Több ezren tüntettek Izraelben a kormány ellen

2024. február 3. – 08:39

frissítve

Több ezren tüntettek Izraelben a kormány ellen
Péntek éjjel megkezdődtek az amerikai megtorló csapások iráni támogatású milíciák ellen Szíriában és Irakban – Fotó: CENTCOM'S X SOCIAL MEDIA ACCOUNT / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az USA és az Egyesült Királyság újabb támadást mért az Irán által támogatott jemeni húszikra – közölték amerikai tisztviselők. A támadásokat 10 helyszínen található 30 célpont ellen, hadihajókról és vadászgépekről indították.

Grant Shapps brit védelmi miniszter a közös támadás után azt mondta, hogy Nagy-Britanniának „kötelessége megvédeni az ártatlan életeket és megőrizni a hajózás szabadságát”.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint a katonai akció „egyértelmű üzenetet küldött a húsziknak, hogy további következményekkel kell számolniuk, amennyiben hagynak fel a nemzetközi hajózás és hadihajók elleni illegális támadásaikkal”. (AP)

Több ezren tiltakoznak izraeli nagyvárosokban a kormány ellen – írja a CNN. Sokan emellett a Hamász által túszul ejtett izraeliek szabadon engedését is követelik – pontosabban azt, hogy a kormány intézze el, hogy hazajuthassanak.

A tengerparti Caesarea városában a tüntetők Benjámin Netanjahu miniszterelnök egyik magánrezidenciája felé vonulnak az esőben. A résztvevők között volt, aki azt skandálta, hogy „bűnös, bűnös”.

Tel-Avivban azért gyűltek össze a tüntetőt, hogy azonnal tartsanak előrehozott választásokat.

A CNN névtelenséget kérő amerikai forrásokra hivatkozva azt írta szombaton, hogy a jordán légierő is részt vett az Irán által támogatott szervezetek elleni légicsapásokban. A médium azt írta, hogy egy jordán kormányzati tisztviselő nem akart válaszolni a kérdéseikre.

Néhány órával később viszont egy szintén névtelenséget kérő, de jordán kormányzati forrás azt mondta a Petra hírügynökségnek, hogy az eredeti értesülésnek nincs semmi valóságalapja. Azt mondta, hogy nem vettek részt a támadásban, mert tisztelik Irak szuverenitását.

Magyarország támogatja az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNRWA) egyes dolgozóival szembeni terrorvádak kivizsgálását – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy szombati sajtótájékoztatón Brüsszelben. A miniszter szerint ha lesz vizsgálat, akkor az eredményének következménye kell, hogy legyen az UNRWA finanszírozására.

Már több fő donor, köztük az Egyesült Államok is felfüggesztette a szervezet támogatását, miután Izrael megvádolta, hogy egyes dolgozóinak köze lehetett a Hamász október 7-i támadásához.

Erről tárgyalt ma az Európai Unió külügyi tanácsa, és Szijjártó szerint egy nagyon indulatos, személyeskedő vita folyt a külügyminiszterek között. A van, aki szerint szüneteltetni kell vagy fel kell függeszteni a szervezet EU-s támogatását, mások szerint nem, mert az tovább erősítené a humanitárius katasztrófát. Szijjártó azt mondta, hogy ki kell vizsgálni a vádakat, de fontos, hogy ne a gázaiakat büntessék ezzel, akik rászorulnak az UNRWA nyújtotta segítségre.

Arról is beszélt, hogy kezdeményezte, hogy az EU terrorszervezetté nyilvánítsa a jemeni húszi lázadókat, és javasolta, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti őrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához. Ennek azért látja szükségét, mert a kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát.

„És ez mostanra már egyre több magyarországi, Magyarországon működő vállalat számára is érezhető problémákat okoz, részben a szállítási idők megnövekedésével, kiszámíthatatlanságával, részben pedig a szállítási költségek növekedésével kapcsolatban.”


Tizenegyen megsérültek Hán Júnisz központjában, amikor az izraeli erők füstbombákat dobtak le menekültekre – közölte a Palesztinai Vörös Félhold Társaság (PRCS) humanitárius szervezet az X-en.

(Guardian)

Az iraki miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy a területükön végrehajtott amerikai légicsapások Irak szuverenitásának megsértését jelentik, és „katasztrofális következményeik lesznek Irak és a térség biztonságára és stabilitására”. Irak hivatalosan is bekérette az amerikai nagykövetet Bagdadban a történtek miatt.

Az Egyesült Államok 85 célpontot támadott Szíriában és Irakban, a légi csapásokban Irán által támogatott milíciákat vettek célba a jordániai amerikai bázist ért dróntámadás után. Az USA azt mondta, hogy Irakot előre tájékoztatták a csapásokról.

Az iraki kormány szerint legkevesebb tizenhat ember, köztük civilek meghaltak, huszonöten pedig megsérültek, és olyan területeket is értek légi csapások Akasat és al-Kaim városokban, ahol a saját biztonsági erőik állomásoznak. Fontosnak nevezték, hogy minden érintett fél megértse az országuk szuverenitását, és ne használják Irakot arra, hogy üzeneteket küldjenek egymásnak.

Az Egyesült Államok és a nyugati országok nem állították helyre a diplomáciai kapcsolatokat a polgárháborúban véres leszámolásokat végrehajtó Bassár el-Aszad rezsimével. A szíriai vezetés azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy konfliktust szít a Közel-Keleten.

A Hamász terrorszervezethez közeli csoport vállalta magára, hogy csütörtök hajnalban két Molotov-koktélt dobott az Egyesült Államok firenzei konzulátusa felé, a benzines üvegek az úttesten égtek ki. Senki sem sérült meg.

A RAI olasz közmédia firenzei székházába és a La Repubblica szerint több olasz szerkesztőségbe pénteken aztán egy videóüzenet érkezett, amivel a „The whole world is Hamas” (Az egész világ Hamász) mozgalom vállalta magára a támadást. A közel kétperces, arab nyelvű, olasz feliratozású videót az amerikai konzulátus előtt vették fel éjszaka. A felvételen végig a konzulátus épülete látszik, az alámondott szöveg szerint pedig „Isten segítségével megindul az első akció, amellyel halál vár a cionistákra Európában”.

Az üzenet hangoztatja, hogy az amerikai konzulátus elleni támadás puszta figyelmeztetés volt, „de ha Európa és Olaszország továbbra is támogatja Izrael és az Egyesült Államok bűncselekményeit, elindítjuk az első igazi akciót, és tudjátok, hogy a célpontok több mint fele nem izraeli és nem amerikai lesz”. A videó szerint 49 célpontot érhet támadás.

Az üzenet konkrét fenyegetésként értékelendő, nem szabad alábecsülni, mondta Filippo Spiezia firenzei államügyész. Hatósági források nem zárták ki, hogy a támadás és az üzenet mögött egyetlen személy áll. A belügyminisztérium terrorkészültséget rendelt el, amely valójában már a Hamász október 7-i támadása óta érvényben van az országban. Több mint 28 ezer veszélyeztetett helyszínen, többek között az Egyesült Államok és Izrael olaszországi intézményeinek, képviseleteinek erősítették meg a védelmet. (MTI, La Repubblica)

Az Egyesült Államok péntek este megkezdte a légi csapásokat az iráni támogatású milíciák ellen Irakban és Szíriában. A bombázás válasz az elmúlt hónapokban amerikai célpontokat ért közel-keleti támadásokra, különösen arra a múlt vasárnapi dróntámadásra, amelyet egy iráni támogatású milícia követett el egy szíriai határhoz közeli amerikai támaszpont ellen Jordániában. A támadásban három amerikai katona meghalt, további több mint negyven pedig megsebesült.

A Fehér Ház sikeresnek nevezte a nagyjából fél órán át tartó csapásokat, amelyek négy helyszínt céloztak Szíriában és hármat Irakban. A szíriai határhoz közeli al-Kaim városában is lehettek célpontok. Az amerikai Központi Parancsnokság közleménye szerint több mint 85 célpont ellen intéztek támadást, amiben B-1 bombázók is részt vettek.

John Kirby, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok előre értesítette az iraki kormányt, Iránnak viszont semmilyen csatornán nem jelezték a közelgő támadásokat. Egy magas rangú forrás a CNN-nek jelezte, hogy nincs tervben az, hogy Iránon belül is támadjanak célpontokat.

Joe Biden amerikai elnök kedden azt mondta, hogy már eldöntötte, milyen válaszlépést tesznek, de erről többet nem árult el. Azt is kijelentette, hogy Teheránt annyiban mindenképpen felelőssé teszi, hogy ők látták el fegyverekkel azokat, akik a támadást végrehajtották. Azonban hangsúlyozta, hogy nem céljuk egy szélesebb háború a Közel-Keleten. A Pentagon már kedden deklarálta, hogy „nem akarnak háborút Iránnal, de úgy tűnik, Irán sem akar háborút az Egyesült Államokkal”.

Várhatóan lesz folytatása a péntek este megkezdett amerikai csapásoknak, korábban források arra utaltak, hogy több napig is tarthat majd a művelet szíriai és iraki célpontok ellen. A helyzetről itt írtunk bővebben. (CNN)

A pénteki közvetítést ide kattintva olvashatja el.

Ezek voltak a fontosabb hírek pénteken:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!