Bűnözők, korrupt politikusok, diktátorok bizalmi emberei is vannak az egyik leghíresebb svájci bank, a Credit Suisse ügyfelei között, ráadásul többen azután is hozzáférhettek számláikhoz, hogy elmarasztaló ítélet született ügyükben – ez derül ki a Guardian vasárnap publikált, terjedelmes cikkéből, ami egy több hónapja tartó oknyomozás eredménye.
A brit lap egyike annak 48 médiumnak, ami részt vesz a Suisse secrets projektben. Ez a globális újságírói nyomozás egy adatbázissal kezdődött, amit egy ismeretlen kiszivárogtatott a Süddeutsche Zeitungnak, hogy felhívja a figyelmet a Credit Suisse – a világ egyik legnagyobb magánbankja – kifogásolható üzleti gyakorlatára, illetve általában a svájci bankrendszer árnyoldalára. A projektbe beavatott lapok hónapokig kutattak az adatbázisban szereplő ügyfelek után, ezek a legfontosabb megállapításaik:
Az adatbázis közel kétszáz számláján több mint 100 millió frank szerepel, több mint egy tucat pedig milliárdos értékű.
Minden bank a világon, a Credit Suisse is szigorú ellenőrzési mechanizmusokat vállal, és ügyfeleit átvilágítja.
Az újságírók viszont több olyan kétes hírű ügyfélbe is belefutottak, akiknél a számla időbeli aktivitása nehezen megmagyarázható kérdéseket vet fel a Credit Suisse ügyfélellenőrzési gyakorlatáról. Róluk lentebb olvashat.
A Credit Suisse a Guardiannak adott válaszában határozottan visszautasította a bank „állítólagos üzleti gyakorlatára vonatkozó állításokat és következtetéseket”.
Nem mindegy, ki nyit számlát
Az adatbázis a Credit Suisse-nél vezetett több mint 18 ezer bankszámla adatait tartalmazza. Ezek között akadnak magán-, közös és céges bankszámlák is, összesen a bank több mint 30 ezer ügyfeléhez köthetők (ez csak töredéke a Credit Suisse 1,5 millió ügyfelének). A kiszivárgott számlákon összesen több mint 100 milliárd svájci frank fordult meg, számlánként átlagosan 7,5 millió (egy svájci frank jelenleg körülbelül 343 forintnak felel meg). Az adatbázis közel kétszáz számláján több mint 100 millió frank szerepel, több mint egy tucat pedig milliárdos értékű. A számlák jelentős része már nem aktív, és vannak, amiket még az 1940-es években nyitottak. Ugyanakkor a számlák több mint kétharmadát 2000 után nyitották, és ezek közül sokhoz még az elmúlt évtizedben is hozzáfértek, egy részük pedig ma is aktív.
Svájcban bankszámlát nyitni természetesen nem illegális, és a Guardian szerint az adatbázis számos ügyfelével nincs is probléma. Viszont több olyan gyanús ügyfélbe is belefutottak, akiknél a számla időbeli aktivitása nehezen megmagyarázható kérdéseket vet fel a Credit Suisse ügyfélellenőrzési gyakorlatáról. Ugyanis, mint minden más bank a világon, a Credit Suisse is szigorú ellenőrzési mechanizmusokat vállal, és ügyfeleit átvilágítja. Különösen akkor kell ezt az ellenőrzést alaposan megtenni, ha az ügyfél sok pénzt hoz és magas körökben mozog. A politikusokat és állami tisztviselőket például egy svájci bank ideális esetben a legkockázatosabb ügyfelek közé sorolja, mivel hozzáférnek a közpénzekhez, és a bank nem asszisztálhat korrupcióból vagy egyszerűen sikkasztásból származó pénzek külföldre menekítéséhez. Különösen nagy figyelmet érdemelnek azon fejlődő országokból érkezetek, ahol a korrupció elleni jogi biztosítékok kevésbé érvényesülnek.
Az ügyfélátvilágítás a meglevő ügyfelekre is vonatkozik, őket a bankok kötelesek bizonyos időközönként újraértékelni. A svájci pénzügyi felügyelet megbízásából 2017-ben kiszivárgott egy jelentés, eszerint a Credit Suisse legalább háromévente, a legkockázatosabb ügyfelek esetében pedig akár évente is átvilágítja az ügyfeleit. Az átvilágítás része, hogy rákeresnek az ügyfél nevére bűnözői és korrupciós adatbázisokban, például a Thomson Reuters World-Check adatbázisában. Az ilyen átvilágítások azt előzik meg, hogy a bank segítsen a banktitok révén elrejteni bűntényből származó pénzt vagy tisztára mosni megmagyarázhatatlan forrásból származó jövedelmeket. Ha mégis túl felületes az átvilágítás, és később ez kiderül, a bank feladata befagyasztani a problémás ügyfelek számláit. Legalábbis elviekben.
Az életfogytiglanra ítért Stefan Sederholm (balra) és társa, Emil Andreas Solemo (jobbra) 2011-ben – Fotó: Ted Aljibe / AFP
Korrupt politikusok, üzletemberek, szevasztok
A gyakorlat ugyanis több esetben más volt. A Guardian újságírói, akik részt vettek a Suisse secrets projektben, név szerint is találtak gyanús ügyfeleket, illetve korábban már ismert kétes hírű Suisse-ügyfelek környezetében találtak új részleteket vagy nehezen magyarázható időbeli történéseket. A Guardian-cikk ezeket hosszabban részletezi, mi most csak felsoroljuk a legfontosabbakat, így sem lesz rövid. Magyarok egyébként nincsenek a jelenleg nyilvánosságra hozott listán.
Ronald Li Fook-shiu hongkongi tőzsdecézár, a helyi tőzsde egyik alapítója és korábbi elnöke 2000-ben nyitott számlát. Li karrierje 1990-ben ért véget, amikor kenőpénzek elfogadásáért ítélték el. Büntetett előélete ellenére számlát nyithatott a Credit Suisse-nél, amin 59 millió frankot tárolt.
Rodoljub Radulović szerb értékpapírcsalót az Egyesült Államok tőzsdefelügyelete (SEC) vádolta meg 2001-ben, letartóztatási parancs is született. Két vállalati számla társtulajdonosaként is szerepel az adatbázisban, az egyiket 2005-ben nyitották, egy évvel azután, hogy a SEC egy mulasztási ítéletet is hozott ellene. Radulović egyik vállalati számláján 3,4 millió frank volt, mielőtt 2010-ben megszüntették. A belgrádi bíróság nemrég 10 év börtönbüntetést szabott ki rá, amiért Darko Šarić maffiafőnöknek szállított kokaint.
A német Eduard Seidel a Siemens alkalmazottja volt, és a cég nigériai vezetőjeként nagy összegű megvesztegetésekbe keveredett: munkaadójának hozott jövedelmező szerződéseket, cserébe pénzzel tömött korrupt nigériai politikusokat. Miután a német hatóságok 2006-ban razziát tartottak a Siemens müncheni központjában, Seidel azonnal beismerő vallomást tett. 2007-ben bekerült a neve a Thomson Reuters World-Check adatbázisába, 2008-ban elítélték. A Credit Suisse-nél nyitott számlái azonban még a 2010-es években is nyitva voltak, az egyiken 54 millió frank volt.
A svéd Stefan Sederholm 2008-ban nyitott számlát a Credit Suisse-nál, és két és fél évig nyitva tudta tartani azután is, hogy 2011-ben a Fülöp-szigeteken emberkereskedelem miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sederholmot és egy társát 2009-ben tartóztatták le, amikor egy razzia során a manilai rendőrség 17 nőt talált a két férfi üzlethelyiségében. A nők webkamerával felszerelt fülkékben szexshow-t tartottak külföldi ügyfeleknek. Sederholm képviselője a Guardiannek elmondta, hogy a bank soha nem fagyasztotta be a számlákat, és csak 2013-ban zárta le azokat, amikor már Sederholm nem tudott átvilágítási anyagot szolgáltatni.
És ha már Fülöp-szigetek: a Credit Suisse történetének két leghírhedtebb ügyfele a Fülöp-szigeteki diktátor, Ferdinand Marcos és felesége, Imelda volt. A becslések szerint a házaspár 10 milliárd dollárt csalt ki Marcos három elnöki ciklusa alatt 1986-ig. A bank segített Marcoséknak hamis neveken svájci számlákat nyitni, ebből a kilencvenes években óriási botrány volt. A kiszivárgott adatok most tartalmaznak egy olyan számlát, amely Helen Rivilla ügyvédnőé volt, akit 1992-ben azért ítéltek el, mert Ferdinand Marcos nevében segített pénzt mosni. Ennek ellenére 2000-ben svájci számlát nyithatott, akárcsak férje, Antonio, akit hasonló vádakkal vádoltak (az ő esetében ezeket később ejtették). A házaspár 8 millió frankot tarthatott a banknál, mielőtt 2006-ban megszüntették a számláikat.
Volt miniszterelnök is szerepel az adatbázisban. Pavlo Lazarenko 1997 és 1998 között egyetlen évig vezette Ukrajnát, aztán korrupciós ügyei miatt ellenfelei nyomására kénytelen volt lemondani. Egy hónappal később nyitott számlát a Credit Suisse-nél, majd később még egyet, az egyiken majdnem 8 millió frankot tárolt. Később több gyilkossági ügyben is felmerült a neve, 2000-ben bűnösnek vallotta magát pénzmosás vádjában, aztán az Egyesült Államokban is vádat emeltek ellene. 2006-ban kilenc év börtönbüntetésre ítélték egy vesztegetési ügyben. Ügyvédje szerint Lazarenko két évtizede nem férhetett hozzá a Credit Suisse-számláihoz, de esetében az a kérdés, hogy leváltott miniszterelnökként egyáltalán hogyan nyithatott ilyen hatalmas összeggel.
Hoszni Mubarak egyiptomi diktátor környezetéből többen is a svájci banknál vezettek számlát. Például Mubarak fiai, Alaa és Gamal, akik a legkorábbi közös számlát 1993-ban nyitották. 2010-ben, egy évvel az apjukat megbuktató felkelés előtt egy Alaa tulajdonában lévő számlán 232 millió svájci frank volt. Az arab tavasz után, 2015-ben a testvéreket és apjukat egy egyiptomi bíróság sikkasztás és korrupció miatt három év börtönbüntetésre ítélte.
Mubarakhoz kötődő Credit Suisse-ügyfél volt az egykori mágnás, Husszein Szalem is, aki közel három évtizedig volt a diktátor pénzügyi tanácsadója. Száműzetésben halt meg, miután pénzmosási vádak elől elmenekült.
Mubarak embere volt Hiszam Talaat Musztafa is. A milliárdos Musztafát 2009-ben ítélték el, mert egy évvel korábban bérgyilkost bérelt fel volt barátnője, a libanoni popsztár Suzanne Tamim meggyilkolására. Musztafa számláját csak 2014-ben zárták le.
És még mindig Mubarak: volt kémfőnöke, Omar Szulejmán is Credit Suisse-ügyfél volt. Szulejmán rettegett figura volt Egyiptomban, ahol egyebek közt kínzásokat és emberi jogi visszaéléseket is irányított. Ő és társai egy olyan számlát élvezhettek a svájci banknál, amin 2007-ben 63 millió frank pihent.
Az algériai Khaled Nezzar, aki 1993-ig védelmi miniszter volt, és részt vett egy véres polgárháborút kirobbantó puccsban. Az általa vezetett katonai juntát eltűnésekkel, tömeges fogva tartásokkal, kínzásokkal és foglyok kivégzésével vádolták. Nezzar szerepét az emberi jogi visszaélésekben 2004-ben már meggyőzően dokumentálták – ugyanebben az évben nyitotta a számláját. A számla maximális egyenlege 2 millió frank volt, és csak 2013-ban zárták le, két évvel azután, hogy Nezzart éppen Svájcban letartóztatták háborús bűncselekmények gyanújával.
Közel két tucat olyan venezuelai üzletember és tisztviselő, akik érintettek voltak az ország állami olajvállalata, a Petróleos de Venezuela (PDVSA) körüli korrupciós ügyekben. A számlák némelyikén hatalmas összegek szerepeltek, egy energiaügyi politikusén, Nervis Villalobos Cárdenasén például 9,5 millió frank, a PDVSA egyik volt vezetője, Luis De Léon Perez számláján pedig 22 millió.
Egy vatikáni tulajdonú számlát 350 millió euró elköltésére használták egy londoni ingatlanbefektetéshez, amivel kapcsolatban még zajlik a büntetőeljárás. Az ügy főszereplője egy hűtlen kezeléssel vádolt bíboros.
Hoszni Mubarak (középen) volt egyiptomi elnököt kíséri két fia, Alaa (jobbra) és Gamal (balra) 2018 decemberében, egy kairói bíróságon – Fotó: Mohamed El-Shahed / AFP
Csak jó kapitalisták?
A Credit Suisse a Guardiannak adott válaszában határozottan visszautasította a bank „állítólagos üzleti gyakorlatára vonatkozó állításokat és következtetéseket”. A bank közleménye szerint az újságírók által feltárt ügyek „kontextusból kiragadott, szelektív információkon alapulnak”, illetve sok esetben már a történelem részének tekinthetők, mert olyan időkre nyúlnak vissza, amikor „a pénzintézetekkel szembeni törvények, gyakorlatok és elvárások nagyban eltértek a mostaniaktól”. Más kérdéseket a Credit Suisse Svájc szigorú banktitoktartási törvényeire hivatkozva nem válaszolt meg. A bank a Guardian-cikkre reagálva újabb közleményt adott ki, hasonló tartalommal.
Az adatbázis ismeretlen szivárogtatója szerint éppen azokkal a törvényekkel van gond, amikre a Credit Suisse hivatkozik. Az országban 1934-ben iktatták törvénybe, hogy bűncselekménynek számít az ügyfelek banki információinak átadása külföldi hatóságoknak. Nem meglepő, hogy ezután a világ minden tájáról a svájci bankokba áramlottak a nagy pénzű ügyfelek – olyanok is, akiknek volt mit rejtegetniük. Ez a helyzet csak nemrég változott meg, amikor Svájc főleg amerikai nyomásra 2014-ben csatlakozott a banki információk automatikus cseréjéről szóló nemzetközi egyezményhez. Svájc ezzel gyakorlatilag beleegyezett abba, hogy bankjai a jövőben információt cserélnek ügyfeleikről a külföldi országok adóhatóságaival, és ezt 2018-ban meg is kezdték. Ugyanakkor az 1934-es törvény még ma is érvényben van, és több mint 90, többségben fejlődő ország nem csatlakozott az adatcseréhez, így állampolgárai még mindig rejtve maradhatnak a számláikkal.
A Süddeutsche Zeitungnak szivárogtató forrás az adatbázishoz csatolt magyarázatában azt fejtegeti, hogy nem a bankok az egyedüli felelősek a kialakult helyzetért, mert ők „egyszerűen csak jó kapitalisták, akik a profit maximalizálásával foglalkoznak a jogi keretek között”. A szivárogtató szerint az ország jogalkotói felelősek a pénzügyi bűncselekmények lehetővé tételéért. „Bár tisztában vagyok azzal, hogy a banktitoktartási törvények részben felelősek a svájci gazdasági sikertörténetért, egy ilyen gazdag országnak meg kellene engednie magának, hogy lelkiismerete legyen” – fogalmaz a forrás. A Suisse secrets oknyomozásának biztosan lesznek még hullámai, és akár arról is elindulhat a vita, hogy a zártságot értékként kezelő svájci bankszektor kellő reformokon ment-e keresztül.
A kiszivárogtatás időzítése aligha lehetne rosszabb a Credit Suisse számára, amit a közelmúltban súlyos botrányok sújtottak. A múlt hónapban például kénytelen volt lemondania a cég elnöke, António Horta-Osórió, miután kétszer is megszegte a Covid-szabályokat. Korábban a bank belekeveredett a brit pénzügyi szolgáltató Greensill Capital és az Archegos Capital amerikai hedge fund összeomlásába. Tavly 350 millió fontra bírságolták a mozambiki hitelbotrányban játszott szerepe miatt. Idén februárban pedig a Credit Suisse lett Svájc történetében az első nagy bank, amely ellen büntetőjogi vádakat emeltek azzal kapcsolatban, hogy a bolgár maffia nevében segített a kokainkereskedelemből származó pénz tisztára mosásában (a bank tagadja a vádakat).
