Friss hírek
Arte: Véget vethet-e Európa a nőgyilkosságoknak?
Egyesek a „nők elleni néma háborúnak” nevezik azt, amikor a nők kifejezetten a nemük miatt lesznek gyilkosság áldozatai.
Bahreini barátja várta a Kárpátaljáról hazaérkező Szijjártó Pétert Dunakeszin
Abdullatif al-Zajani az első bahreini külügyminiszter, aki ellátogatott Dunakeszire.
Százmilliárdos kényszerpályára állította magát a kormány Mészárosék koncessziós autópályáival
Éves szinten százmilliárdos kiadás az államnak, hogy a koncesszió keretében már muszáj kifizetnie a jobb minőségű autópályák árát Mészárosnak és Szijjnek.
Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t, és azt állítja, a párt egyik vezetőjét is
Erről maga a hekker beszélt a Telexnek. Állítása szerint még most is hozzáfér a párt egyik vezetőjének az emailfiókjához, és ezen kívül is több tízezer magyar embertől lopott adatokat. A...
A zsiráf vígan elvan napi fél óra alvással
Egészen addig, míg állatkertbe nem kerül, ahol rájön, hogy nem kell félnie a ragadozóktól.
Halálos betegként fedte fel igazi kilétét Japán legkeresettebb bűnözője
Kirisima Szatosi 48 évig bujkált merényletek elkövetése után. Egy kórházban mondta el igazi nevét, de meghalt, mire megjött a DNS-vizsgálat eredménye.
BKK: Március 1-től olcsóbb lesz a Budapest-bérlet
De azt csak kedden árulják el, hogy mennyit kell fizetni érte.
Elfogták a Thököly úti emberölés gyanúsítottját
A rendőrség kedden közöl majd részleteket az ügyről.
A semmiből jött sztárcsatár góljainak az ukrán fronton is örülnek
Lőtt már hét perc alatt mesterhármast, adományozott járművet az ukrán frontra, és nem mellesleg központi alakja a szezon eddigi focicsodájának, ugyanis Artem Dovbik a gólkirályjelölt a spanyol...
A buszos szakszervezet szerint a Volán kozmetikázta a sztrájk adatait, a közöltnél sokkal többen...
A Volánbusz szerint a buszvezetők 56, a SZAKSZ szerint 74 százaléka vett részt a sztrájkban. A szakszervezet szerint végül is mindegy, mert így is történelmi a siker.
Kövess minket Facebookon is!