Százötven méter magas felhőkarcoló a Deák téren, dupla toronyház az Astorián – akár így is nézhetne ki Budapest

Budapest alternatív valóságában Duna-parti felhőkarcolók árnyékában sétálhatnánk, az Astoriát méretes, csonkakúpot formáló épületek uralnák, vagy éppen egy csőben sétálhatnánk át a folyó felett. A Magyar Építészeti Múzeum Sosemvolt Budapest címmel rendezett kiállítást a Vigadóban, amelyen olyan épületek tervrajzait, látványterveit, makettjeit vagy felskiccelt vázlatait mutatja be, amelyek örökre az asztalfiókban maradtak. Ez nem is fog változni, de a „mi lett volna, ha” játékba érdemes fejest ugranunk.

Budapest éppen november 17-én ünnepli 150. születésnapját, és ez alkalmat adott arra is, hogy a főváros nem kézzelfogható építészettörténetét is feldolgozzák. Az épített környezet észrevétlenül belesimul a mindennapjainkba, a legtöbb épület alig vált ki érzelmet belőlünk. Időnként persze beleütközünk olyan épületekbe, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni, túl harsánynak, nem odavalónak érezzük. Persze, erre is sok példa van, ezek egy része idővel megkerülhetetlen városi jellé nemesedik, amiről felismerhetővé válik Budapest. Legutóbb az égbe nyúló Mol-torony miatt tört ki vita, pedig ha a száz vagy ötven-hatvan évvel ezelőtti, a város közepébe beletenyerelő magasháztervek megvalósultak volna, biztosan máshogy viszonyulnának a mai felhőkarcolókhoz is.

A kiállítás virtuálisan egyből egy felhőkarcoló tetejére repít minket. Gregersen Hugó 1927-ben a Deák térre tervezett 150 méter magas, amerikai előképeket használó toronyházának kilátószintjéről nézhetünk körbe, és a 3D-s videóinstallációnak köszönhetően madártávlatból fogadhatjuk be az alternatív Budapestet. Azt a fővárost, amely 1996-ban megtartotta a világkiállítást, és az expo területére a gyalogosok és a biciklisek egy csőhídon jutottak át, de ez az a város is, ahol a Duna-korzót magasházak uralják, hiszen megvalósult Schaeffer Ferenc terve az 1960-as évekből. Az Astoriát pedig két lefordított pohárhoz vagy óriásgyűszűhöz hasonlító épület uralja. Kismarty Lechner Kamill a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége székházát álmodta meg ilyen formában. Ha a Stadionok irányába nézünk, akkor pedig a francia Michel Macary 1990-es évek elején papírra vetett felhőkarcolója tűnik fel.

Ha ezek a tervek megvalósulnak, akkor talán most nem csak az Országház, a Halászbástya, a budai Vár vagy a Hősök tere épületegyüttese köszönne vissza a szelfikről vagy a képeslapokról, hanem ezekből is néhány.

A videós körbetekintéshez a legmarkánsabb, távolról is felismerhető elemeket válogatták ki, de a kiállításon felvonultatott 170 műtárgy, amelyek között makettet, tervrajzot, videós látványtervet is találunk, kisebb léptékben is megmutatja az építészek szárnyaló fantáziáját, utópisztikus vagy éppen nagyon is földhözragadt gondolatait. Esetleg gegjeit, mint például Nagy Tamás nadrágcipzárt idéző kaputervét, amelyet a Magyar Rádió ifjúsági klubjához képzelt el. Persze egy olyan időben, amikor a farmernadrág a lázadás szimbóluma volt, esélyt sem kapott a megvalósításra.

A kiállított műtárgyakat a meg nem valósulás okai alapján csoportosították, mondta a a sajtó képviselőinek tárlatvezetést tartó Kovács Dániel kurátor. Nem akartak kronológiai sort vagy földrajzi elhelyezkedést követni, mert az túl unalmas lett volna. A terveket sokszor azért ejtették, mert nem volt rá pénz, vagy a történelem más fordulatot vett, vagy egyszerűen környezeti okok miatt volt megvalósíthatatlan. És persze számos, a meghirdetett pályázatokon még csak nem is díjazott terv is előkerült.

„Nagyon sok építészeti terv nem azért készül, hogy megvalósuljon, hanem hogy valami mást mutasson meg. Akár az alkotó tehetségét, hozzáértését építészeti kérdésekhez, vagy akár valamilyen variációt, alternatívát kínáljon a már meglévők mellé” – mondta Kovács Dániel.

A terveket, műveket egyszerű fakeretek veszi körbe, amelyekre pauszpapír tekercseket feszítettek ki, amelyek egyszerre takarják is az alkotásokat, de mint egy vitrin tejüvege, vonzanak is minket, hogy lépjünk közelebb és dugjuk be a fejünket, hogy felfedezzük, mit is rejtenek. Közben olyan érzésünk is támadhat, hogy valamilyen puritán japán favázas házban mászkálunk.

Budapest 150 éves, a kiállítás ennél viszont szűkebb időszakot ölel fel, az 1800-as évek végétől a 2010-es évekig született tervekből válogattak. Az Építészeti Múzeum főként saját tulajdonában lévő anyagból dolgozott, pár kölcsönadás mellett, ez is megszabta az irányokat. Kovács Dániel szívesen bemutatott volna még más munkákat is, például Vágó József híres városépítészeti vízióit az 1930-as évekből, amelyekkel a Tabánnal és a Nyugati pályaudvarral is foglalkoztak, több kortárs anyagot is szívesen behozott volna, de ezekre most nem volt lehetőségük.

Azért így is vannak csemegék, mint például a 2-es metró felszíni csarnokainak tervei, amelyeket szigorúan titkos minősítéssel láttak el, legalábbis a közzétett tervdosszié erről árulkodik, de Istvánffy Mária kelenföldi pályaudvarának terve már az egészen elszállós utópiákig is átvezet. Az építész 1971-ben fura szerkezetű, mozgó pályaudvart tervezett. Az utasok mozgó járdákon jutottak volna el a szerelvényekig, miközben velük együtt mozgott a büfé, a jegypénztár.

Az ötlet maga is merész volt, de mindennek a bemutatása sem szokványos, egy kollázstechnikával készült grafikának is értelmezhető, amelyen repülőeszközök, drónszerű képződmények is feltűnnek, hogy még inkább zavarba ejtő legyen.

A hagyományos látványtervek mellett az egyedi alkotói megoldások nemcsak a rajztechnikai divatok változásáról árulkodnak, hanem arról, hogy az építészek milyen ideológiát követve dolgoztak. Zalotay Elemér Óbudára egy egy kilométeres szalagházat tervezett, ehhez mérten egy hat méter hosszú tekercsre rajzolta le vízióit arról, hogy hogyan is működhetne egy ilyen falanszter, de magának a háznak látványképe meg sem jelenik.

A legtöbb tervben ragadt épületnél nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy mi magunk rakjuk össze fejben, a látványrajzok önmagukért beszélnek, és képzeletben el is helyezhetjük ezeket a mai utcákon, és szörnyülködhetünk, hiszen több egyértelműen az adott kurzusnak és divatos eszméknek próbált megfelelni, ami építészetileg is otromba megoldásokat szült.

Persze azért nem mindegyik meg nem valósult épület ilyen. Kovács Dániel kurátor szerint is vannak olyanok, amelyekkel valószínűleg szegényebb lett Budapest.

„Én nagyon büszke lennék a kelenföldi mozgópályaduvarra, az iszonyatosan szexi lenne, ahogy az Astoria toronyházai is. Nagyon sok van, amit szeretek, sok olyan van, amit egyáltalán nem bánok, hogy nem épült meg, de azért van olyan is, ami előremozdíthatta volna a várost.”