Átadták egymásnak a két utolsó üveg alkoholt, sok évtizedes feszültséget zárt le két NATO-tag

2022. június 17. – 15:34

Átadták egymásnak a két utolsó üveg alkoholt, sok évtizedes feszültséget zárt le két NATO-tag
A Hans-sziget Kanada (balra) és Dánia között – Fotó: USGS / NASA / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Van egy kietlen, lakatlan és még a legkisebb budapesti kerületnél is apróbb szárazfölddarabka az Északi-sarkvidék közelében, ahol a fű se nő, a madár se jár, de mégis olyan súlyos határvitát okozott két NATO-tagállam között, amit csak a napokban, közel ötvenévnyi diplomáciai csatározás után sikerült lezárni. A Hans-sziget tulajdonképpen egy 1,3 négyzetkilométer területű, 180 méter magas kopár sziklatömb, ami körül az év jelentős részében befagy a Jeges-tenger. Sem rajta, sem alatta nincs semmi olyasmi (például kőolaj- vagy földgázlelőhely, esetleg bármilyen használható ásványkincs), amiért háborúzni szokás mostanság.

Az egyetlen ok, amiért a hetvenes évektől egészen 2022 közepéig nem sikerült megegyeznie róla Dániának és Kanadának, az a földrajzi fekvése, ugyanis épp a két ország felségvizeinek határán található.

Kanadát a nagyjából 40 kilométer széles Nares-szoros választja el Grönlandtól, amely Dániához tartozó autonóm tartomány, nagyfokú belső önállósággal, de dán külpolitikával. A Hans-sziget ezen a szoroson belül, Kanada és Grönland partjaitól is nagyjából egyforma távolságra, kb. 18-18 kilométernyire található. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a nemzetközi jog szerint mindkét fél igényt tarthat rá. Másrészt, ha Kanadának vagy Dániának sikerült volna megszereznie a teljes lakatlan szigetet, akkor a győztes ország valamennyivel tovább terjeszthette volna a saját vizeinek hivatalos határát is.

A Hans-szigetet végül sem Kanada, sem Dánia nem tudhatja teljes egészében a magáénak, a felek ugyanis a kopár szikla felosztásáról állapodtak meg a héten. Nem pontosan felezték el a területet, inkább egy geológiai jellegzetesség vonalában húzzák meg az új határt,

így a dán rész kicsit nagyobb, a kanadai kicsit kisebb lett, létrejött az első szárazföli határ a két ország között, a whisky- vagy likőrháborúnak is nevezett határvita végére pedig pont került.

Egyelőre sem Kanada, sem Dánia nem tervez határőrséget telepíteni a Hans-szigetre, mégis mindkét ország szimbolikus jelentőségűnek tartja a kedden aláírt megállapodást.

Na de miért kellett az a sok évtizedes hajcihő, ha valóban csak egy szimbolikus ügyről van szó? És vajon miért épp most sikerült lezárni azt a konfliktust, amire néhány éve „jóindulatú hidegháború”-ként hivatkozott a New York Times?

Ahol felemelték a ceruzát a határrajzoláskor

A Hans-sziget még a hozzá legközelebb eső, alig néhány tucatnyi ember által lakott településektől is több száz kilométernyire található. Általában egyáltalán nem túlzás a senki földjének nevezni, hiszen még ma is igen nehézkes a megközelítése: az év nagy részében ehhez helikopterre és/vagy jégtörő hajóra lenne szükségük az idevágyó kalandoroknak. Ez alapján aligha meglepő, hogy a 19. században (amikor Grönland dán fennhatóság alá került, Kanada pedig megszerzett néhány sarkvidéki szigetet a környéken), még a kutyát nem érdekelte, hogy kihez tartozik, igazából a létezéséről is elég kevesen tudtak.

A Hans-sziget körüli konfliktus először a 20. század elején éleződött ki, amikor elkezdték feltérképezni a Nares-szoros vidékét. Az első vitát aztán az ENSZ elődje zárta rövidre, amikor 1933-ban kimondta, hogy a terület Dániához tartozik. Ez mondjuk túl hosszú távon nem bizonyult perdöntőnek, mivel a Nemzetek Szövetsége alig egy évtizeddel később, 1946-ban megszűnt.

Fotó: Doubletap / Wikipedia CC BY-SA 3.0
Fotó: Doubletap / Wikipedia CC BY-SA 3.0

A következő évtizedekben a második világháború, majd az utána következő hidegháborús helyzet valahogy elvonta a diplomáciai figyelmet arról, hogy ezen a jelentéktelen földdarabkán még nem sikerült megosztoznia Kanadának és Dániának. Azonban amikor 1973-ban a két ország elkezdte újratárgyalni a sarkvidéki határok kérdését, a Hans-sziget ügye túl kemény diónak bizonyult a diplomaták számára. A szorosban található, Grönland partjaihoz közelebb fekvő többi szárazföld (a Franklin-sziget és a Crozier-sziget) simán dán fennhatóság alá kerülhetett, de a Kanada és Grönland között félúton található kopár szikláról nem sikerült megegyezniük.

Végül úgy igyekeztek megoldani a problémát, hogy a határ berajzolásakor a sziget déli részénél felemelték a ceruzát a térképről, az északi résznél pedig visszatették a papírra. Így érkeztünk el az elmúlt ötven évet meghatározó bonyolult helyzethez, ami egyébként a sziget jelentéktelensége miatt megint vagy tíz évig nem zavart senkit.

A sapka, ami kirobbantotta a whiskyháborút

Dánia és Kanada legközelebb 1982-ben tért vissza a sziget kérdéséhez, amikor Tom Høyem grönlandi ügyekért felelős dán miniszter lett, és a kanadai sarkvidéki ügyekért felelős miniszterrel, John Munróval elkezdett tárgyalni a területen folytatott környezetvédelmi és kutatási együttműködésről. Ekkor a határvita ügyében az volt a közös álláspont, hogy a szigetet egy képzeletbeli vonallal megfelezik, és mindkét fél elfogadja, hogy a Hans-sziget partjaival senkinek nem jár extra felségvíz. A tárgyalások remekül haladtak, de hivatalos megállapodás sosem lett a dologból.

Egy 1984-es, eredetileg egy kicsike grönlandi újságban megjelent cikkből ugyanis kiderült, hogy

egy kanadai olajvállalat, a Dome Petroleum 1983-ban 15 tudóssal és ötfős személyzettel dolgozott a Hans-szigeten, sőt korábban is rendszeresen küldött oda embereket.

Ha hinni lehet ennek a húsz évvel későbbi beszámolónak, akkor ez az információ egy teljesen banális véletlen nyomán derült ki. Az történt ugyanis, hogy 1983-ban egy már évek óta Grönlandon élő, kanadai üzletember szembetalálkozott egy férfival, akinek az eszkimó stílusú sapkájára az volt ráhímezve, hogy „HANS ISLAND, N.W.T.”, ami nagyjából annyit tesz, hogy „HANS-SZIGET, ÉSZAKNYUGATI TERÜLETEK”, vagyis a kopár földdarabra Kanada részeként utal.

Mivel az üzletember, Kenn Harper, meg volt róla győződve, hogy a sziget Grönlandhoz tartozik, szóba elegyedtek, és kiderült: a sapkás férfi a Dome Petroleum megbízásából, kutatóként járt korábban a szigeten. A kanadaiak egyébként nem olajat kerestek ott, hanem azt vizsgálták, hogyan hat a jég a sziklás sziget partvonalára, hogy jobban tudjanak mesterséges szigeteket építeni a sarkvidéki olajfúrásokhoz.

A nyolcvanas évek tárgyalásain részt vevő kanadai miniszter, John Munro azt állította, hogy nem tudott a kanadai olajvállalat Hans-szigeti ténykedéseiről. Később Tom Høyem, a dán miniszter is megerősítette, hogy a kanadai kormánynak vélhetően sem köze, sem tudomása nem volt a Dome Petroleum akciózásairól. Ennek ellenére a dán diplomácia úgy érezte, hogy muszáj lenne valamit reagálni arra, hogy kanadaiak bejelentés nélkül dolgoztak azon a szigeten, amire maguk is igényt tartottak, ekkor született meg állítólag az az ötlet, amelyből a whiskyháború kibontakozott.

A Dome Petroleum mesterséges szigete olajfúró toronnyal a Beaufort-tengeren – Fotó: Doug Griffin / Getty Images
A Dome Petroleum mesterséges szigete olajfúró toronnyal a Beaufort-tengeren – Fotó: Doug Griffin / Getty Images

Tömény mókázástól a katonai felvonulásig

Az 1984-ben megjelent, a Hans-szigetről szóló Kenn Harper-féle cikk felkeltette a kanadai és a dán sajtó érdeklődését is. Tom Høyem az akkori dán miniszterelnökkel Poul Schlüterrel és a külügyminiszterrel, Uffe Ellemann-Jensennel együtt kiötlött egy olyan reakciót, ami elég formabontónak ígérkezett ahhoz, hogy hírverést generáljon, de elég mókásnak tűnt, hogy nagyobb diplomáciai bonyodalmat ne okozzon. Így történt meg az, hogy júliusban Høyem egy bérelt helikopterrel és néhány fős kísérettel megérkezett a Hans-szigetre, ahol épp csak annyi időt töltöttek, amíg fel tudtak állítani egy dán zászlót.

A zászlórudat tartó kőrakás tövében pedig otthagytak egy üveg dán konyakot, másrészt egy levelet, amelyben ez állt: „Isten hozott a dán szigeten.”

Erre a kanadaiak kellő humorral reagáltak: amikor ők is ellátogattak a szigetre, hogy kitűzzék a zászlójukat, egy üveg whiskyt is hagytak hátra. Egy alkalommal az is előfordult, hogy a kanadaiak leszedtek egy dán zászlót, és visszaküldték Koppenhágába. Mivel a szigeten tett látogatásokról csak az ott járók beszámolói alapján lehet információja a nyilvánosságnak, nem lehet tudni, hogy pontosan hányszor cseréltek zászlót és tömény alkoholt a Hans-szigetre látogató dánok és kanadaiak.

Annyi biztos, hogy egy darabig ment ez a diplomáciai mókázás a nemzeti töményekkel, de az érdekellentét a kétezres évek elejére keményebbre fordult. A dánok kétszer is küldtek fregattokat katonákkal a szigetre. Kanada 2004-ben az ország addigi legnagyobb hadgyakorlatát tartotta az Északi-sarkvidéken, Grönland közelében. Egy évvel később pedig előbb a kanadai haditengerészek tűztek ki kanadai zászlót és helyeztek el egy emléktáblát, majd maga a kanadai védelmi miniszter, Bill Graham is tett egy szimbolikus sétát a Hans-szigeten. Ezúttal már senki nem hagyott alkoholt vagy vicces üzenetet az utána érkezőknek.

Sok hűhó semmiért?

Dánia nyilvánosan, több fórumon is sérelmezte, hogy Bill Graham előzetes bejelentés nélkül tette be a lábát „dán földre”, és bekérették a kanadai nagykövetet. Innen akár veszélyesebb/militánsabb irányt is vehetett volna a határvita, de szerencsére nem ez történt. Röviddel a kanadai gyakorlat után azonban Per Stig Møller dán külügyminiszter és kanadai kollégája, Pierre Pettigrew megállapodott a konfliktus deeszkalációjáról.

Katonák felhúzzák Dánia zászlaját a szigeten 2005. július 25-én, tiltakozásul a kanadai védelmi miniszternek a szigeten tett korábbi látogatása ellen – Fotó: Royal Danish Navy / AFP
Katonák felhúzzák Dánia zászlaját a szigeten 2005. július 25-én, tiltakozásul a kanadai védelmi miniszternek a szigeten tett korábbi látogatása ellen – Fotó: Royal Danish Navy / AFP

2005-ben Kanada és Dánia megegyezett abban, hogy újra tárgyalásokat kezdenek a szigetről. Azt is bejelentették, hogy ha nem tudják egymás között rendezni az ügyet, akkor a hágai Nemzetközi Bíróságra bízzák majd a döntést, Anders Fogh Rasmussen akkori dán miniszterelnök pedig azt mondta, hogy

„ideje véget vetni a zászlóháborúnak”.

Adja magát a kérdés, hogy miért tartott innen még több mint másfél évtizedig, mire sikerült hivatalos határvonalat elfogadnia a két országnak.

Erre nincs egyértelmű válasz, de a különböző szakértői megszólalásokból úgy tűnik, hogy a Hans-sziget összességében elég jelentéktelen volt ahhoz, hogy szinte mindig legyen fontosabb ügy az érintettek diplomáciai fókuszában, viszont nem volt elég jelentéktelen ahhoz, hogy bármelyik fél könnyen engedjen a kérdésben. Bár a sziget önmagában nem értékes, a globális felmelegedés miatt többen számolnak azzal, hogy akár az év nagy részében is lehet majd Grönlandtól nyugatra és Kanadától északra hajózni. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a Hans-sziget egy hajózási útvonal közepén lesz.

Dánia és Kanada NATO-szövetségesek, ráadásul mindkét ország tagja az Északi-sarkvidéki Tanácsnak. Szakértők szerint a sokéves huzavona után azért épp most kedden írta alá a határvitát rendező megállapodást Jeppe Kofod dán külügyminiszter és Mélanie Joly kanadai külügyminiszter, mert az orosz–ukrán háború, illetve Oroszország sarkvidéki területi igényei (erről itt írtunk részletesen) miatt fontos, hogy egységes álláspontot képviseljenek. Ezt a közös álláspontot pedig most szimbolikusan is megpecsételték, amikor

Ottawában átadták egymásnak a két utolsó töményes üveget, azt üzenve a világnak, hogy békésen, háborúskodás vagy keserű jogi huzavona nélkül is lehet rendezni határvitákat két ország között.