Friss hírek
A gépeltérítő, aki kiugrott a repülőből, és örökre eltűnt
D.B. Cooper 1971-ben ugrott ki egy ejtőernyővel és 200 ezer dollárral együtt a Northwest Orient Airlines Boeing 727-eséből. Az elkövető valódi személyéről a mai napig folynak a találgatások.
Az LMP azt kérdezi a legfőbb ügyésztől, hogy miért nem akarják kihallgatni Kósa Lajost
Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese korrupciógyanút sejt a „csengeri örökösnő” ügyében.
A magyar női vezetők fele hetente legalább három alkalommal sportol
Többnyire futnak és jógáznak a magyar női menedzserek, és kiderült az is, hogy más előnyöket kaptak a sporttól, mint külföldi társaik.
Meghalt a börtönben az egykori New York-i maffiafőnök
Peter Gotti, a Gambinók főnöke 81 éves volt. 17 éve ült.
Daganatot talált a haját összeragasztózó louisianai nő mellében az orvos, aki segített rajta
Okkal történt hát a Gorilla ragasztós incidens a szerencsétlenül járt nő szerint, mert így időben meg tudták műteni.
Háy János: Bolt
A boltban összenéztek, amikor belépett, mindig ugyanakkor, délután háromkor. Két zsemle, felvágott, aztán levette a polcról a három üveget. Telextárcák, Háy János írása.
Letartóztatták a csepeli késes támadót
Gyorsított eljárást tervez az ügyészség a férfi ellen, aki késsel megsebezte egy SZFE-maszkos nő arcát.
Kövess minket Facebookon is!