BKK: Március 1-től olcsóbb lesz a Budapest-bérlet

2024. január 29. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú birkózás után hétfőn megegyezett egymással az Építési és Közlekedési Minisztérium és a főváros, hogy milyen tarifaközösségben működjön tovább a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés.

„A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát” – írta közös közleményében Lázár János és Karácsony Gergely, majd pár órával később a Budapesti Közlekedési Központ egyik Facebook-posztjában ennek egyik elemét már fel is villantotta.

A BKK három „mesebeli jó hírt” közölt, amiből az egyik az volt, hogy tíz év után március 1-jétől olcsóbb lesz a Budapest-bérlet. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mennyivel kerül majd kevesebbe, ezt csak kedden közlik.

A BKK tíz évig nem emelt árat, így a Budapest-bérlet is régóta 9500 forintba került, csak néhány eseti jegynél volt áremelkedés 2023-ban.

Hogy mi az a Budapest-bérlet, és hogy kinek kedvező, arról ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!