Az Európai Tanács elnöke Oroszországot okolja az élelmiszerválságért

2022. június 7. – 08:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az ENSZ Biztonsági Tanács ülésén azzal vádolta Oroszországot, hogy az élelmiszerkészleteket „lopakodó rakétaként használja a fejlődő országok ellen”, és a Kremlt okolta a globális élelmiszerválságért.

Michel közvetlenül Vaszilij Nebenzia orosz nagykövethez fordult a tanács hétfői ülésén. A Tanács elnöke azt mondta, hogy az elmúlt hetekben több millió tonna gabonát és búzát látott konténerekben és hajókban, amik az odesszai kikötőben ragadtak a Fekete-tengeren tartózkodó orosz hadihajók miatt.

Az Ukrajna szállítási infrastruktúrája és gabonatároló létesítményei elleni orosz támadások akadályozzák Ukrajnát a vetésben és aratásban – jelentette ki.

„Ez megemeli az élelmiszerárakat, szegénységbe taszítja az embereket, és egész régiókat destabilizál. Kizárólag Oroszország a felelős ezért a fenyegető élelmiszerválságért. Egyedül Oroszország” – mondta Michel.

Michel emellett azzal vádolta az orosz erőket, hogy gabonát lopnak Ukrajna általuk elfoglalt területeiről, miközben másokat hibáztatnak, ami szerinte gyávaság, és tiszta propaganda.

Nebenzia, Moszkva ENSZ-nagykövete a felszólalás alatt kisétált a teremből, és átadta Oroszország helyét egy másik diplomatának.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!