Michael Gessel és testvére, Ira, a hatvanas évek végén a Pennsylvania Turnpike nevű fizetős autópályán megálltak egy pisiszünetre. Amikor benyitottak a pihenő éttermében a vécébe, annyira kiakadtak, hogy konkrétan egy politikai mozgalmat építettek a kiakadásukra: az étterem vécéajtajain ugyanis a Nik-o-Lok nevű cég által gyártott zárakat találták. Az 1910 óta létező cég készülékei pénzérmékkel működtek, tízcentes érmét kellett bedobni, semmi mást nem fogadtak el, pénzt váltani pedig nem nagyon volt lehetőség sehol, maximum az étteremben lehetett könyörögni, vagy végső esetben a fülkék ajtaja alatt átmászni.
A Gessel testvérek annyira felpaprikázták magukat, hogy félig viccből, félig komolyan két másik gimnazista társukkal, Steve Froikinnal és Natalie Preckerrel megalapították 1970-ben a Committee to End Pay Toilets in America, azaz az Amerikai Fizetős Vécék Megszüntetéséért Bizottságot (CEPTIA a bevált rövidítés). A logójuk egy vécéből kiemelkedő ököl volt, az első ülésükön – ahol felolvasták az Óda a fizetős vécéhez című költeményt – 29 ismerős és rokon vett részt. A bizottság aktívan kampányolni kezdett a mellett, hogy töröljék el a fizetős vécéket az országban. Legnagyobb fegyverük? A Free Toilet Paper (Ingyen vécépapír/újság) nevű kiadványuk és a 25 centes tagsági díjjal összeszedett, a működésük egy adott pontján 1800 főt számláló tagságuk.
Michael Gessel azt nyilatkozta az AP-nek, már évtizedekkel később, hogy igazából sikerült a hetvenes évek elején eltalálni egy nagyon érdekes gondolati rést az amerikai politikában, a hippikorszak és a nixoni kiábrándultság között, amikor éppen felfelé ívelt a női egyenjogúság vitája, de még nem köszöntött be a Ronald Reagan-féle konzervativizmus. Azaz hogy lehetett ilyen dolgokkal viccelődni. A női egyenjogúság azért is kerül szóba ennél a témánál, mert a fizetős vécék eléggé csúnyán diszkrimináltak: a férfiak ugyanis ingyen piszoárokat kaptak, azokhoz nem kellett pénzt bedobni, csak a fülkékhez. Képzeljük el, hogy az Egyesült Államokban negyven évvel ezelőtt azok a vécék is fizetősek voltak, amelyek ma elképzelhetetlenek: reptereken, éttermekben, út menti pihenőknél kellett szerencsétlenkedni az apróval.
Amikor a Gessel testvérek megalapították a CEPTIA-t, nem ők voltak az egyetlenek, akik az ingyenes vécék mellett harcoltak, bár valahogy minden politikai próbálkozás megbukott, Kaliforniában és Oregon államban is. A CEPTIA a kiadványokkal és a sorozatos, kisebb-nagyobb médiaszereplésekkel aztán felkeltette már az indianapolisi Nik-O-Lok cég figyelmét is, először olyan szórólapokat terjesztettek, aminek a címében azt pedzegették, „Miért kellene fizetni a vécékért?”, amit aztán a szervezet „Miért ne kellene fizetni a vécékért?” szórólapokkal kontrázott.
A zárgyártó aztán egy másik versenytársával együtt felült arra a szekérre, amivel valószínűleg sok szimpátiapontot nem sikerült szerezniük, egy közös közleményben ugyanis azt fejtegették, hogy a fizetős vécék
„eltántorítják a drogosokat, a homoszexuálisokat, a rablókat és az egyszerű hippiket, hogy nyilvános illemhelyeknél lődörögjenek”.
A CEPTIA-nak sikerült addig feszíteni a budihúrt, hogy 1973-ban, a megalakulásuk után három évvel már olyan sajtótájékoztatót tartottak, ahol ott voltak a legnagyobb hírügynökségek is. A chicagói Sheraton szállodában tartott konferencián Michael Gessel kifejtette, hogy a fizetős vécék ott ólálkodnak mindenhol, ahol az ember megfordul, gyanútlan áldozataikat szedik plázákban, éttermekben, szállodákban, nagyobb boltokban, mosodákban. „Ahova eljut az ember, a fizetős vécé szelleme egészen biztosan felbukkan” – mondta Gessel.
Egy hónappal később Chicago betiltotta a fizetős vécéket.
Richard J. Daley polgármester ugyan azt nyilatkozta, hogy nem a négy aktivista, hanem a női egyenjogúság miatt tette (a pontos idézetben van egy lekezelőbb rövidítés: „Did it for the women’s lib”), de az eredményen nem változtatott. Chicago után egyre több város és állam kezdte el betiltani a fizetős vécéket, Kaliforniában, Alaszkában, Floridában, Nevadában és még sok-sok más helyen nem kellett többé fizetni. A Nik-O-Lok egészen a bíróságig ment az üzletük megóvása érdekében, de nem lett semmi az ügyből. Érdemes amúgy hozzátenni, hogy ekkoriban Daley épp egy korrupciós botrány közepén volt, és a fizetős vécék betiltása egy tuti módja volt annak, hogy a népszerűségét növelje.
A CEPTIA ugyan fontos volt az ügy érdekében, de tényleg nem szabad kihagyni a sztoriból a női egyenjogúsági mozgalmat. A hatvanas évek végén alapított National Organization for Women például több, elég nagy sajtónyilvánosságot kapó tiltakozást szervezett a hetvenes évek elején, többek között a denveri reptéren, pontosan a már korábbi említett okból: hogy a férfiak legalább a piszoárt ingyen használhatták. New York államban egy női szenátor, Karen S. Burstein volt az, aki felvetette a törvényjavaslatot, hogy tiltsák be a fizetős vécéket, a New York Times szerint a döntést az inspirálta, hogy a szenátor egy manhattani hotel mosdójában találta magát, de aprópénz nélkül.
A döntés egyébként rávilágított egy olyan problémás jelenségre, amivel például Budapest is küzd a mai napig, a hetvenes években ugyanis katasztrofális volt a nyilvános vécék alacsony száma az Egyesült Államokban. New York központjában, a Times Square környékén például ha ingyenes vécét akart valaki találni 1975-ben, akkor a Nathan’s Famous nevű étterem pincéjébe kellett elmennie. Washingtonban annyira súlyos volt a helyzet, hogy maga az elnök, Richard Nixon intézkedett, hogy valahogy oldják meg a helyzetet a fővárosban. Az elnökre egy belgrádi látogatása és az ott látott nyilvános, ingyenes illemhelyek száma volt nagy hatással, a közbenjárására a Washington Monument környékére telepítettek is párat.
A CEPTIA aztán 1976-ban feloszlott, sok szükség nem volt már rá, hiszen nehéz lett volna olyan dolgokért lobbizni, amit már sikerült elérni. Az alapítók szétszéledtek, Ira Gessell matematikus lett, testvére, Michael viszont még mindig a politikában dolgozik, bár a szakmai önéletrajzából kimaradt a CEPTIA. Annak ellenére, hogy állítása szerint, amikor beküldte a CV-jét Charles Whalen szenátornak, a politikus asszisztense csak ennyit mondott: „Amerikai Fizetős Vécék Megszüntetéséért Bizottság? Nekünk kell ez a fickó.” Gessel szerint nem sokan tudnak arról, hogy mi is volt a CEPTIA, és mekkora hatása volt az ingyenes vécézés területén, de ez még egy más, ártatlanabb kor volt, szerinte manapság egy ilyen ügy nagyon éles vonalak mentén polarizálná az embereket.
Pedig abban mindenki egyetérthetne, amit testvére, Ira mondott egyszer:
„Amikor egy férfi vagy egy nő természeti szükségleteit korlátozzák, mert nincsen nála egy darab aprópénz, akkor nem beszélhetünk szabadságról.”
Források: AP, The Economist, New York Times, PS Mag