránt – írta a Bloomberg. Egyelőre Sunak elkerülte a bizalmatlansági indítványt, ám a Telegraph információi szerint Jenkyns mellett hat másik képviselő is tervezi a levelek beküldését.

Kérdés, mit hozhat a választások előtt alig egy évvel a gyengélkedő Konzervatív Pártnak Cameron, akire mind az EU-pártiak, mind a brexitpártiak neheztelnek. Előbbiek azért, mert a népszavazáson nem tudta meggyőzni a többséget a maradásról, utóbbiak azért, mert nem a kilépést képviselte.

A YouGov felmérésében 57 százalék jó döntésnek tartotta Sunaktól Braverman kirúgását. Cameron megítélésére azonban jellemző, hogy 24 százalék tartotta jó döntésnek a kinevezését, 38 százalék ellenzi azt, míg 38 százalék bizonytalan volt. Összességében 31 százalék gondolja, hogy Cameron jól látja majd el a külügyminiszteri feladatait, míg 36 százalék szerint rossz lesz ebben az új szerepben.

Ennek ellenére páran arra tippelnek, hogy Sunak már fél szemmel a 2024-re várható parlamenti választásokra tekint ezzel a húzással. A toryk ugyanis katasztrofálisan szerepeltek az elmúlt pár év időközi választásain, és a különböző közvélemény-kutatások is a Munkáspárt 15-20 százalékos előnyét mérik velük szemben. A Politico felméréseket összesítő átlaga alapján a Labour jelenleg 45 áll, míg a konzervatívok csak 24 százalékon. A liberális demokratákat 11, a Reform pártot 9, a zöldeket 6 százalékra mérik.

Cameron visszatérése egy gesztus lehet a dél-angliai őskonzervatív választóknak, akik esetleg a Cameronnal 2010 és 2015 között koalícióra lépő centrista liberális demokratákra szavaznának jövőre. Ennek ellenére Sunak némiképp magának is ellentmond a korábbi időszak emblematikus emberének visszahívásával, hiszen nemrég épp arról beszélt, hogy az elődök 30 évnyi kollektív kudarca után újfajta vezetésre van szükség.

Sunak a mérsékeltek és a jobboldaliak szorításában

Sunak a jelek szerint mérsékeltebb irányba vinné a kormányt – erre utal Braverman lecserélése Cleverlyre és Cameron bevonása –, bár eközben a radikális oldal sem maradt őket képviselők nélkül: ide sorolható Esther McVey, aki lakásügyi miniszterből a kabinetiroda minisztere lett. Igaz, a pénzügy, belügy és Cameronnal a külügy hangsúlyosan a mérsékeltebb konzervatív irányba mutat.

Ugyanakkor a kormányfőként zöldpárti Cameron környezetvédelmi – illetve ebből következően a gazdaságra és a külpolitikára is kiható – szempontból nem passzol Sunak kormányába, mivel a jelenlegi kormányfő „megfontoltabban”, azaz lassabban csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Érzékeny és Cameron tárcáját közvetlenül érintő terület a migráció ügye is. A kormány a vitatható módon biztonságos országnak minősített Ruandába deportálná az illegális bevándorlókat. Ezt a már Boris Johnson kormánya alatt megfogalmazott tervet az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tavaly az utolsó pillanatban megakadályozta, a kormány azonban még nem tett le róla, még annak ellenére sem, hogy szerdán az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága is elkaszálta a törvényt.

Braverman még belügyminiszterként felvetette, hogy végső soron akár kiléphetnének az emberi jogok európai egyezményéből – az 1950-es egyezmény alapján jött létre az EJEB is –, amit Sunak nyilvánosan nem támogatott ugyan, de a jobboldal és a mérsékeltek között ingázva akár rá is kényszerülhet. Ez megint csak ellentétben állna Cameron nézeteivel.

Braverman már nem miniszter ugyan, de vannak támogatói a pártban, elmozdításával és Cameron visszahozásával pedig Sunak egy kockázatos játszmába kezdett, ami egyelőre továbbra is az ellenzéki Munkáspártnak kedvez.