Ez történt kedden az ukrajnai háborúban

2022. június 8. – 07:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglaljuk röviden, mi történt az orosz-ukrán háború 104. napján:

  • Reggel arról érkezett hír, hogy Spanyolország légvédelmi rakétákat és tankokat küld Ukrajnának. Délután pedig arról, hogy az elmúlt 30 év egyik legnagyobb fegyverszerződését kötötte meg Lengyelország Ukrajnával.
  • Tovább folytak a harcok Liszicsanszkban és Szeverodonyeckben – immáron lassan két hete. Az oroszok szerint Luhanszk megye 97 százaléka már az ő fennhatóságuk alatt áll. A Reuters jelentése szerint Belarusz hadgyakorlatokba kezdett az ukrán határhoz közeli területein. A Luhanszk megyei szakadárok azzal vádolják az ukránokat, hogy ágyúzásuk miatt meghalt 9 civil a donyecki szakadárok területén.
  • Ukrajna olyan jogszabályon dolgozik, amivel az ukrán mellé az angol nyelvet is hivatalos szintre emelnék az üzleti kommunikációban. Oroszország pedig azon, hogy népszavazáson keresztül szakítsák el jogilag is a dél-ukrajnai Herszont és környékét Ukrajnától.
  • Felfüggesztik az oroszok Japánnal a halászati együttműködést, és elhagyják az Emberi Jogok Európai Bíróságát is. A zaporizzsjai atomerőmű felszabadításához Ukrajna a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az ENSZ segítségét kéri.
  • Kolerajárvány fenyegeti Mariupolt, de az oroszoknak van egy fontosabb dolguk: átírni a város nevét. Herszonban közel hatszáz embert tartanak fogva az oroszok az ukrán hatóságok szerint. Orosz források szerint Oroszországba vittek több mint ezer mariupoli ukrán katonát.
  • Az Európai Tanács elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén Oroszországot okolta a kialakuló globális élelmiszerválság miatt – a felszólalás közben az orosz ENSZ-nagykövet egyszerűen kisétált a teremből. A Kreml szerint Ukrajnának aknamentesítenie kéne a kikötőit, ami az ukránok szerint nagyjából fél évig eltartana.
  • Szijjártó Péter hétfőn még lehazugozta az ukrán politikusokat, kedden viszont már a parlamentben elítélte az orosz agressziót. Orbán Viktor tegeződve levelezett a luxemburgi miniszterelnökkel az ex-KGB-ügynök Kirill pátriárka elleni szankciók vétójáról. Roman Abramovics közben az Európai Unió Bírósága előtt támadta meg az ellene hozott szankciókat.
  • Olaf Scholz szerint Ukrajna és szövetségesei nem fogadnak el Putyintól semmilyen békediktátumot. Távozása után először jelent meg a nyilvánosság előtt Angela Merkel: a kedd esti másfél órás beszélgetés során beszélt az ukrajnai háborúról is.
  • Egy harkivi középiskolai osztály visszalátogatott a porig rombolt iskolájához. Volt, aki báli ruhában jelent meg, egy csoport diák pedig még a keringőjét is eltáncolta a romok között.
  • „A kaka volt a hab a tortán” – szart és vodkát hagytak maguk után az oroszok Csernobilban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!