Friss hírek
Felmerült az első ajtós felszállás kiterjesztésének megszakítása a BKK-nál, de nincs még döntés
A cég nem cáfolta információnkat, miszerint a bevezetés februári ütemét részben, a márciusit pedig teljesen törölnék.
Késsel és baltával ejtett túszul 15 embert egy férfi egy svájci vonaton
Négy órán át tartott a túsztárgyalás, végül a rendőrség agyonlőtte az elkövetőt.
Titkosított anyagokat hozott nyilvánosságra Joe Biden, de nem emelnek vádat ellene, mert „öreg, és...
A jogász, aki összeállította a jelentést a nyomozásról, azt mondta: az amerikai elnök a fia halálát sem tudta visszaidézni. Biden azt válaszolta, hogy semmi baj nincs a memóriájával.
Most fizetik meg az árát az ukránok, hogy tavaly csak úgy szórták a lőszert
Nagyon hiányoznak a Bahmut védelmében és a nyári támadásnál felhasznált lőszerek most, hogy hetek óta nem érkezik utánpótlás Amerikából.
Carlson Putyinnak: Mondta valaha Orbánnak, hogy elviheti Ukrajna egy részét?
Kétórás interjút adott az altright ikonnak tartott Tucker Carlsonnak az orosz elnök, azt fejtegetve, hogy Ukrajna Sztálin akarata révén kialakult mesterséges állam, egykori magyar és román...
20 százalékkal kevesebb autót gyártanak idén az esztergomi Suzukiban, mint tavaly
Tavaly 160 ezer autó gurult ki a gyárból, idén csak 130 ezret terveznek.
Novák Katalin kegyelmi döntése miatt tüntetnek péntek délután a Belügyminisztériumnál és a Várban
A Momentum és civil szervezetek tiltakoznak amiatt, hogy a pedofilügyben kényszerítésért elítélt K. Endre elnöki kegyelmet kapott.
Zsákba kell szarni mostantól a Mount Everesten, és az alaptáborig vissza kell vinni a tartalmát
Kábé három tonna ürülék van a csúcsra vezető út mellett, ami miatt a helyiek szerint bűzlik a hegy.
Sokkal őszintébb a házasság az állandó fegyverropogástól
Sok köze nincs a Brangelina-románcot beindító Mr. és Mrs. Smith filmhez az Amazon azonos című sorozatának. Legjobb pillanataiban a Jelenetek egy házasságból-t és az Atlantát is megidézi a...
Az EP szerint egyes uniós politikusok a Kreml érdekeit szolgálják, a Fidesz nem szavazott
A nagyobbik kormánypártból a Belaruszt elítélő állásfoglalásnál sem nyomtak gombot, de ugyanabban a szavazási blokkban Szerbiánál nemmel, Venezuelánál igennel voksoltak.
Kövess minket Facebookon is!