Szijjártó szerint is ki kéne vizsgálni az ENSZ palesztinokat segítő ügynökségét ért korrupciós vádakat

2024. február 3. – 18:46

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország támogatja az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNRWA) egyes dolgozóival szembeni terrorvádak kivizsgálását – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy szombati sajtótájékoztatón Brüsszelben. A miniszter szerint ha lesz vizsgálat, akkor az eredményének következménye kell, hogy legyen az UNRWA finanszírozására.

Már több fő donor, köztük az Egyesült Államok is felfüggesztette a szervezet támogatását, miután Izrael megvádolta, hogy egyes dolgozóinak köze lehetett a Hamász október 7-i támadásához.

Erről tárgyalt ma az Európai Unió külügyi tanácsa, és Szijjártó szerint egy nagyon indulatos, személyeskedő vita folyt a külügyminiszterek között. A van, aki szerint szüneteltetni kell vagy fel kell függeszteni a szervezet EU-s támogatását, mások szerint nem, mert az tovább erősítené a humanitárius katasztrófát. Szijjártó azt mondta, hogy ki kell vizsgálni a vádakat, de fontos, hogy ne a gázaiakat büntessék ezzel, akik rászorulnak az UNRWA nyújtotta segítségre.

Arról is beszélt, hogy kezdeményezte, hogy az EU terrorszervezetté nyilvánítsa a jemeni húszi lázadókat, és javasolta, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti őrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához. Ennek azért látja szükségét, mert a kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát.

„És ez mostanra már egyre több magyarországi, Magyarországon működő vállalat számára is érezhető problémákat okoz, részben a szállítási idők megnövekedésével, kiszámíthatatlanságával, részben pedig a szállítási költségek növekedésével kapcsolatban.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!