Friss hírek
Vérfertőzésről szóló ügy indította el Franciaországban az újabb #MeToo-hullámot
Egy nő azt írta könyvében, hogy ismert politológus, volt EP-képviselő nevelőapja 30 éve molesztálta ikertestvérét. Kiderült, hogy többen is tudhattak a vádakról, de nem szóltak. A botrány...
Fontolóra veszik a vakcinák gyorsabb engedélyezését az EU-ban
A Johnson & Johnson-vakcináról március 11-én fog dönteni az Európai Gyógyszerügynökség.
Ki kellett bontani a falat, hogy ki tudják menteni a kéménybe szorult cicát
A kilenc életéből egyet most biztosan elhasznált a szerencsétlenül járt macska.
Feltehetően rongálás miatt lezárták a Bél-kői kilátót
A Bükki Nemzeti Park szerint a kilátópont balesetveszélyessé vált.
Húszéves technológiájú processzor hajtja a Perseverance marsjárót
Az ősét az Apple az iMac G3-as számítógépekben használta a kilencvenes évek végén.
A WHO szerint nem valószínű, hogy az idén véget ér a járvány
A szervezet vészhelyzeti igazgatója szerint az egészségügyi dolgozók és a legsúlyosabb betegségnek kitett emberek beoltása „kivonja a félelmet a járványból”.
Fordulat a Jahn Ferenc kórházban: a belgyógyászaton 12 orvos aláírt, csak 4-en távoznak
Az osztály nem vált működésképtelenné, válaszolta a Telex kérdésére a kórház.
24.hu: Az MSZP Komjáthi Imrét indíthatja a csepeli és soroksári előválasztáson
A Momentum Szabó Szabolcsot támogatja a budapesti 17. számú választókörzetben.
Kövess minket Facebookon is!