Friss hírek
Miért halhatunk meg, ha túl sok vizet iszunk?
A héten egy rab ellen vádat emeltek, mert nyolc liter vizet itatott a cellatársával, aki ettől vízmérgezést kapott. A túl sok víz szó szerint az agyunkra mehet.
Bejelentette lemondását Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök
A 42 éves kormányfő kimerültséggel indokolta a váratlan döntést.
A káosz királynője, aki egyetlen szemforgatással kicsinál
Aubrey Plaza a faarcával lett híres, azóta számos másik oldalát mutatta meg – kiismerni viszont továbbra is képtelenség. Portré.
Csepreghy Nándor Vadai Ágnesnek: Lenne pár ötletem, kit lőjünk fel az űrbe
A DK képviselője arra volt kíváncsi, hamarabb lesz-e magyar űrhajós, mint működő Planetárium.
A vállalatvezetők nagy része súlyos globális kibertámadásra számít két éven belül
Egy közvélemény-kutatás szerint a vállalkozók felét egy új cég beindításakor a helyszín kiválasztásában nagyban befolyásolja az adott ország kiberbiztonsága.
Kézi-vb: lehangoló vereség a svédektől, de az olimpiai esély tovább él
A svédek a hajrára szétfutották a magyar csapatot, az utolsó percekben már csak az volt a cél, hogy ne legyen tíz közte. Ez összejött, 37–28 lett a végeredmény.
Molnár Gyula mégsem lesz az újbudai polgármester kabinetvezetője
A kinevezése ellen több párt helyi képviselője tiltakozott novemberben.
Gázerőművek építését tervezheti a kormány
Erre Steiner Attila energiaügyekért felelős államtitkár utalt egy műsorban. Hálózati problémák adódtak abból, hogy hirtelen túl sok napelem termelt a hálózatra, ezért meg kell oldani, hogy akkor is...
Fidesz: Hisztériakeltés zajlik Várhelyi Olivér körül
Gál Kinga szerint a bővítésellenes baloldal tényszerű bizonyítékok nélkül vádaskodik az európai uniós bővítésért felelős biztos ellen. Az EP vizsgálatot kezdeményezett Várhelyi ellen.
Négymillió ukrán menekült érkezhet idén az EU-ba
Egy migrációs jelentés szerint ez súlyosan megterhelheti az európai ellátórendszereket.









