Csengődön már összeköltözött a posta és a bank

2020. december 8. – 07:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fogadta kitörő öröm az első, közösen üzemeltetett postai és takarékbanki fiókot a Bács-Kiskun megyei Csengődön, írja a Hvg.hu. Valójában csak annyi történt, hogy a helyieknek mostantól nem a bezárt postahivatalba, hanem a takarékfiókba kell menniük, ha levelet akarnak feladni. Többen az ott dolgozók hozzá nem értésére, a fiók zsúfoltságára, rossz elrendezésére panaszkodtak.

Pivarcsi Csaba polgármester is elismerte, hogy „ez így egy kicsit szerencsétlenül jött ki”, jobban is kommunikálhatták volna a lépést.

A hivatalos indoklás szerint az összevonással a hatékonyságot akarják növelni. Azt szeretnék elérni, hogy a kistelepüléseken ne kelljen bezárni a fiókokat. Egyelőre Csengődön és még néhány helyen tesztjelleggel kipróbálják az összevonást, a hogyan továbbról később döntenek.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hatalmas bankholding van kialakulóban a Takarékbank, a Budapest Bank és az MKB integrálásával. Az új bankcsoportban, a takarékok tulajdonosai 37,69 százalékos, az MKB tulajdonosai 31,96 százalékos, míg a Budapest Bankot apportáló Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalékos tulajdont szereztek. A legfrissebb történéseket ebben a cikkben foglaltuk össze>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!