Friss hírek
Az egyetemen kettest kapott a cég ötlete, amelybe nemrég tízmillió euróval szállt be a Spotify...
Az online kártyacsalásokat 80 százalékban kiszűrő SEON technológiáját mára több mint 120 cég használja. Az év végéig irodát nyitnának Amerikában és Ázsiában is.
Németországban kényszerített prostitúcióra egy román férfi három nőt, akik összesen egy tucat...
L. Ienő emellett három férfit pedig középkori körülmények között dolgoztatott az egyik háza körül.
Őszig meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet
Erről kedden este nyújtott be javaslatot a kormány.
Biden a Floyd-ítéletről: Még rengeteg dolgunk van
Az amerikai elnök szerint csapást mértek a rendszerszintű rasszizmusra, ami az egész nemzet lelkén szárad.
Ma közel leszünk a 20 fokhoz, de itt-ott leszakadhat az ég
Májusba hajló, hamisítatlan áprilisi időjárás.
Nyomoz a rendőrség a titokzatos Mazda ügyében, amelyik állítólag Czeglédy Csabát követte
Olyan rendszáma volt, amit Magyarországon még nem adtak ki.
A kínai elnök is részt vesz az amerikai szervezésű klímacsúcson
Kína 2030-tól jelentősen csökkenteni akarja a szén-dioxid-kibocsátását, és 2060-ra karbonsemleges lenne.
Négy gimis kellett, hogy egy egész országban ne legyenek fizetős vécék
Az Egyesült Államokban a hetvenes évek előtt szinte mindenhol aprópénz kellett a fülkékhez, de egy alulról szerveződő mozgalom könnyített a könnyítésen.
Mindhárom vádpontban bűnösnek mondta ki az esküdtszék Derek Chauvint a George Floyd-ügyben
Chauvin egy rendőri intézkedés közben térdelt Floyd nyakára. Mindhárom, emberöléssel kapcsolatos vádpontban bűnös, az később derül ki, pontosan hány évet kap. Az esküdtek 10 órát töltöttek el, mire...
Ha érdekli, hogy tér vissza egy jaguárcsalád a vadonba, akkor most megnézheti
Argentínában már a második jaguárcsaládot engedték vissza természetes élőhelyükre.









