2021. február 27. – 14:49
frissítve
1971. november 24-én, Hálaadás előtt egy nappal, egy negyvenes évei közepén járó férfi Dan Cooper néven egyirányú jegyet vett a Northwest Orient Airlines Portlandből Seattle-be tartó járatára. Nem sokkal a felszállás után jelezte az egyik légiutas-kísérőnek, hogy robbanószer van nála, és 200 ezer dollárt – ami mai értékben nagyjából 1,286 millió dollárnak, azaz 380 millió forintnak felel meg –, valamint négy ejtőernyőt követelt az utasok életéért.
A Boeing 727-es biztonságban megérkezett Seattle-be, ahol a váltságdíjért cserébe Cooper szabadon engedte az utasokat, majd utasította a pilótát, hogy vegye Mexikóváros felé az irányt. A férfi azonban nem jutott el Mexikóig, ugyanis a második felszállás után nagyjából fél órával, két ejtőernyővel és a 200 ezer dollárral együtt kiugrott a gépből, és eltűnt.
D.B. Cooper (a B. egy hírügynökségi hiba miatt került bele a névbe) esetét az amerikai történelem legnagyobb rejtélyei között tartják számon, ugyanis a gépeltérítő kilétét közel 50 év után is homály fedi. Ugyan rendre bukkannak elő újabb és újabb emberek, akik elhunyt hozzátartozóikban, ismerőseikben ismernek rá a hírhedt légi kalózra, azonban egyik feltételezett D.B. Cooperről sem állítható az teljes bizonyossággal, hogy ő volt az 1971-es gépeltérítő.
A tökéletes bűntény
Cooperről viszonylag hiteles személyleírás készült, ugyanis a férfi társaságában több órát eltöltő, és külön-külön kihallgatott stewardessek nagyon hasonlóan írták le a gépeltérítőt. Ez alapján Cooper 178-183 cm magas, 77-82 kg súlyú és barna szemű volt, valamint a negyvenes évei közepén járhatott. Fehér inget, öltönyt, fekete kabátot, barna cipőt és egy csíptethető nyakkendőt viselt, valamint a felszállás után egy arc vonalához simuló napszemüveget is felvett.
A gép hátuljában foglalt helyet, és közvetlenül azelőtt, hogy a gép helyi idő szerint 14:50 körül felszállt, adta át az első cetlit az üzenettel az egyik stewardessnek. A papírlapon az állt, hogy bomba van az aktatáskájában, illetve egy felszólítás, hogy a nő üljön mellé.
Miután a stewardess teljesítette Cooper kívánságát, a gépeltérítő meg is mutatta neki táskája tartalmát. A nő elmondása szerint piros rudakat és kábeleket látott a táskában. Ezután Cooper egy újabb üzenetet küldött, ezúttal a pilótának címezve.
„200 000 dollárt akarok délután ötig, készpénzben. Tegyék egy hátizsákba. Két hátsó [fő] ejtőernyőt és két elülső [pót] ejtőernyőt akarok. Amikor leszállunk, a tartálykocsi álljon készen a tankolásra. Semmi kavarás, vagy különben felrobbantom a bombát.”
Az eredetileg alig fél óra hosszú repülőút több órásra húzódott, hogy a seattle-i rendőrség és az FBI összeszedhesse Coopernek a váltságdíjat és az ejtőernyőket. A gép 35 utasának eközben fogalma sem volt arról, hogy egy túszdráma közepébe csöppentek, a pilóta ugyanis műszaki gondokkal magyarázta a késést, valamint Cooper sem mondta el a légiutas-kísérőn kívül másnak a tervét.
A gép végül több mint kétórás késéssel, 17:39-kor szállt le Seattle-ben, ahol Cooper megkapta a váltságdíjat, 10 000 darab húszdolláros bankjegy formájában. A 35 utas és a gépen tartózkodó három stewardessből kettő szabadon távozhatott, a gépen Cooperen kívül csak a pilóta, a másodpilóta, a fedélzeti mérnök és egy stewardess maradt.
Miután feltankolták a gépet, Cooper utasítására Mexikóváros felé vették az irányt. Ez annyiban volt különös, hogy a hetvenes években a (főként politikai motivációjú) gépeltérítők úti célja jellemzően a kommunista Kuba volt. Coopernek azonban látszólag nem voltak politikai motivációi, sőt Mexikóig sem tervezett eljutni.
Mivel a Boeing 727-es mindössze 1600 kilométert tudott megtenni, ezért kénytelenek voltak közbeiktatni egy tankolást, a terv az volt, hogy a nevadai Renóban szállnak le, mielőtt átlépik a mexikói határt. Cooper utasításba adta a pilótának, hogy haladjon mindössze 3000 méteres magasságban, illetve a lehető leglassabban, 185 km/h sebességgel.
A gép végül 19:40 körül szállt fel Seattle-ből öt utasával együtt, és 22:15-kor érkezett meg Renóba. Azonban már Cooper nélkül. A gépeltérítő ugyanis nagyjából fél órával a felszállás után kinyitotta a gép hátuljában található ajtót, lenyitotta a be- és kiszálláshoz használt lépcsőt, majd a 200 ezer dollárral együtt belevetette magát az éjszakába.
A hatóságok a gépeltérítés másnapján rögtön hajtóvadászatot indítottak Cooper után. Tüzetesen átfésülték a Washington állam déli határánál, egy sziklás területen található feltételezett landolási zónát, azonban semmilyen nyomát nem lelték a gépeltérítőnek. Az egyetlen bizonyíték, ami segítséget nyújthatott a nyomozásban, Cooper csíptethető nyakkendője volt, amit levett az ugrás előtt és a gépen hagyott.
A gépeltérítés sztoriját felkapta a média, sorra érkeztek a bejelentések az állítólagos D.B. Cooperekről, a hatóságok nyilvánosságra hozták a váltságdíjként kifizetett húszdollárosok sorszámait is, azonban így is csaknem egy évtizedet kellett várni arra, hogy újabb nyomra bukkanjanak.
1980. február 10-én egy nyolcéves kisfiú a Columbia folyó partjánál játszva talált egy csomagnyi pénzt, melyek sorszáma megegyezett a váltságdíjként kifizetett bankjegyekével. Sőt, a húszdollárosok ugyanabban a sorrendben voltak egymáson, ahogy azt az FBI összerakta, mielőtt átadták volna Coopernek a seattle-i reptéren. A frissen előkerült bizonyíték ugyan adott egy löketet a nyomozásnak, újabb nyomokat azonban azóta sem sikerült találni.
Azt a mai napig nem tudni, hogy mikor és hogyan került a folyópartra a pénz. A bankjegyek megtalálásának helye ugyanis 27 kilométerre volt a feltételezett landolási zónától. A Columbia folyó sodrásának segítségével csak akkor juthattak oda a bankjegyek, ha a repülőgép más útvonalon haladt, mint azt előzetesen feltételezték. A másik lehetőség, hogy valaki elásta az 5800 dollárnyi húszast. A partszakaszt a felfedezés után felásták, ám nem találtak semmi egyéb nyomot.
D.B. Cooperek mindenhol
Az FBI-nak két dolgot sikerült kizárnia Cooperrel kapcsolatban. Azt, hogy valaki segítette őt a földön, illetve hogy profi ejtőernyős volt. Az első eshetőséget azért lehetett kizárni, mert a gép útvonalát nem Cooper, hanem a pilóta választotta, a férfi pedig a felhős, szeles, vaksötét éjszakába ugrott bele, így nem tudhatta előre, hogy hol fog landolni. A második lehetőséget pedig azért, mert a két főejtőernyő közül a nehezebben irányíthatót választotta magának, a két pótejtőernyő közül pedig azt, ami nem is működött. Ezenkívül annyit sikerült megállapítani, hogy Cooper valószínűleg jól értett a repülőgépekhez.
A gépeltérítést követő években több mint 800 embert tartottak számon lehetséges gyanúsítottként. Voltak akik önként hirdették, hogy ők a legendás gépeltérítők, annak reményében, hogy filmstúdiók és könyvkiadók, majd megveszik tőlük a történet jogait. Mások amiatt lettek gyanúsak, mert hasonló gépeltérítést követtek el, és sokan voltak olyanok is, akik a férjük/testvérük/nagybácsijuk halála után ébredtek rá hirtelen, hogy egész életüket a hírhedt gépeltérítő közvetlen közelében élték le.
A komolyabban vehető gyanúsítottak közé tartozik Richard Floyd McCoy. McCoy 1972 áprilisában, négy és fél hónappal Cooper gépeltérítése után másolta le az akciót. Ő is egy Boeing 727-est térített el, ő is négy ejtőernyőt kért, ő is álnevet használt, ő is egy cetlin jelezte a légiutas-kísérőkkel szándékát és ő is azzal zárta az üzenetét, hogy „semmi kavarás”.
Ami McCoy ellen szólt, hogy a Cooper által eltérített gép légiutas-kísérői szerint nem hasonlított Cooperre, mert mindössze 29 éves volt a gépeltérítéskor. Az FBI szerint bizonyíthatóan Las Vegasban volt Cooper gépeltérítésének napján, és sikerült elfogni az akció után, valamint háborús veteránként tapasztalt ejtőernyősnek számított. Ráadásul ő csak egy volt abból a 15 gépeltérítőből, akik 1972 során megpróbálták lemásolni az eredeti akciót.
Gyanúsítottként tartották számon Duane Webert is. Özvegye, Jo Weber szerint a férfi 1995-ben, a halálos ágyán vallotta be neki, hogy ő volt Dan Cooper. A nő addig nem is sejtette, hogy a férje volt a hírhedt gépeltérítő, de saját elmondása szerint a következő években elkezdett összeállni neki a kép.
Talált hamis igazolványokat, felfedezte, hogy Weber korábban volt börtönben, illetve talált egy Northwest Orient Airlines repülőjegyet is (igaz, azt később elveszítette). Ráadásul, arra is rájött, hogy hogyan kerülhetett a Columbia folyó partjára az 1980-ban megtalált 5800 dollár.
A nő szerint a pénz nem a gépből kiugrás után esett ki a táskából, hanem maga Duane Weber dobta be a Columbia folyóba néhány hónappal a csomag megtalálása előtt, a nő szeme láttára egy közös kirándulásuk alkalmával. Az FBI amiatt zárta ki Webert, hogy a DNS-e nem egyezett meg Cooper DNS-mintájával, amit a csíptethető nyakkendőjéről vettek.
Rajtuk kívül gyanúsítottként kezelték a Northwest Orient Airlines egyik ellátótisztjét, Kenneth Christiansent, akit halála után a testvére vélt azonosítani D.B. Cooperként, sőt egy pilótanőt, Barbara Daytont is, aki a gépeltérítés előtt két évvel esett át nemváltó műtéten. Ám egyikükkel kapcsolatban sem volt elég bizonyíték arra, hogy komoly gyanúsítottként lehessen számon tartani őket.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Cooper szörnyethalt, miután kiugrott a repülőgépből. Az aznap esti időjárási körülmények (eső, szél, felhők, vaksötét) még egy profi ejtőernyősnek is komoly nehézséget okozhattak volna, nemhogy egy olyasvalakinek, aki a feltételezések szerint nem volt igazán jártas az ejtőernyőzés világában. Az viszont továbbra is rejtély, hogy hol van Cooper holtteste, az ejtőernyő, vagy az eddig meg nem talált 194 200 dollár.
A D.B. Cooper után folyó nyomozást végül 2016-ban állították le bizonyítékok és komolyan vehető gyanúsítottak hiányában. Így valószínűleg már sosem fogjuk megtudni, ki volt valójában Dan Cooper, és mi történt vele azután, hogy belevetette magát az éjszakába 1971. november 24-én.
