Friss hírek
Pár éven belül elkezdődhet olyan fontos rendszerek összeomlása, mint az amazonasi esőerdő
Ha egy ökoszisztéma eléri a fordulópontot, legfeljebb pár évtizede van hátra.
Rengeteg olyan étterem is kiszállításba kezd, ahol eddig hallani sem akartak róla
Az ételkiszállítással foglalkozó Wolthoz ötször annyi, főleg turistákból élő étterem jelentkezett, mint eddig összesen.
„Sírnak az ügyvezetők egymásnak” – teljesen lenullázott egy magyar iparágat a járvány
Két hete a legjobb évüket várták, egy hete sem tudták volna elképzelni, de azóta durvább az összeomlás a rendezvényesek piacán, mint a 2008-as válság idején.
A koronavírus az ingatlanpiacot sem hagyja érintetlenül, most ennyi látható előre
Lakásár-csökkenést nem várunk Magyarországon közvetlenül a koronavírushoz köthetően, azonban jócskán megszenvedheti a járványt az Airbnb lakáskiadókon kívül a kereskedelmi ingatlanpiac is, a...
Az egészségtelen politikák ragálya
Kilenc pont arról, hogyan hatottak politikai megfontolások a koronavírus-világjárvány növekedésére és terjedésére.
Felturbózza a migrációt a klímaváltozás
Tavaly körülbelül 22 millió embernek kellett elhagynia az otthonát a szélsőséges időjárás miatt, közel 5 millióval többnek, mint egy évvel korábban.
Most még mehetsz moziba, de senki nem tudja, mi lesz pár nap múlva
Van olyan hálózat, ahol egyelőre teljesen leálltak a vetítésekkel, a legnagyobbnál viszont elmennek egészen 99 jegyig.
Olaszországban gyárakat állít le, Szerbiában viszont ismét termel a Fiat
Egyelőre csak erre a hétre és négy üzemet, de gyorsan változnak a viszonyok az ország járműiparában.
A színházak feladták, a mozik jó esetben csak szétültetik a nézőket
A jelek szerint a mozik megpróbálnak élni a száz fő alatti működés lehetőségével, a színházak viszont szinte kivétel nélkül bedobták a törölközőt, érthető okokból.
Csőd szélén a magyar buszos cégek, az áruszállítóknál óriási a bizonytalanság
Eltűntek az utasok, különösen az Európát járó kínai turisták, de nincsenek már síutak és iskolai kirándulások sem. A kamionsofőrök közül pedig sokan nem hajlandók Olaszországba menni.
Kövess minket Facebookon is!