London egy tűzszünet után is elismerné a Palesztin Államot

2024. február 2. – 06:23

Másolás

Vágólapra másolva

Már egy tűzszüneti megállapodás után kész elismerni a Palesztin Államot az Egyesült Királyság – közölte David Cameron. A brit külügyminiszter szerint ehhez London az Izrael és a palesztinok közötti, akár évekig húzódó tárgyalások kimenetelét sem várja meg, amelyek a két állami megoldás lehetőségeiről szólnak. Izrael egyre kategorikusabban elutasítja a két állami megoldást. Az izraeli fél szerint a Palesztin Állammal való együttműködés szinte lehetetlenné vált a Hamász által október 7-én végrehajtott véres támadása után, amelyben háromezer fegyveres a Gázai övezetből áttörve az izraeli védelmi rendszert izraeli településekre támadt, 1200 embert megölt – köztük 850 civilt – és 240 embert, családokat, gyerekeket is túszul ejtett. A túszok közül 110-et sikerült kiszabadítani, további 130-ból legalább húszan meghalhattak. Izrael válaszul katonai akciót indított Gázában, a Hamász felszámolására. Ezekben az akciókban több mint 26 ezer ember vesztette életét – kétharmaduk nő és gyerek. A Gázai övezet 2,3 millió lakójából kétmillió kényszerült elhagyni otthonát, hogy a mindössze 360 négyzetkilométeres terület védettebbnek mondott zónájában húzza meg magát, ahol súlyos humanitárius helyzet alakult ki, hiszen a feltételek ennyi ember ellátására nem adottak.

Izraelben kormányközeli helyekről többször is megfogalmazódott a javaslat, hogy a Gázai övezetben több évtized után ismét izraeli telepeket is létre kell hozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!