Közel másfél év után játszott újra a leukémiát legyőző kosaras
„Az immunrendszerem olyan, mint egy egyéves kisgyereknek” – mondta.
Kínában a cenzorok megszakították az amerikai alelnökjelöltek vitáját
Nem fért bele, hogy Mike Pence szerint a Kína a hibás a világjárvány miatt.
Szélsőjobboldali milicisták akarták túszul ejteni Michigan demokrata kormányzóját
Az FBI szerint a hat férfi nyár óta tervezte, hogy túszul ejti a Demokrata Párt egyik feltörekvő politikusát, Gretchen Whitmert.
Külügyminisztérium: Nincs adatbázisunk újságírókról
Közérdekű adatigényléssel fordultunk a KKM-hez a magyar újságírók listázásával kapcsolatban. A tárca szerint csak nyilvános adatokat vizsgáltak.
Mégsem tart raktárkoncertet az Omega
A főpróba után belátták, hogy most nem tudnák hozni az együtteshez méltó színvonalat.
Tömeges kilépést vizionálnak az egészségügyben, ha nem lesz béremelés
A szakszervezet ötvenszázalékos átlagos fizetésemelést kér az orvosi bértábla által nem érintett egészségügyi dolgozóknak.
Letartóztatták a Pussy Riot két tagját
Szivárványos zászlót tűztek ki moszkvai kormányépületekre Putyin születésnapján.
Primus: tárgyalni kell, különben összeomlik az egészségügy
Az egyesület szerint nincs két szektorra elegendő orvos, így a szigorítás feltételei egyelőre nem adottak.
Giro: a második sprintbefutót is a francia bajnok nyerte
A 6. szakasz végi mezőnyhajrában is Arnaud Démare volt a legerősebb, Valter Attila a 29. lett.
Kövess minket Facebookon is!