Szijjártó felszólította az EU-t, minősítse terrorszervezetnek a jemeni húszi gerillákat

2024. február 2. – 15:31

Másolás

Vágólapra másolva

„Lépéseket kell tenni a húszik terrorszervezetté nyilvánítása érdekében, és segíteni kell a jemeni kormányt, hogy megerősítse a parti őrségét. Az ehhez szükséges források az Európai Békekeretben rendelkezésre állnak” – írta Szijjártó Péter pénteken a Facebookon.

A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében követői számára összefoglalja Vörös-tengeren kibontakozó konfliktust (melynek megértésére azért inkább ezt a cikket ajánlanám), különösen azon aspektusát, miszerint a húszik „folyamatosan támadják a teherszállító hajókat, emiatt pedig az Ázsiából Európába irányuló tengeri áruszállítás időtartama és költségei is jelentős mértékben megnőttek, ugyanis ezeknek a hajóknak így most meg kell kerülniük az egész afrikai kontinenst”.

A világ nem hagyhatja, hogy ez a lázadókból álló szervezet ilyen mértékben veszélyeztesse a világkereskedelem szabadságát. Az Európai Uniónak is lépnie kell, hiszen az eddigi kihívások mellett nem lenne jó, ha még további nehézségekkel szembesülnének az Európai Unió gazdaságai.

Egyébként Szijjártó Péter diagnózisa ellenére a „világ” már most sem hagyja annyiban az incidenseket, amerikai és brit vezetéssel január közepén légioffenzíva indult a húszi csapásmérő eszközök elpusztítására – igaz, ezen offenzíva hatékonysága több mint kérdéses. Bár ez a posztból nem derül ki, a magyar diplomácia vezetője a Biden-adminisztrációt követné a jemeni gerillák terroristává minősítésével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!