Hétfői hír, hogy vádat emeltek egy zárkatársát majdnem halálra itató férfival szemben. A gyanú szerint a rab folyamatosan zaklatta és megalázta cellatársát, és arra kényszerítette őt, hogy vesztes kártyapartik után vizet igyon. Egyszer ez odáig fajult, hogy a zárkatársnak nyolc liter vizet kellett meginnia, amitől rosszul lett, életveszélyes állapotban kellett őt kórházba szállítani. Az eset újra rávilágított arra, hogy létezik a vízmérgezés nevű szindróma, és hogy a túl sok víz megivásába bele is lehet halni.
Ez első hallásra furcsának tűnhet. Az emberi test nagyjából 66 százaléka víz, amiből folyamatosan veszít az ember változatos módokon az izzadástól a vizelésen át a kilégzésig. A vizet ezért folyamatosan pótolni kell, főleg melegben – nyáron nem véletlenül esik sok szó a folyadékpótlás fontosságáról. Az már kevésbé köztudott, hogy a dehidratáltság mellett létezik hiperhidratáció is, aminek eredményeként felléphet hiponatrémia, vagyis olyan állapot, amikor túl kevés só (illetve nátrium) található a vérben.
A só- és vízháztartás alapvető szabályozó szerve a vese, ami a rajta keresztüláramló vérből kiválasztja a salakanyagokat és a felesleges vizet. Ha valaki rövid idő alatt extrém sok vizet iszik, a vesék nem tudják elég gyorsan kiüríteni a felesleget, és a vér hígulni kezd. A vér normális nátriumkoncentrációja körülbelül 135 és 145 millimol/liter között van, de ha gyorsan iszunk túl sok vizet, előfordulhat, hogy 135 alá esik ez az érték. Ekkor kezdődnek a gondok.
A felesleges víz ugyanis ekkor megpróbálja más módokon elhagyni a vért, és olyan helyekre távozni, ahol a só és más oldott anyagok koncentrációja magasabb. Például a szöveti sejtekbe, amik elég rugalmasak ahhoz, hogy be is tudjanak fogadni valamennyi vizet, annak árán, hogy kicsit megnyúlnak és megduzzadnak. A zsír- és izomsejteknél ez sima ügy, de az idegsejteknél – és különösen az agysejteknél – már nem. Az agynak is van vízháztartása, az agyi erekben folyó vérrel és az agy-gerincvelői folyadékkal, de az agy egy merev, csontos tárolóedénybe, a koponyába zárva teszi a dolgát. Mint azt Wolfgang Liedtke, a Duke Egyetem Orvosi Központjának idegtudósa mondta a Scientific Americannek, a koponyán belül szinte nulla hely van az agysejtek tágulására.
Ez okozza azt, hogy a vízmérgezésnek főleg idegi tünetei vannak. Először fejfájás, fáradtság, zavarodottság, szédülés, hányás jelentkezhet, akut esetben pedig a vízmérgezés agyi duzzanatot, ödémát okoz, ezzel együtt pedig magas koponyaűri nyomást. Ez már igen veszélyes állapot, mert az agy oxigénellátását is akadályozza, ami maradandó károsodáshoz is vezethet. Görcsrohamok jelentkezhetnek, aztán eszméletvesztés, kóma, végül akár halál.
Szerencsére ez nem gyakori, mert tényleg nagyon-nagyon sok vizet kell meginni ahhoz, hogy valaki belehaljon – de mivel a vízmérgezéshez szükséges mennyiséget fizikailag lehetséges elfogyasztani, évről évre előfordulnak súlyosabb esetek. 2020-ban például a 11 éves amerikai Zachary Sabin halt meg, mert a szülei azt hitték, hogy a gyerek dehidratált, és négy óra alatt majdnem három liter vizet itattak meg a fiúval. 2007-ben egy 28 éves kaliforniai nő, Jennifer Strange halt meg, miután részt vett egy rádióállomás vízivó versenyén. Három óra alatt hat liter vizet húzott le, és ez elég volt ahhoz, hogy a nővel végezzenek a vízmérgezés tünetei. 2005-ben a Chicói Kaliforniai Állami Egyetemen egy 21 éves férfi halt bele a hiperhidratáltság tüneteibe, amikor edzés közben túl sok vizet ivott. Híres feltételezett eset Andy Warholé is: évekkel azután, hogy a művész meghalt, a családja beperelte a Warholt kezelő kórházat, mert a boncolás eredményéből arra jutottak, hogy a klinika túl sok folyadékot adott Warholnak, és ez hozzájárult a halálához. Az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult, a kórház egy nem publikus összeget fizetett a családnak.
Hogy mennyi víz megivásával lehet eljutni a vízmérgezéses állapothoz, az egyénenként és a körülményektől is változik. Annyi bizonyos, hogy a sportolóknak különösen ügyelniük kell arra, hogy ne vigyenek be túl sok folyadékot. Egy 2005-ös tanulmányban a 2002-es bostoni maraton 488 versenyzőjének mintáit vizsgálták, és a futók 13 százalékánál mértek valamilyen fokú hiponatrémiát a verseny végén. Néhányuk esete olyan súlyos volt, hogy vérük nátriumkoncentrációja 120 millimol/liter alá esett.
A vízmérgezés nem pusztán abból adódik, hogy túl sok vizet iszunk, hanem a kiválasztás hatékonyságából is. Ennek kulcsszereplője a vazopresszinként is ismert antidiuretikus hormon, ami komolyan beleszól a kiválasztás folyamatába. A vazopresszint a hipotalamusz termeli, és a hormon a vérbe kerülve jut el a vesékhez, ahol a kiszáradás elleni védelem a feladata. Fizikai stressz – például maratonfutás – hatására a hormon termelése megnő, és a sok vazopresszin arra utasítja a veséket, hogy takarékoskodjanak a vízzel.
Hogy milyen jelentős mértékben befolyásolhatja ez a vízháztartást, azt Joseph Verbalis, a Georgetowni Egyetem Orvosi Központjának egyik vezető orvosa magyarázta el a Scientific Americannek. Verbalis szerint egy átlagos felnőtt egészséges, nyugalmi állapotban lévő veséje óránként 8–10 deci vizet képes kiválasztani, de ha ugyanez az ember maratont fut, a vese kiválasztási kapacitása akár óránként 1 decire csökkenhet. Ilyen feltételekkel kevesebb vízzel is elő lehet idézni a vízmérgezésest, még úgy is, hogy sportolás közben izzad az ember. Hasonló okok miatt nemcsak a sportolóknak, hanem a partidrogokat szedő bulizóknak is figyelniük kell arra, hogy a vízpótlásuk ne csapjon át hiperhidratációba. 2016-ban például felmerült, hogy a Balaton Sound egyik látogatója is vízmérgezés miatt halt meg.
Verbalis szerint sportolás, mozgás közben nagyjából annyit kell inni, amennyit kiizzad az ember, de ennek mérése nem egyszerű. Marad tehát a belső barométer: nem vezényszóra vagy bizonyos időközönként kell inni, hanem egyszerűen csak akkor, amikor szomjasnak érezzük magunkat.
