Zsákba kell szarni mostantól a Mount Everesten, és az alaptáborig vissza kell vinni a tartalmát

2024. február 9. – 04:21

Másolás

Vágólapra másolva

Mostantól egy zsákba kell kakálniuk a Mount Everesten a hegymászóknak, és a zsákot túra végén vissza kell vinniük az alaptáborba – írja a BBC. Ezt Pasang Lhamu település vezetője jelentette be, arra hivatkozva, hogy a hegyek bűzlenek az ott hagyott fekáliától. Az extrém hideg miatt olyan magasan az emberi végtermék nem nagyon bomlik le.

Mingma serpa szerint annyi széklet van a Mount Everestre vezető út melletti sziklákon, hogy néhány hegymászó rosszul lesz tőlük. Szerinte ez rontja az imázsukat, ezért döntöttek a változás mellett.

A most bejelentett döntés értelmében a hegymászóknak az alaptáborban kell majd kakis zacskót vásárolni, amelyet visszatértükkor ellenőrizni fognak. Egy ember átlagosan naponta 250 grammot kakál, egy zsákot körülbelül öt-hat alkalommal lehet majd használni. A zsákokban olyan vegyületek vannak, amelyek elveszik a széklet szagát.

A hegymászók idejük nagy részét az alaptáborban töltik, hogy akklimatizálódjanak a magassághoz. Itt külön sátrak vannak vécézésre, ezekben hordókban gyűjtik az ürüléket.

Hátrahagyott sátrak és szemét a négyes táborban – Fotó: Doma Sherpa / AFP
Hátrahagyott sátrak és szemét a négyes táborban – Fotó: Doma Sherpa / AFP

Innen elindulva azonban nincsenek már kiépített vécék, így a legjobb, amit a hegymászók tehetnek, hogy gödröt ásnak a hóba, és oda ürítik beleik tartalmát. Sok helyen viszont kevés vagy keményre fagyott a hó, így ott az ürüléket a földön szokták hagyni. Hivatalos adat nincsen, de a helyiek szerint körülbelül három tonna fekália van az alaptábor és a csúcs felé eső négyes tábor között.

A helyi önkormányzat most körülbelül 8000 kakis zsákot vásárol az Egyesült Államokból, ezt majd a hegymászóknak fogják eladni. Ilyeneket egyébként Észak-Amerikában és az Antarktiszon is használnak, a bevezetésük tehát nem lesz teljes újdonság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!